Századok – 1956
TANULMÁNYOK - S. Vincze Edit: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt megalakulása és tevékenysége a kilencvenes években 126
A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRTIMEGALAKULÁSA ÉS TEVÉKENYSÉGE . 145 munkástömegek egy részére, s erre támaszkodva az anyapárt vezetősége annyira ragaszkodott Engelmann eltávolításához, hogy Engelmann megtartása akadályává válhatott volna az egyesülésnek. A »Munkás«-párt Silberbeg Ignác személyében valóban garanciát láthatott a pártvezetés helyes irányításának biztosítására, így hozzájárult Engelmann visszavonásához, aki ezentúl mint a bécsi Arbeiter-Zeitung, az osztrák szociáldemokrata párt hivatalos lapjának magyarországi tudósítója folytatta munkáját a mozgalomban. Noha a pártgyűlés az osztályharcos irányzat győzelmével ért véget, előrelátható volt, hogy a kispolgári reformizmus, az opportunizmus befolyása ellen még további harcokra van szükség. Az új pártvezetőségben jelentős szerepet kaptak olyan szociáldemokraták, akik sok kérdésben egyetértettek a betegpénztáriak opportunista irányvonalával. Ilyenek voltak Pfeifer Sándor, Teszársz Károly, Rády Sándor, akik később, a századfordulón a már opportunistává vált szociáldemokrata pártban is vezérszerepet játszottak. Az elkövetkező évek harcai döntötték végleg el, hogy az osztályharcos alapon állók vagy pedig a reformisták vezetik-e a pártot. Az 1894-es kongresszus nemcsak azért volt jelentős a magyarországi munkásmozgalom történetében, mert egyesítette a pártot, hanem azért is, mert határozatai előremozdították a proletariátus mozgalmainak fejlődését. A kongresszus napirendjén olyan kérdések állottak, amelyeket valóban meg kellett oldania a pártnak ahhoz, hogy helyes irányban haladhasson előre. A II., 1893-ban összehívott kongresszus csupán szervezeti szabályzatot próbált adni a párt számára. A munkásosztály harcait azonban a gazdasági küzdelmekre igyekezett összpontosítani, határozatai — a betegpénztáriak irányzatának megfelelően — semmitmondóak voltak, A III. kongressszus napirendre tűzte az osztrák szervezeti szabályzat lemásolásából eredt szervezeti szabályzat módosítását, a szakszervezkedés kérdését, a politikai harc célját és taktikáját, az agrárkérdést, amely az 1891 —1894-es évek mozgalmainak hatására központi kérdéssé vált, s a pártsajtó megerősítésének kérdését. A pártvezetés nem tudott forradalmi, marxista módon választ adni a felvetett kérdésekre, a határozatok mégis előrevitték a magyarországi munkásmozgalom ügyét. Az osztályharcos irányzat képviselői próbálták továbbfejleszteni az »Elvi Nyilatkozat« megállapításait és az alakuló kongresszus határozatait. Az 1894-es kongresszuson elfogadott új szervezeti szabályzat az 1893-astól eltérően a magyarországi mozgalom fejlettségi fokát tartotta szem előtt, s így szakított az osztrák minta sematikus lemásolásával. Az új szervezeti szabályzat az 1894-es aradi kongresszuson elfogadott szabályzatnak módosított formában való átvétele volt. A módosítások azonban nem jelentettek lényeges változtatást. Az új szervezeti szabályzat elvetette a kerületi és országos organizációkat, az agitációs kerületeket, s a helyi szervezkedést tette alapelvvé. A helyi szervezeteket a bizalmiférfiak kötötték össze a pártvezetőséggel. A helyi szervezetek kialakítása terén fontos lépés volt az a határozat, amely a bizamiférfiak teendőire vonatkozó ügyszabály kidolgozását írta elő. A szakszervezetek és párt viszonyára fényt vet a »Szakszervezkedés« napirendi pont tárgyalásakor elfogadott határozat. A határozat kimondja, hogy a szakegyletek szervezésének az a célja, hogy az indifferens munkások tömegeit megnyerjék a párt számára, hogy tehát a párt kádereit kinevelő tömegszervezetek legyenek. Kötelezi a párt tagjait, hogy szakmájuk szervezetének tagjai legyenek, a pártvezetőséget pedig arra, hogy szoros kapcsolatot tartson fenn a szakszervezetekkel, támogassa, fejlessze azokat. 10 Századok
