Századok – 1956
VITA - Tolnai György: A parasztipar kialakulása és tőkés iparrá fejlődése Magyarországon (1842—1849) 709
732 TOLNAI GYÖRGY a célból, hogy a hadfelszerelést biztosítsák, rendelet jelenik meg igen sok kisiparos mester nemzetőri felmentéséről : „Minden szabó, cipész, csizmadia, szíjgyártó, nyereggyártó, szűcs, gombkötő ós katonasipka készítő mester további rendeletig, míg a hadsereg fölruházásával és fölszereléssel el van látva, minden nemzetőrségi szolgálattól ezennel föl van mentve".2 A hadfelszerelés biztosítására a kormány létrehozta az országos ruhabizottságot Weingartner százados, majd Lukács Sándor kormánybiztos vezetése alatt ; a bizottság pedig — amellett hogy kereskedőkkel, „gyárosokkal", céhekkel és kismesterekkel szállíttatott — felállította a legjelentősebb (és első állami) ruhatermelő nagyüzemet : egy nagy ruházati manufaktúrát. „Ez nem a ruhakészletek előállításával foglalkozott, hanem csak az anyagok átvételével, a kiszabással és a kiszabott ruhaneműk kiadásával a kézművesek kezeibe."3 Mind az előbbieknél, mind itt feltűnő, hogy magáról a nyersanyagról nem történt — látszólag — gondoskodás, csak annak feldolgozásáról. A nemzet őri szolgálat alól felmentett mesterek valamennyien kisipari jellegű kézműiparosok ; háziipari jellegű szakmák nem szerepelnek a felsorolásban, és pedig elsősorban — bennünket most ez érdekel — nem szerepelnek takácsok. A kormány tehát nem épített, nyilván ezek csekély kapacitása miatt, a takácscéhbeli mesterek szövet-, illetve vászontermelésére. Felvetődik a kérdés : honnan származik a honvédség felruházásához szükséges nyersanyag. A kortárs, Gelich Richárd szerint „mindaddig, míg a közlekedés a külfölddel meg nem volt szakítva, az anyagok előállítása nem volt bajos, ekkor még a gácsi posztógyár is megkettőztette igyekezetét. A munkák szállításában igen nagy részt vettek a bécsi iparosok is."4 Eszerint tehát a honvédség felruházása elsősorban külföldi textilanyagokból .történt, amelyeket kereskedők közvetítettek ; hozzájárult még a munkához a gácsi manufaktúra, továbbá céhek, kézműves mesterek. Ez a kép elfogadható mindaddig, amíg „a közlekedés a külfölddel megvolt", tehát amíg az osztrák ipar rendelkezésre állott; bennünket azonban az az idő érdekel elsősorban, amikor — a háborús kényszer következtében — a belső piac a belső termelésre volt utalva. Megállapítható, hogy ez időszaktól — 1848 végétől —, amikor a honvédelmi háború kitörése és országos méretűvé terjeszkedése következtében a külföldi szállítások nagyrésze elmaradt (csak az egyébként kis jelentőségű csempészés maradt meg), egyáltalán nem állott be olyan súlyos zökkenő, amilyen indokolt lett volna, ha a fő nyersanyagforrás bedugul.5 Különösen áll ez 1849-ben, arra az időszakra, amikor a kormány Debrecenbe, majd Szegedre költözött és a ruhabizottság is Nagyváradra, később Aradra teszi át székhelyét. Ki szállította ekkor a honvédség részére a textilnyersanyagot? A felelet abban van, hogy amikor a kormány szállítási felhívásában a „kereskedő" kitétel szerepel, amikor a szállításokat „kereskedők" bonyolítják le — nem közvetítő kereskedelemre kell gondolni, hanem felvásárló kereskedelemre ; amikor „gyárosok'-ról van szó, a valóságban — főleg falusi — textilmanufaktúrák tőkéseit kell érteni. Mérei „Magyar iparfejlődés" c. munkájában levéltári anyag alapján három textil-„gyáros" szállításairól ír : „Öszterreicher Dávid majki posztógyáros könnyű és nehéz lovassági pokrócokat, valamint ágytakarókat szállított a hadseregnek. Marsch, Fischer et Co. apatini posztógyáros hosszúlejáratú szerződést kötött az állammal 16 000 rőf posztó szállítására. . . Komstein János ungvári posztógyáros 67 000 rőfnyi posztó szállítására vállalkozott."6 Ezek a „gyárak" a valóságban manufaktúrák : a Komárom megyei Majk-pusztán működő textilmanufaktúráról, s különösen az ungváriról Fényes is beszámol mint „posztógyárakról" ; ezek a manufaktúrák az önálló paraszti iparűzés kiszorítása nyomán keletkeztek, s munkásaik parasztiparosok. Nyilván mind a „gyárosok", mind a kereskedők a parasztfonók és paraszttakácsok által termelt textilanyagokat ajánlottak fel a kormánnyal kötött szerződésekben a honvédség felruházására. Végeredményül — s ez különösen a forradalom és szabadságharc második, legsúlyosabb időszakára vonatkozik — a magyar honvédséget a magyarországi paraszt fonó- és szövőiparosok ruházták elsősorban. Mindez természetesen nem derülhet ki a kormány szállítási felhívásaiból és a szerződések szövegéből, mert — s igen helyesen — a kormány az ipari tevékenység megszervezőivel, az árutermelés (nagybani árutermelés) biztosítóival, a tőkésekkel vette fel a kapcsolatot a paraszti textiliák megszerzése céljából. S ez egyben a magyar textilipar tőkés fejlődésének útja is volt. A katonai szállítások : száz- és százezer katonai г Uo. 271. 1. • Uo. 273. 1. ' Uo. 274—275. 1. • Bár kisebb zavarok kétségtelenül voltak, különösen 1849 elején, a textilnyersanyagok hiánya miatt. Lásd : Mérei, i. m. 412. 1. « Mérei, i. m. 392. 1.
