Századok – 1956

TANULMÁNYOK - S. Vincze Edit: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt megalakulása és tevékenysége a kilencvenes években 126

142 S. VINCZE EDIT munkásság és parasztság nagy része a megalkuvással szemben a következetes osztályharc mellett tett hitet. Az újonnan alakult párt, a Szociáldemokrata Munkáspárt következetesen harcolt a betegpénztáriak ellen, lépten-nyomon leleplezve azok opportunizmusát. A betegpénztáriak, visszaszerezve vezetőszerepüket a pártban, azt ismét a régi irányba, a lojalitás, a reformizmus irányába próbálták terelni. »Az úgynevezett 'pártközlönyük' tartalma minden inkább volt, csak szociáldemokrata nem« — írja »A Munkás«, s így folytatja : »hiszen hasábjaikon még a gyárakban uralkodó visszás állapotokat fejtegetni, vagy egyébként a munkások érdekeit védeni sem volt szabad, mert a furcsa 'szociáldemokrata vezérek' attól féltek, hogy ezután a gyárosok személyzetüket nem fogják többé betegség ellen az általános munkás-betegsegélyező pénztárnál biztosítani!« / Nemcsak a gyárosokat, hanem magát a kormányt is igyekezett a betegsegélyző lojalitásra bírni a munkásosztállyal szemben. A pénztár elnöksége Ferenc József koronázási jubileuma alkalmából a munkások nevében tisztelgő bizottságot jelentett be a fővárosi tanácsnál az ünnepségre. Ugyancsak 1894-ben, amikor Wekerle lett a miniszterelnök, a betegsegélyző küldöttséget menesztett, hogy tisztelegjen a munkásság nevében az új miniszterelnöknéL Igen jól leleplezte »A Munkás« a betegsegélyzős pártvezetőség igazi arcát az 1893-i május elsejei eseményekkel kapcsolatban. Az első, tömegméreteket megmozgató májusi ünnepség tapasztalatain okulva a májusi ünnepségeket és felvonulást már 1891-ben megtiltotta a kormány, s ezt a tilalmat évről-évre megújította. 1893-ban azonban a betegsegélyzősök kérelmezésére a kormány engedélyezte a május elsejei nagygyűlések megtartását. Feltehető, hogy az engedély megadásához a Szapáry-kormány bukása, s a Wekerle-kabinet alakulása is hozzájárult, jellemző azonban, hogy az engedélyt a párt radikális csoportjának, a »Munkás«-csoportnak a vezetőségből való kibuktatása után adja meg a kormány, a számára sokkal veszélytelenebb, megalkuvó irányzat kérelmére. Az Engelmann-csoport harca a kispolgári reformizmussal nagymértékben befolyásolta a magyarországi munkásmozgalom fejlődését. Kétségtelen, hogy a pártegység hiánya, a harcnak gyakran elvi síkról a személyeskedésbe torkolló folytatása, a harc következetlen volta ideig-óráig visszavetette a mozgalmat. A munkásosztály egységes fellépésének hiánya miatt, amely olyan nagyjelentőségű eseményeknél is megnyilvánult, mint amilyen a május elsejék megünneplése, amelyeket a pártharcok idején mindkét frakció külön ünnepelt — a mozgalom vesztett erejéből. Azonban az a tény, hogy maga a harc, a munkásosztály forradalmi törekvéseinek megnyilvánulása, gátat vetett ekkor még a betegpénztáriak szándékának, hogy letérítsék a pártot a marxizmus talajáról — többet jelentett az időleges,részleges visszaesésnél. A betegpénztáriak természetesen nem váltak forradalmi marxistákká, de kénytelenek voltak nagyjában alkalmazkodni a П. Internacionálé és az alakuló kongresszus célkitűzéseihez, s ha óvatosan s tompítva is, pártlapjukat, a »Népszavát« is ilyen szellemben kellett szerkeszteniök, ha nem akarták elveszíteni a proletártömegeket. Emellett természetesen reformista törekvéseiket is érvényesítették, ahol csak lehetett, de az opportunizmus nyilt hangoztätäSSi nem volt számukra lehetséges. A »Munkás«-csoport és a betegpénztári vezetőség közti harc lényegében a modern, nagyüzemi proletariátus érdekei s a munkásosztály soraiban ekkor