Századok – 1956
VITA - Tolnai György: A parasztipar kialakulása és tőkés iparrá fejlődése Magyarországon (1842—1849) 709
724 TOLNAI GYÖRGY festésre adott végek száma.1 8 Időközben gyakorlattá vált, hogy a festő megvette a festetlen vásznat vagy posztót és azt saját árujaként kidolgozva vitte a piacra. így például a besztercebányai festőmesterek Árva megyéből összevásárolták az ott készített finom paraszti eredetű gyolcsot s „azt különféle színekre festvén az ismeretes csipkárok által hordatják széljel az országban".19 Szepes megyében, ahol részben a vászon áruként való termelése s részben — ezzel összefüggésben — a kékfestő kézművesek ipara jelentékeny múltra tekinthet vissza, még inkább megmutatkozik a festők felvásárlói tevékenysége. Szepesi közlés szerint: „Főbb kiviteli árunk a híres szepesi vászon volt, melyet a városok legtöbbjeiben nagy számban dolgozó céhbeli »kékfestők« közvetítettek. Ez is volt a céhek legelőkelőbbjeinek egyike."20 Ezek a felvásárlók ténylegesen a város leggazdagabb és legtekintélyesebb polgárai lettek, mint a kereskedelmi tőke letéteményesei : „utódaik a patríciusok sorába emelkedtek, s máig is tiszteltek a Lindner, Nendtvich, Förster, Fest, Posevitz, Gulden és Stenzel családok. . ,"21 Az ilyenfajta névsorok nem ritkaságok a magyarországi iparosok történetében ; a pesti és budai kereskedők között is fontos helyet foglaltak el a vászon- és posztókereskedők, akik mint kékfestők és színestestők voltak felvásárlói a paraszti ipe.r textitormékeinek. „A Felvidék vászonáruit még a XVIII. század végén és a XIX. század elején a pesti kereskedőtőkések »Verlag«szerűen vásárolták össze, s például az óbudai Goldberger kókfestőüzem ezekkel a felvidéki vászonárukkal kezdte meg működését."22 Rajta kívül még több jelentős (német és zsidó) kékfestő-vásárló tevékenykedett Budán.2 3 Fényes is több helyen sorol fel leírásában olyan községeket, ahol helyi szempontból jelentékeny ipari — s amit ő nem említ : kereskedelmi — tevékenységet folytatnak a kék- és színesfestők. A festőkhöz hasonló jelentősége van a paraszttakács-ipar területén a vászonfehérítőknek. Bár a fehérítés háziiparban általánosan elterjedt szokása a „gyepen", vagyis a napfény segítségével való fehérítés volt, az árutermelés korszakában ez már nem volt kielégítő, főleg mert lassú és nehézkes volt, s rátértek az ipari, hamuzsírral való fehérítésre. Ez a mesterség külön kézműiparként elvált a háziipartól ós az iparosok a fejlődés korábbi időszakában faluról-falura járva vállalták a paraszti vásznak fehérítését : „Általában vándorló szepesi vászonfehérítők fehérítették a dunántúli vászontermelést."24 Bizonyos, hogy a vándoriparosok gyakran felvásárlóként is szerepeltek. Jelentékeny kereskedelmi tőke csak akkor és ott halmozódott fel a fehérítő-iparosok kezén, amikor és ahol nagyobb tömegű vászon fehérítésére rendezkedtek be. A XIX. század közepén már hatalmas fehérítő „intézetek" találhatók az ország azon részein, amelyek a paraszti vászonkészítés központjai. Sáros megyében nyolc városban folyt nagybani fehérítés, s az ország legnagyobb fehérítője is itt, Bártfán működött. A bártfai vászonfehérítőben évi 300 000 (!?) véget fehérítettek az 1840-es években.25 Az egykori közlés szerint az egész országból, Debrecenből, Pestről, Kecskemétről stb. „küldenek" ide vásznat fehéríteni. A valóságban a bér-fehérítés mellett nyilván nagyszabású kidolgozatlan vászonvásárlásról van itt szó, amely az ország akkori ipari fejlettségéhez képest hatalmas áruforgalmat képviselhetett. Rozsnyón 23 fehérítő dolgozott s itt évenként 24 — 30 000 vég vásznat fehérítettek; Árvában a zubovai, Szepesben a poprádmenti fehérítők bonyolítottak le nagyobb forgalmat. Ilymódon jelentékeny kereskedelmi tőke halmozódhatott fel a falusi vászon-és szővetiparosok által előállított áruk felvásárlása és eladása révén a festők és fehérítők kezén. Természetesen más, eredetileg is kereskedelmi tőkeként szereplő tőkék is elősegítették a paraszti iparűzés árutermelését s vele a háziipar végleges felbomlását. A görög, zsidó stb. vászon- és posztókereskedők mellett nem utolsó sorban a bécsi kereskedelem is érdeklődött a magyarországi paraszti ipar készítményei iránt.26 A vászon- és szövetfélék nem az egyetlen területe a kereskedelmi tőke felhalmozásának a parasztipar területén, bár legjelentősebb területe. Az iparos Felvidéken, különösen az északnyugati Felvidék megyéiben jelentékeny kereskedelmi forgalom bonyolódott le — a szövő-fonó iparéhoz hasonló felvásárlási forma mellett — faárukban. Így breznóbányai kereskedők összevásárolták a zólyomi falvak faáruit : pl. 1845-ben 300 000 10 Fényes, i. m. 73. 1. " Uo. 163. 1. ss Sváby Frigyes: Szepesség lakosságának sociológiai viszonyai a XVIII. és XIX. században. Lőcse, 1901. 31.1. Uo. 31—32. 1. " Lederer, i. m. 256—57. 1. " Lásd : Mérei, i. m. 207. I. " Bevilaqua-Borsódy Béla: Régi és új magyar takácsmesterségek. Bpest, Magyar Közgazdaság kiadása. 1942. 175. 1. " Fényes, i. m. 288. 1. " Bevilaqua-Borsody, i. m. 193. 1.
