Századok – 1956

TANULMÁNYOK - Mérei Gyula: Mezőgazdasági árutermelés és a parasztság helyzete Magyarországon a feudalizmus válságának elmélyülése idején 591

MEZŐGAZDASÁGI ÁRUTERMELÉS ÉS A PARASZTSÁG HELYZETE 611 A jómódúak és a középrendűekből fölemelkedők föld- és pénzvagyon felhalmozásukkal párhuzamosan egyre több bérmunkaerőt foglalkoztattak, így kapóra jött a nagytömegű zsellér. Az alföldi mezővárosokban, kiváltságos területeken a leszegényedett teljesjogúakon kívül a bevándorolt és — mint ilyen — a földszerzésből kizárt egyedek is növelték az eladásra kínálkozó munkaerő mennyiségét. Már szó volt arról, hogy a megyék a földesurak és részben a jómódú úrbéresek érdekében, az alföldi mezővárosok pedig a cívisgazdák munkaerőellátásának biztosítása végett statútumokban szabályozták a cselédek jogviszonyát és igyekeztek megkötni mozgási szabadságukat, további munkára kényszeríteni őket. Ház- és földjuttatással maguk a gazdák is igyekeztek birtokukhoz láncolni a munkaerőt. Érdemes volna felkutatni, mi a magyarázata annak, hogy míg a megyék a 30-as, 40-es években egymásután hozták a szolgák, cselédek szabadabb mozgását biztosító döntéseket, a cívisvárosok ellenszegültek e rendeletek végrehajtásának (Kecskemét, Cegléd). A parasztság sorsának alakulásában azonban nemcsak a gazdasági, hanem a jogi különbségek is nagy szerepet játszottak. Az úrbéres jobbágyfalvakban a falusi elöljárók dézsma- és szolgálatmentességük és egyéb gazdasági előnyeik révén jobban kivehették részüket az árutermelésből, kedvezőbb föld- és pénzfelhalmozási lehetőségekhez jutottak, mint a falu többi lakói. A szerződéses állapot komoly előnyt jelentett az úrbéres helyzetűekkel szemben. Még szabadabban rendelkeztek idejükkel, vagyonukkal az alföldi mezővárosoknak már a török hódoltság után szabad paraszttá lett lakói. A XVIII. század utolsó harmadában megváltották magukat a jászkunok is, akiknek területe a Hajdúsággal együtt önálló közigazgatási kerületbe tömörült. E két terület törzsökös lakói pedig a köznemesekéhez hasonló kiváltságokkal rendelkeztek. Ezek a parasztok éppúgy, mint a földesúrral szerződéses viszonyban levő horvát slobodnjakok, még inkább a határőrvidék horvát, szerb parasztjai, a szászföldi román szabad paraszt sokkal jobban kivehették részüket az árutermelésből, jobban élhettek, mint a magyar, a hozzá hasonló jogi helyzetű, de a föld terméketlensége miatt súlyosabb gazdasági helyzetben levő szlovák, ukrán, vagy a rendkívüli terhekkel sújtott, sokszor zálogba is tett, örökbehagyott, adásvétel tárgyát is képező horvát úrbéres jobbágy. Az alföldi mezővárosok, a Jászkun, Hajdú kerületek parasztjainak és földjének szabadsága tette lehetővé e területeken az amerikai típushoz hasonló tőkés fejlődés bizonyos elemeinek jelentkezését. E területeken lefolyó tőkés fejlődés menete azután attól függött, hogy a szabad föld a feudalizmusban kialakult paraszti rétegződés (telkesgazda, zsellér) szerint jutott-e a parasztság kezére (Cegléd, Kunszállások), vagy nem tekintettek erre (Kecskemét, Nagykőrös, Kiskúnság egyes részei). A jogi helyzet különbözősége nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az egyes területek parasztlakosságának a helyzete eltérjen egymástól. Azonban az egy helyen lakók jogi helyzete is különböző volt. Ez a rétegződés előmozdítója és az egyes rétegek közötti ellentétek egyik forrása. A törzsökös cívisek és a bevándorolt nemesek kiváltságukra való hivatkozással a vagyonnal arányos közteherviselésből nem akartak részt vállalni. A Jászkunságban kirekesztették a földvásárlásból az irredemptusokat, a cívisvárosokban a bevándoroltakat, a Hajdú kerületben a nem hajdú nemes „jövevényeket" és a bevándorolt jobbágyi eredetű zselléreket. A gazdasági helyzet különbségé-