Századok – 1955

Tanulmányok - Wellmann Imre: A parasztság helyzete az 1767. évi úrbérrendezés előtt 551

t» a pa ras/,'["säg helyzete az úrbérrendezés előtt 559 A beszállásolt idegen katona azonban ritkán elégszik meg azzal, amit előírás szerint szépszerével nyújtanak neki. Neki a legjobb hely kell, elfoglalja a paraszt ágyát, kiveri őt a meleg szobából, kiszolgálást, több és jobb ételt, többszöri főzést követel. Ha a tüzelő nem elég neki, felégeti a paraszt ólját, kerítését ; ha az étel nem elég változatos, levág baromfit, aprójószágot. Szitkozódik, gorombáskodik, tettlegességre vetemedik a gazdával, erőszakoskodik az asszonynéppel ; állandó jelenlétének, követelőzésének, zsarolásainak, a nem ritka lopásoknak, rablásoknak nyomasztó terhét megalázó, kihívó, kötekedő bánásmóddal tetézi. Nem csoda, hogyha időnkint a magyar paraszt türelme is elfogy ; a helytartótanács nem ok nélkül írja elő, hogy a katonát megverő vagy megsebző jobbágy botbüntetésen felül a testi épségben okozott kárt is fizesse meg, s nem ritkán egész községek vonják fejükre a büntetést a katonaság össze veréséért vagy a községből való kikergetéséért. Sőt a sűrűsödő visszatorlás láttán Mária Terézia elrendeli, hogy a császári katonaság s annak tekintélye ellen irányuló minden ténykedést felségsértési ügyként kell kezelni, s a legsúlyosabb büntetéssel sújtani. A néhány ellenakcióval azonban a hadinép által nap mint nap elkövetett számtalan túlkapás, excessus áll szemben. Rengeteg jut közülük panaszképpen a megye s a katonai hatóságok elé, de vajmi kevés esetben lát a paraszt kártérítést, orvoslást, elégtételről nem is szólva. Már az alsóbb parancsnokok igyekeznek az excessusokat 1 eltussolni, egyrészt, hogy a felelősségtől szabadiüjanak, másrészt, mert zsarolásban, »ajándék«- elfogadásban ők járnak elül jó példával. Gyakori, hogy a teljesített porciókat el nem fogadható módon vagy egyáltalán nem nyugtázzák, sőt maguk csikarnak ki írásbeli nyilatkozatot a községtől arról, hegy l· ott-tartózkodásuk alatt semmiféle rendellenesség vagy túlkapás nem történt, ι Bár a paraszt 1751-től kezdve esküvel erősíthette igazát, s a kihágásokat, akár orvosoltattak, akár nem, felfelé félévenként szabályszerűen jelenteni kellett, az excessusoknak az egész korszakon át nem csökkenő száma s az ellenük folytonosan megújított intézkedések mutatták, hogy a magyar paraszt i az idegen katonasággal szemben mindvégig kiszolgáltatott maradt. A leg-I főbb magyar polgári hatóság, a kancellária, tudatában a haditanács túl-1 hatalmának, meghunyászkodva így törődött bele ebbe a keserves állapotba : »Más orvosság nincsen, hanem mindeneket patienter köll szenvednünk« — valójában persze nem neki, nem is a vármegyéknek, hanem a parasztságnak, amelyet senki sem védett meg ilyenformán. A katonaságnak nyújtott természetbeni szolgáltatások csak egy részét teszik a népre kirótt hadiadónak, csupán beszámítanak abba. Nem szólva a háború idején kivetett rendkívüli pénzadóról és természetbeni szolgáltatásokról (subsidium), a hadiadót (contributio) mindig az országgyűlés szavazza meg, az egész országra nézve egyflssztgben, amely évről-évre ugyanaz marad a következő diétáig. Minden országgyűlésen hosszas huza-vona folyik a király és a rendek között az adó összege körül : a királyi propoziciók lényeges része mindig az adóemelést illető kívánság, a nemesség viszont, amely joggal fél attól, hogy a növekvő állami teher Összébb szorítja a földesúri kizsákmányolást, még a korábbi összeget is sokallja ; számos üzenetváltás jön létre az alsó és a felső tábla között, mely utóbbiban az aulikus főurak az udvar óhajának útját egyengetik, feliratok az uralkodónak, válasz-leiratok attól ; s végül is a küzdelem kompromisszummal végződik, a küzdő felek megalkudnak a paraszt bőrére, a nemesség, miután a nép fokozott megterhelését lehetetlennek mondta ki, önmagát meghazudtolva kiszolgáltatja a jobbágyságot