Századok – 1955
Tanulmányok - Wellmann Imre: A parasztság helyzete az 1767. évi úrbérrendezés előtt 551
a pa ras/,'["säg helyzete az úrbérrendezés előtt 565 kikerülni, s akkor is csak egy másik uraság személyes rendelkezése alá (szabad menetelű jobbágy, zsellér) — vagy pedig egyáltalán nem, firól-fira hozzá lévén láncolva (örökös jobbágy). A személyes kiszolgáltatottságot teljessé teszi, hogy a földesúr az államhatalom jelentős részét gyakorolja a jobbágy felett : ennek elsőfokú hatósága közigazgatási, rendőri, bíráskodási vonatkozásban egyaránt. Jellemzően tükröződik ez a feudális szóhasználatban : amint a »falu«-nak latinul az uralkodó osztály birtokjogait kifejező »possessio« szó a megfelelője, úgy a jobbágy hivatalos neve »subditus«, âZclZ ci földesúr alattvalója. A kormány rendelkezései csak a nemesi vármegyének, majd tovább a földesuraságnak retortáján keresztül jutnak le a parasztságig, s a Habsburg-abszolutizmus csak kitartó erőfeszítéssel tud elérni annyit, hogy a földesúri hatalomnak külső beavatkozás elől elzárkózó körét a megyén keresztül valamennyire ellenőrzése alá vonja. A megyének törvényben rögzített kötelessége, hogy a jobbágyot földesúri elnyomástól megvédje ; ám valójában — ha egyes kirívó esetekben fel is szólal a paraszt túlságos sanyargatása ellen — rendszerint épp a földesúrnak szolgál hátvédül. A nép ellenállását épp az szorítja korlátok közé, hogy saját bőrén tanulta meg : az uraság mögött ott áll az egész vármegye a maga kényszerítő eszközeivel, szolgabíráival, hajdúival, börtönével, nemesi szolidaritásával, az egész elnyomó államapparátust mozgósító hatalmával. Míg a nagybirtokos a megye beavatkozását többé-kevésbé elhárítja, s szinte szuverén módon éli ki pallosjoggal tetézett hatósági jogkörét, a szétszórt, apró részbirtokokon ülő közép- és kisnemesség többnyire a vármegye védőszárnyai alatt, annak irányvonalához igazodva gyakorolja tiszttartója, ispánja, hajdúi s a falusi bíró útján a földesurasággal járó közigazgatási és rendőri hatalmat. Intézkedik az adó behajtásáról, beszállásolás, előfogatok, a felsőbb rendelkezések végrehajtása tárgyában, ráncba szedi a munkakerülőket, az egyházi ünnepek meg nem tartóit, a mulatozókat, cifrálkodókat, dohányzókat, káromkodókat, összefogdostatja a csavargókat, gonosztevőket stb. Megyei asszisztenciával, rendszerint a szolgabíró jelenlétében ül össze az úriszék is, ahol a földesúr magaszőrű bírótársakkal együtt tör pálcát bűnügybe keveredett jobbágya felett (ha pallosjoggal rendelkezik, halálra is szentenciázhatja), s mond ítéletet saját jobbágyainak egymás ellen, idegen jobbágynak és földesúrnak az ő jobbágyai ellen intézett perében. Sőt önmaga a bíró akkor is, ha neki van jobbágyain keresnivalója — ami bő lehetőséget nyújt az úri önkényeskedésre, a paraszt leigázására, engedelmességre kényszerítésére, megalázására, bírságok útján való kizsákmányolására. Az uralkodó osztály szolidaritásával szemben a parasztság csak önmagába, községi szervezetébe, a faluközösség összetartó erejébe fogódzhat. Ennek a kollektív összefogásnak eredeti anyagi alapja s leglényegesebb eleme : a földközösség a falvak lakosságának felduzzadása, a terjedő árutermelés s a földesúri beavatkozás következtében bomlófélben van, s mindegyre hátrál az állandó birtoklás, a szilárd telekrendszer elől. A szabad foglalás már nagyhatárú alföldi parasztközségek távoli'határrészein is osztásos földközösségnek ad helyet lassankint ; a közelibb dűlőkön pedig mind több helységben abbamarad az újraosztás, az utolsó felosztás szerinti állapot állandósul és szilárd telkek alapjává válik. Közös birtoklás és gazdálkodás alapjául csak az erdő, a legelő, a víz, a nádas marad. És — leszámítva az irtás útján keletkezett szántóföldeket — az állandó birtokká vált földdarabokon is tovább érvényesül Λ
