Századok – 1955

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A dualizmus rendszerének első évei Magyarországon 34

A DUALIZMUS BEND SZEBÉNEK ELSŐ ÉVEI MACiYABOKSZÁGON 57 megtestesítette a nagybirtok hegemóniáját a dualista Magyarországon ; mégis kétségtelen, hogy miniszteriális rendszer (újbóli) bevezetése az állam­szervezet burzsoá átalakításának mozzanata volt. Másrészt a kiegyezéssel helyreállt a megyei rendszer, a megyék önkormányzata, amelyet a szabadság­harc után a Habsburg-abszolutizmus felfüggesztett, majd 1860—61. évi átmeneti felelevenedése után ismét hatályon kívül helyezett. A megyei rend­szer pedig — bár az 1848 : XVI. tc. az országgyűléshez hasonlóan »népkép­viseleti« alapra helyezte — lényegében a rendi államszervezet intézménye volt és bizonyos mértékig a feudális széttagoltság csökevényét képezte. Ez a helyzet nyilvánvalóan a burzsoá jellegű miniszteriális rendszer és a feudális marad­ványként továbbélő megyei rendszer ellentmondását rejtette magában és szükségszerűen kiváltotta a kormány központosító törekvését. A miniszteriális kormányzat és a megyerendszer szembenállása azonban döntően nem ebből fakadt, hanem abból, hogy a minisztérium a kiegyézés alapján állt ; a megyei törvényhatóságokban viszont többé-kevésbé széles talaja volt a kiegyezéssel való elégedetlenségnek (amint ezt Kossuth leveleinek hatása, Heves megye és más törvényhatóságok fellépése is bizonyította). így az­után a kormánynak az a törekvése, hogy a közigazgatást központosítsa, befolyá­sát a megyékben kiszélesítse, nem annyira a polgári haladást célozta, a feudális részállamokhoz hasonló autonómiák megszüntetését, »a középkori barbár­ság mentsvárainak«, a megyékben uralkodó »ázsiai állapotoknak« felszámolá­sát (amiről beszéltek), — hanem inkább azt, hogy a megyék, a minisztérium­tól szorosabb függésbe kerülve, ne tudjanak a kiegyezéssel, a dualizmus rendszerével szemben komolyabb erőt kifejteni, ne hozhassák a 67-es kormányt »kellemetlen« helyzetbe. Tudjuk azonban, hogy a megyék ellenzéki középbirtokosainak elégedet­lenkedése jórészt csupán a kiegyezés adott formája ellen irányult, mint amely nem biztosított számukra önálló érvényesülési és uralmi lehetőséget ; a megyei középbirtokosok zömükben Tiszáékhoz, a balközéphez tartoztak s a magyar néppel és a nemzetiségekkel éppúgy szembenálltak, mint a kormány, a Deák-pártiak ; így a 67-es rendszer ellen való komolyabb fellépésre maguk sem gondoltak. Amikor most — és később is — árról beszéltek, hogy a miniszteri­ális központosítás a megyét, mint »az alkotmány évszázados védőbástyáját« vagy éppen mint »a polgári közszabadságok letéteményesét« veszélyezteti, akkor távolról sem a nemzet alkotmányos jogait vagy az állampolgárok szabadságjogait féltették, hanem a maguk évszázados feudális életformáját, uraskodását a megyei hivatalokban, a sógorságon-komaságon alapuló, a néppel önkényesen erőszakoskodó rothadt és korrupt megyei közigazgatást. Ilyenkép­pen a kormány és a megyék — szembenállásuk ellenére — igen lényeges pontokon találkoztak : a népellenességben, a nemzetiségi elnyomásban, a közigazgatás valóban haladó, polgári-demokratikus átszervezésének elvetésé­ben és visszautasításában. Mindez megteremtette a burzsoá jellegű miniszteriális rendszer és a feudális maradványként továbbélő megyei rendszer ellentmondásának »megoldását«, egy olyan kompromisszum formájában, amelyet egyfelől a fokozódó központosítás, a minisztérium befolyásának növekvő kiterjesztése, másfelől a megyei szerkezet fenntartása és a kettőnek a burzsoá-föld­birtokosi államszervezetben való összeolvasztása jellemzett. A közigaz­gatás átszervezésének ilyetén »megoldása« persze hosszabb folyamat volt — most is, később is éles parlamenti viták kísérték —; ezúttal csak első

Next

/
Oldalképek
Tartalom