Századok – 1955

Tanulmányok - Elekes Lajos: A központosító politika belső erőforrásai a XV. század második felében 1

4 EI.EKËS LAJOS ban csak kivételképpen tudtak önálló szervezeteket létrehozni. Szervezkedésük kezdeti formái a céhek keretén belül, majd fejlettebb fokon a mesterektől elkülönülve, de azok, illetve megbízottaik ellenőrzése alatt jöttek létre. Ε szervezeteknek, a későbbi legényegyletek csíraformáinak kettős szerepük volt, ami a legények osztály helyzetének ellentmondásosságát tükrözte : egyrészt a céhszabályoknak (tehát lényegében a mesterek érdekének) megfelelően közvetítettek a legények s a mesterek közt, másrészt azonban (noha eleinte ritkán és bizonytalanul) követelményeknek adtak hangot a mesterekkel szemben. Ε kezdeti szervezkedések mellett a legények harcának más, határozottabb és sikeresebb formáival is találkozunk. A pozsonyi ácslegények már a század derekán sikeres sztrájkot folytattak bérük javításáért. Bár a céhek bezárkózásának kezdeti formái mind a kontárok, mind a legények viszonylatában eléggé élesen megmutatkoznak, a folyamatot távolról sem lehet befejezettnek, a céhrendszer »becsontosodását« teljesnek tekinteni. A céhek, melyek keletkezésük idején az ipar fejlődésének előmozdítói voltak, fejlődésüknek ebben a szakaszában sem váltak még a termelőerők további kibontakozásának akadályozóivá (noha kiváltságaik görcsös védelmezése közben elvétve már ilyen tendenciákat is mutatnak). Egészében azt lehet mondani, hogy a céhes ipar, mely a XV. században hatalmas fejlődést tett meg, képes volt további számottevő fejlődésre és általában olyan tendenciát mutatott, hogy fejlődése során mindinkább alkalmassá válik a hazai növekvő szükségletek ellátására. Néhány kiemelkedően fejlett iparág (mint a bőrfeldolgozó iparok némelyike, vagy a különleges helyzetű és fejlettségű szász városok fémipara) kivételképpen kivitelre is termelt. Emellett azonban megmaradt (bár talán némileg csökkenő mértékben) az a helyzet, hogy az ország egyes fontos iparágakban — finom posztó, fémtárgyak terén — jelentős behozatalra szorult ; e cikkeknél a hazai ipar nem bírta el a külföldi, fejlettebb szervezetű iparok versenyét. Noha az ipari termelés általában a céhek keretei közt folyt (ami megfelelt a termelőerők akkori színvonalának, sőt további fejlődésüket lehetővé tette), néhány kivételesen fejlett iparágban, szórványosan és különleges körülményektől befolyásolva, már mutatkoznak törekvések a céhes keretek szétfeszítésére. Bármennyire szórványosak és különlegesek ezek a jelenségek, fel kell figyelni rájuk, mert a fejlődés útját, a régi formák közt csírázó újat jelzik. A céhek már a század elején harcolnak a »társulás« ellen. Akkor azonban, mint Zsigmond 1405-i dekrétuma is mutatja, a kifejezésen elsősorban a külföldiekkel való társulást, tehát a külföldi kereskedőtőke behatolásának közvetítését értik, azzal szemben hazai piacaikat védelmezik. A század második felétől kezdve a kifejezés más értelmet kap. Most a céhek, midőn a társulás ellen tiltakoznak, ezen elsősorban azt értik, ha valaki — legyen az mester vagy kereskedőtőkés — másokat a többiek kárára függő helyzetbe von. A kiemelkedően vagyonos mesterek részéről több iparágban mutatkoznak ilyen törekvések. A kolozsvári ötvösök már 1473-ban szerszámai elvételével büntették azt a mestert, aki más mesterek munkáját »egyesíti«. Ugyanakkor szigorúan tiltották, hogy valamelyik mester két legénynél többet tartson, vagy mások munkáit eladás céljából felvásárolja. Néhány évvel utóbb a szűcsök a mester jog elvesztésével büntették az olyanokat, akik városukbeli vagy idegen, a céhen kívül álló iparosoknak szőrméket adnak ki saját műhelyükben való megmunkálás céljaira. (Itt a »kusztár«-ipar csíra jelenségével találkozunk, amikor a felvásárló nyersanyagot oszt szét a függő helyzetbe