Századok – 1955

Szemle - Arcihovszkij A. V.: A régészet alapjai [Osznovy arheologii] (Ism. Perényi József) 786

786 SZEMLE A. B. APLlHXOBCKHtl : OCHOBbI ΑΡΧΕΟ.ΠΟΓΗΗ (MocKBa, TocyA. H3AaT. IIOJIHT. J1HT. 1954. CTp. 279) Α. V. ARCIHOVSZKIJ ; A RÉGÉSZET ALAPJAI A régészeti irodalom általában nélkülözi a jó összefoglaló kézikönyveket. A régészeti eredményekkel való megismerkedés sokszor még a szakembernek is igen nagy nehézségeket okoz, mert folyóiratok százaiból kell összeszednie anyagát egy-egy nagyobb kor történetének megrajzolásához. A történész azonban, aki csak mellékesen foglalkozik régészettel, szinte tanácstalanul áll, mert egyszerűen képtelen a munkájához szükséges anyagot összegyűjteni, hisz a burzsoá régészek erős többsége megelégszik a feltárt anyag leírásával és osztályozásával, és fél azt történetileg értékesíteni. Egy-egy szintézis, hosszú régészeti korszakokat felölelő összefoglalás ugyan található, ós ezek kétségtelenül nagy segítséget nyújtanak a történésznek, de olyan munkák, amelyek egy meghatározott ország régészeti korszakait genetikus kapcsolatban mutatnák be, a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak. De nem így áll a dolog a Szovjetunióban. A szovjet régészek, mint azt Arcihovszkij munkája bevezetésében erősen hangsúlyozza, elsősorban történészeknek érzik magukat és a régészeti aprómunka kizárólag történeti ismereteink előrevitelót szolgálja. A szovjet régész tehát, amikor egy sírt vagy telepet feltár és elvégzi a leletek leírását, osztályozását stb., nem hagyja abba a munkát, hanem nekilát feladata nehezebb részének és eredményeit történetileg igyekszik értékesíteni, amikor képet rajzol arról a társadalomról, amelynek emlékeit feltárta. Az új eredményeket a szovjet régész mindig beilleszti az előző eredmények közé és nem bízza ezt a munkát másra. Ennek következménye azután az a körülmény, hogy szinte minden szovjet régészeti cikk felhasználható a történész által is, aki így rengeteg időt és felesleges munkát takarít meg. Igaz, hogy a nyert történeti kép az új ásatások következtében nemcsak részleteiben bővül, hanem időnként erősen módosul is, de ez természetes, ez jelenti a tudomány fejlődését. Arcihovszkij ebben a munkájában, amely különben egyetemi tankönyv is, immár másodszor azt a célt tűzte maga elé, hogy rövid összefoglalásban előadja azokat a legfontosabb eredményeket, amelyeket a szovjet régészet a Szovjetunió területén eddig elért. Nem más tehát ez, mint a Szovjetunió területének története a legrégibb kőkor -szaktól egészen az i. u. XV—XVI. századig. A szerző természetesen teljességre nem törekedhetett. Művében azonban észreveszünk bizonyos mértékű aránytalanságot, amit elkerülni nem lehet. A Szovjetuniónak európai része van régészetileg legjobban feltárva,és így annak történetér a neolit végétől kezdve egészen világosan látjuk, míg nem mondhatjuk el ezt Szibériáról, Közép-Ázsiáról, a szovjet Távol-Keletről stb. Ez utóbbi területeken a rendszeres ásatások aránylag későn kezdődtek, a feltárt lelőhelyek anyaga sincs mindig teljesen feldolgozva és így természetes, hogy az ismertetett könyvben e területek őstörténetének csak egyes rövidebb szakaszait láthatjuk. Folytonosság hiányában egyelőre meg kell elégednünk a közölt töredékekkel. De már ezek is sokat mondanak számunkra. Arcihovszkij könyvéből tömören megtudjuk a szovjet régészet álláspontját egy sor olyan kultúra kérdésében, amelyek Molnár Erik magyar őstörténeti munkássága nyomán az utóbbi években közismertté váltak. Bennünket elsősorban a finn-ugor szállásterületek kérdése érdekel, és ezekre igen jó támpontokat kapunk az ismertetett könyvből a legfontosabb munkák jegyzékével. Ügy gondoljuk, hogy e munkák alapján eldöntöttnek vehető a finn-ugor törzsek európai bevándorlásának kérdése, őstörténetünk egyik alapproblémája, ha a szajáni őshaza kérdése véglegesen még nem is tisztázható. Arcihovszkij az i.e-i időkben nem mindig kísérli meg az egyes régészeti kultúrák etnikai azonosítását nyilván azért, mert a feltárt anyag ehhez még nem elegendő. A vitás problémák elhagyása a tankönyvből helyeselhető, ha több,egymásnak ellentmondó, de többé-kevésbé megalapozott hipotézis áll szemben egymással. A magyar őstörténészek és elsősorban a régészek egyik feladatának azonban éppen azt tekintjük, hogy a szovjet régészet és más tudományok eredményeit felhasználva, igyekezzenek kialakítani a végleges álláspontot a magyar őstörténet legtávolabbi korszakával kapcsolatban. A nyelvészet egyedül, bármilyen értékes részleteredményeket is képes szolgáltatni, a feladatot megoldani nem tudja.