Századok – 1956
TANULMÁNYOK - Székely György: A huszitizmus és a magyar nép - 556
562 SZÉKELI" GYÖRGY A Bécsi-kódex zömében harcra és megtorlásra mozgósító vagy legalább vigasztaló hatású : Ruth, Judit, Eszter könyvét, a Makkabeusok két fejezetét s egyes prófétákat tartalmaz, a Müncheni-kódex egy kalendáriumot és a négy evangéliumot foglalja magában. A fordítások nyelvi eltérései kétségtelenné teszik, hogy a fordítás valóban két ember munkája volt, másfelől közös nyelvi sajátosságaik azt, hogy a Bécsi- és Müncheni-kódex azonos fordítók müve, s hogy az Apor-kódex egyes részeit a Müncheni-kódexből szóról szóra vették át.123 A bibliafordítás — a biblia ellentmondásos tartalma mellett is — a magyar huszitáknak is ideológiai harci eszköze volt. Az evangéliumok egyes részletei az emberi egyenlőség eszméjét, a szegények győzelmébe vetett hitet támogatták, sőt a fordítás célzatos szóhasználatával az egyházi hierarchia elleni küzdelemre is mozgósítottak. János evangéliumában a júdeai főpapok elleni felháborodást célzó részekben „főpapok, papi fejedelmek" helyett ugyanis a fordítás „püspökök"-et ír ismételten. Ámos próféta a hatalmasokat figyelmeztette jövendöléseiben az elkövetkező isteni bosszúra. A magyar parasztok életviszonyaihoz nagyon is közelálltak a próféta vádjai a gazdagok ellen : „megtöritek a szegényt és megfogyatkoztatjátok földnek nyavolyásit", hiszen ez a gabonával üzérkedő gazdagokról szólt, kik mondják ; „vessönk álnak mértékeket". (Ámos 8. rész 4—5.)12 4 Ámos próféta alakja különösen közelállhatott a huszita parasztok szívéhez, hiszen maga is a népből való, egyszerű ember, a huszita prédikátorhoz hasonló. „Ámos próféta pásztor és paraszt" — mondja róla a Bécsikódexben Ámos könyvének második prológusa, s hozzáteszi a következő jellemző megállapítást : „Valóbizony próféta nem lehetett volna hanemha elezteb pásztor nem volt volna." A harmadik prológus pedig folytatja ezt a gondolatot : ,,E pásztoroknak számából volt Ámos, tudatlan beszéddel de 44 — 45. 1.; ua. : Legrégibb magyar bibliánk naptára és helyesírása. Kalocsa, 1931, 5. 1. ; Gálos Rezső: Legrégibb bibliafordításunk. Bpest, 1926, 29. 1. ; a huszita fordítást tagadta, de ismeretlen szerzetesfordítókról írt Pintér Jenő magyar irodalomtörténete. Tudományos rendszerezés I., Bpest, 1930, 388. 1. — Waldapfel József : Legrégibb bibliafordításunk. Irodalomtörténeti Közlemények, 1927 ; Kardos Tibor : Huszita biblia (ebben korábbi munkáinak vonatkozó megállapításait is összegezi) ; Kardos Tibor : Huszita-típusú kantilénáink ; Fest Sándor : Adalékok az első magyar bibliafordítás kérdéséhez (Studies . . . II.) ; Kniezsa István: Helyesírásunk története a könyvnyomtatás koráig. Bpest, 1952 ; a huszita fordítás álláspontját vallotta Mészöly Gedeon: Legrégibb bibliafordítóinkról. Magyar Nyelv, 1917, 81. 1. — Waldapfel József megállapítása, i. m., 98. 1. — Patarén glosszákra Kardos Tibor : Huszita biblia, 152. 1., a patarén kapcsolatokra ugyanebben a munkában kitűnő elemzést ad 135—145. 1. — A cseh kapcsolatokra: vö. Mészöly Gedeon közlését, Magyar Nyelv, 1911, 463. 1. ; Melich János: Legrégibb bibliafordításunk történetéhez. Magyar Nyelv, 1911, 293. 1. E kódex tartalmának leírása J. Truhlár : Catalogue codicum manu scriptorum latinorum qui in c. r. bibliotheca universitatis Pragensis asservantur. I. 1129. sz. 12 3 Simonyi Zsigmond : Nyelvtörténeti közlések. A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője, 1884, 200, 202. 1. ; Horváth Cyrill: Hussita emlékeink. Irodalomtörténeti Közlemények, 1896, 7. 1. ; Szily Kálmán: Tamás és Bálint : a Biblia első magyar fordítói. 444 — 445. 1. ; Mészöly Gedeon: Legrégibb bibliafordítóinkról, 37 — 39. 1. — A cseh huszita irányzatok vitái világosan mutatják, hogy a Makkabeusok könyvének magyarázata a nép antifeudális háborúra mozgósításának kiváló eszköze volt. Vö. Josef Macek: A legrégibb huszita hadiszabályzat. Hadtörténelmi Közlemények, 1954, 2. sz., 89, 96-97. 1. 124 Kardos Tibor: Huszita biblia, 160, 169. 1. — Döbrentei Gábor: Régi magyar nyelvemlékek, I. k. Budán, 1838, 181 —182. 1. — A hazai gabonaáruzsora megértéséhez alkalmas adat 1364-ből Fejér, IX. 3. 224. sz.
