Századok – 1956

TANULMÁNYOK - Mérei Gyula: Mezőgazdasági árutermelés és a parasztság helyzete Magyarországon a feudalizmus válságának elmélyülése idején 591

604 MÉIIEI GYULA tehát tőkeerősebb ember, elsősorban kereskedő élt. Ezek természetesen nemcsak az uradalmak, hanem a parasztok termékeit is átvették. Ezáltal a jobbágyság megszabadult attól, hogy értékesítésre szánt kis fölöslegét belső vámok egész során át távolabbi piacra vigye. Ez már magában is fokozottabb árutermelésre serkentett. Vannak azonban közvetlen bizonyítékok is. A nagybirtok közelében a cukor- és szeszfőzés nyersanyagszükségletének kielégítésére, ha nem is minden kezdeti vonakodás nélkül, az uradalom példájára, ösztönzésére a jobbágyok hozzáláttak cukorrépa és burgonya termeléséhez. Mindkét növényféle művelése különösen a 30-as évektől kezdve lendült neki. Dohánytermeléssel Heves, Tolna, Baranya, Szatmár, Arad, Temes, Torontál, Bács, Győr, Bihar megye sok községében már a XVIII. század óta foglalkoztak az egyes helyeken egyenesen erre a célra odatelepített magyar, német, szerb jobbágyok. Az 1820-as évek végétől kezdve azonban sokkal erőteljesebben lendült neki a dohánytermelés. Egyes nagy terménykereskedők pénzkölcsönelőleget folyósítottak egyes községek parasztságának, egyes gazdáknak, akik ennek fejében előre lekötötték dohánytermésüket a hitelezőnek. A zöldségtermelés a Temesköz egyes községeiben terjedt el. A paraszti árutermelés előrehaladottságának jeleként a Torontál megyei zöldségtermelők az 1840-es években rozsot, árpát csak saját használatra termeltek és lovaiknak takarmánygabonát. Egyre inkább zöldségtermeléssel foglalkoztak a Pesthez közelfekvő falvak lakóin kívül egyes Szabolcs—Bihar megyei parasztok is. Főleg káposztatermelésükről voltak nevezetesek (pl. a kékiek). Néhány Felső-Baranya megyei község lakói inkább vásárolták a gabonát és helyette a kereskedelmi növényeket termelték (mák, dohány, repce). Szeged és Röszke vidéki parasztok a várostól bérelt földön paprikát termeltek. Az apatinvidéki németek, szerbek kender-, Toron tál megye északi, Bács megye déli részein egyes községek lakói selyemtermelésből tettek szert komoly jövedelemre. A Dunántúl — városokhoz közelfekvő vidékein — egyes jobbmódúak rátértek a tejgazdaságra. A munkaigényes növényfélék fokozódó termelése és a korszerű állattartás nyomai mellett a hagyományos termények (bor, gabona, gyapjú) piacra termelése is mind rendszeresebbé vált. Erra mutat pl. a tata—gesztesi uradalom jobbágyainak, az alföldi cívisvárosok gazdag és középrendű polgárainak árutermelése stb., bár az alföldi nagy puszták helységeinek lakói főleg állattenyésztésből gazdagodtak. A paraszti árutermelés az újonnan bevezetett ipari növények termelését kivéve, hagyományos módszerekkel folyt. Nemcsak a gabonát, hanem a jól jövedelmező, régebbi idő óta termelt munkaigényes növényeket is apáiktól átörökölt eljárással termelték.* Egyik legrégibb, árutermelést szolgáló növény* A tankönyv ismétlések elkerülése végett és a szöveg könnyebben áttekinthetővé tétele érdekében kétségtelenül mechanikus, mesterséges elválasztással két helyen tárgyalja a jobbágyok termelési módszereit. A francia háborúk idejebeli gazdasági viszonyokról szóló részben kerül sor a külterjes művelési módszerek (gabonatermelés, állattenyésztés), továbbá a jobbágygazdaságban használatos munkaeszközök ismertetésére, míg a jelen tanulmány tárgyául szolgáló rész csak a belterjes művelésre szoruló, munkaigényes növónyfélék termelési eljárásait ismerteti. így azután a külterjes mezőgazdasági termelési eljárás az 1790—1849 közötti időnek abban a szakaszában kerül ismertetésre, amikor a korszerű mezőgazdasági technika alkalmazása, fejlettebb munkamódszerek bevezetése a nemesi birtokon is csak éppen a kezdeteinél tartott, és amikor még ennek folytán elenyésző kivétellel az egész mezőgazdasági termelésben főleg a külterjes jobbágyi technika volt az uralkodó. A belterjes paraszti termelési módszereket pedig akkor tárgyalja le a szöveg, amikor az árutermelés gyorsuló ütemű előrehaladásával párhuzamosan