Századok – 1956
SZEMLE - Francisci; P. de: La comunita sociale e politica romana primitiva (Ism. Sarkady János) 749
SZEMLE 749 Pallottino másik új szempontja annak a gondolatnak a felvetését foglalja magában, hogy a koravaskori Itáliát nem szabad elszigetelten vizsgálnunk, hanem a korabeli ókori keleti történet keretébe kell helyeznünk s meg kell néznünk, hogy milyen hatással voltak a korabeli Földközi-tengeri világ eseményei Itália különféle etnikumainak fejlődésére. Ha e szempont érvényesítésére egyelőre főleg csak a s kis, trs és wss (sikelek, etruszkok, ausonok) esetében nyílik is lehetőség, mindenesetre kétségtelen, hogy a további kutatások során még igen érdekes eredményeket hozhat. Általában Pallottino tanulmánya kevés ponton mutathat fel véglegesnek tekinthető, lezárt eredményeket. Új szempontjai és nem mindig megalapozott feltevései inkább arról tanúskodnak, hogy Itália őstörténetének kutatása a legtöbb kérdésben még forrásban van, és sok kutatómunkára lesz még szükség ahhoz, hogy akárcsak a legfontosabb kérdésekben is végleges eredményekhez jussunk. HARMATTA JÁNOS I P. DE FRANCISCI : LA COMUNITÀ SOCIALE E POLITICA ROMANA PRIMITIVA (Rel. II. 61—166. 1.) Róma legrégibb korszakának, az ún. királyok korának társadalmi és politikai fejlődése az ókori történelem legbonyolultabb, legvitatottabb, de egyben legérdekesebb problémáihoz tartozik, és megvitatása általános figyelemre tarthat számot. De Francisci széleskörű felkészültséggel lát hozzá e nehéz téma kifejtéséhez. Tanulmánya terjedelmes első részében az eddigi kutatásokat tekinti át. Természetesen nem megy vissza a kezdetekig, a régebbi kísérleteket csak érinti ; figyelme elsősorban a legutóbbi évtizedek kutatásaira és eredményeire irányul. Annak megfelelően, hogy az egyik legfontosabb és főleg legrégebben tanulmányozott forrás a római jog, először a jogtörténeti alapú vagy kiindulású rekonstrukciós kísérleteket (főleg Luzzato, Frezza, Paradisi, De Martino, Westrup és Arangio-Ruiz munkásságát) veszi sorra. Kiemeli, hogy a jogtörténeti kutatás sok értékes eredményt szolgáltatott, de ugyanakkor rámutat arra is, milyen nehézséget jelent ós milyen bizonytalansággal jár az a módszer, amely a többnyire egészen késői források anyagából próbál visszakövetkeztetni a korai állapotokra. Áz utóbbi évtizedekben azonban a régészet, néprajz, vallástörténet és nyelvészet kutatási módszereinek együttes felhasználása egyre st/koldalúbban közelíti meg a római történelem kezdeteit, és egyre szilárdabb eredményeket ér el. A számos érdemes kutató • munkásságából, akik e területen tevékenykedtek, a szerző elsősorban Piganiol, Kornemann és Pareti római történetének ide vonatkozó részeit, Altheim kivételesen sokoldalú , munkásságát és Ciacerinek a korai Rómával foglalkozó művét emeli ki. E többé-kevésbé szintézis-jellegű munkák mellett azonban nem kisebb figyelemmel fordul az olyan rószletkutatások felé is, amelyeket pl. Cornelius, Santo Mazzarino, Hanell, Bernardi és Alföldi egyes fontos problémákat feldolgozó művei képviselnek. Az irodalom áttekintése után De Francisci áttér a sajátmaga által rekonstruált fejlődési kép ismertetésére. Rövid vázlatot ad Itália őstörténetéről, a különféle itáliai népek vándorlásairól egészen a X. századig, a legrégibb római település keletkezéséig. A kezdeti állapotok megrajzolásában a régészetileg megállapítható települési formákból indul ki ; megállapítja, hogy az általánosan elterjedt forma az egyes házakból álló falutelepülés, tehát — a későbbi latin terminusokkal — a domus és pagus. A pagus középpontja gyakran egy oppidum: védhető hely, amely a közösség megerősített menedékét és kultikus centrumát képezi. Természetszerűen azonnal felmerül a kérdés : ezek a települési formák melyeknek felelnek meg a történeti korból ismert szervezeti formák (família, consortium, agnaíws-csoport, gens) közül? Erre a kérdésre csak feltételes, megközelítő pontosságú feleletet adhatunk. Az mindenesetre kétségtelennek látszik, hogy az egyes házak egy-egy famíliának feleltek meg, élükön a családatyával, aki nemcsak atyja, hanem ura is volt ennek a kis egységnek (dominus = a domus ura). Jogilag persze nehezen határolható körül ez a hatalom, amely jelentős részben a szakrális tekintélyen alapult. Kevésbé mérhető le, ill. látszik fontosnak a consortium ós az agnatus-csoport szerepe ; az előbbi amúgyis másodlagos forma, amely akkor jött létre, ha a családatya halála után felnőtt fiai fenntartották az életközösséget ; az utóbbi (a három nemzedékre 18*
