Századok – 1956
VITA - Tolnai György: A parasztipar kialakulása és tőkés iparrá fejlődése Magyarországon (1842—1849) 709
734 TOLNAI GYÖRGY 46 ООО rőf posztót stb.).16 Mindezek a tények azt igazolják, hogy a hadsereg felruházása 1848 —49-ben a (kereskedő-, manufaktúra-Jtőkék bevonásával történt s jelentős fejlődést indított el általában az ipar17 és nem utolsósorban a textilipar területén. A textilmanufaktúrák termelésének növekedésével egyidejűleg a parasztipar bomlása tovább fokozódott. Ezzel szemben a céhes kózművesmesterek szállításai viszonylag kis jelentőségűek voltak. „A kőszegi posztós céh 1500 rőf, a pinkafői posztós céh 2500 rőf posztót akart szállítani. . . Egy győri takácsmester 1200—1400 rőf vászon szállítására vállalkozott.. ."18 A céhmesterek a maguk jelentéktelen termelési eszközeikkel és csekély pénztőkéikkel, továbbá kisszámú legényeikkel, képtelenek voltak versenyezni a tőkés manufaktúrákkal. Ezért a forradalom időszakában — amikor a konkurrenciaharc kiéleződött — jelentősen fokozódtak a korábban is meglevő ellentétek a céhes mesterek és a céhenkívüli kontárok, ezek között is mindenekelőtt a tőkés felvásárlók, továbbá a manufaktúratulajdonosok között. S miután ez utóbbiak soraiban sok a zsidó, nem véletlen, hogy éppen a forradalom időszakában jelentkeznek komolyabb zsidóellenes megmozdulások, és pedig főleg a céhes mesterek által leginkább lakott városokban. A feudális kisárutermelő ipar harca ez a tőkés árutermelés fejlődése ellen — jellegének megfelelően a faji megkülönböztetés reakciós leplébe burkoltan. Jellemző erre a kérdésre a városi munkásság állásfoglalása. Az ipari munkásság száma és ebből kifolyólag öntudata is csekély ; azt a szerepet, amelyet a Nyugat tőkés országaiban, mindenekelőtt Franciaországban, játszottak, Magyarországon semmiképpen sem tölthették még be. E munkásság létszámát Fényes 1847-ben 101 000-re teszi — amelyből 23 400 a „gyárdolgosok", vagyis a manufaktúramunkások száma1 9 —, amelyhez 35 000 bányamunkást véve,2 0 összesen 136 000 ipari munkást kapunk. (E számhoz még hozzá kell adni a falusi iparűzők ismeretlen számú, a felvásárló tőke szétszórt s az ipari tőke központosított manufaktúráiban dolgozó parasztmunkásait, akiknek csak egy része került kimutatásra Fényes „gyárdolgos" adataiban.) Mármost, ismerve az egyes iparcsoportok területi elhelyezkedését — a bányák és a manufaktúrák jelentékeny része vidéken volt —, a munkásság tevékenységére főleg a 78 000, elsősorban a városokban központosult kózműveslegény megmozdulásai nyomták rá bélyegüket. „Ennek a munkásságnak a mozgalmai — írta Révai József az 1848-as pesti munkásokról — országos jelentőség nélküli céhmozgalmak voltak."21 E kózműveslegények még nem modern bérmunkások, öntudatuk sem a modern bórmunkásság öntudata. Osztályharcukat még mindig fékezi a remény, hogy valamikor még önálló mesterek lehetnek. Ennek megfelelően ingadozók : mint jelenlegi céhlegények, követelik az őket önállóságuktól elütő céhek feloszlatását (gyakran csak megreformálását) ; mint reményeikben jövendő mesterek, harcolnak a céh tőkés („zsidó") konkurenciája ellen. Mint jelenlegi legények, bér- ós munkakövetelésekkel lépnek fel, osztályharcot folytatnak a céhmesterek ellen ; mint reményeikben jövendő mesterek, az uralkodó osztályok járszalagjára fűződnek, önálló munkáspolitikát egyelőre nem folytatnak. Ezért kezdeményeznek 1848-ban egyik oldalon a kézművesipari szakmák sorában2 2 sztrájkokat, és ezért lépnek fel a másik oldalon — Budapesten, Pozsonyban stb. — antiszemita jelszavakkal. Ez — ugyanúgy, mint a céhmesterek antiszemitizmusa, akik a legények felé is kezdeményezők e téren — a tőkés fejlődés meggyorsulásának jele. Mindez az ingadozás a munkás mozgalom kezdeti szakaszának jellegzetessége ; de még jellegzetesebb az, hogy a munkásság még e kezdeti szakaszon is ösztönösen a haladás irányába fordul, mindinkább lerázva magáról a reakciós, feudális örökségeket. A pesti és vidéki városi munkások ezért lépnek egyöntetűen a forradalom — az ez időszakban még haladó polgári átalakulás — erőinek sorába. A magyarországi munkásság ekkor, és még sokáig — Lenin szavaival élve — nem annyira a kapitalizmustól szenved, hanem attól, hogy a kapitalizmus elmaradott volt. Ezért nincs még a kialakulatlan munkásságnak önálló arculata, klubja, önálló pártja. Jövőjét azonban már ekkor egybeköti a nemzet jövőjével, és a szabadságharcot támogatja a harctéren és a műhelyben. Egy kérdés marad még fenn : hogyan viszonylottak a tőkés kizsákmányolás alá került paraszti manufaktúra-munkások a tőkés fejlődéshez? Ha a magyar munkás-Uo. III. к. 767. 1. 17 Itt természetesen nem kerülhetett ismertetésre a nehézipari manufaktúrák területén bekövetkezett — még jelentősebb — fejlődés. " Mérei, i. m. 393. 1. 19 Fényes, i. m. 71. 1. " Nemes Dezső: A munkásság az 1848—49-es forradalomban (A forradalom és szabadságharc 1848—49. e. kötetben). Bpest, Szikra. 1948. 273. 1. 11 Révai József: Marxizmus, népiesség, magyarság. Bpest, Szikra. 1948. 188. 1. " Lásd erre vonatkozólag : Szabó Ervin: Társadalmi és pártharcok a 48—49-es magyar forradalomban. Bpest, é. n. 145—150. 1. — Nemes, i. m. 281—286. 1. — Mérei, i. m. 395—397.1.
