Századok – 1955

Szemle - Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1710–1790 (Ism. Nagy Erzsébet) 490

494. SZEMLE források szavaiban a valóságot kereső vizsgálata ki tudja deríteni a célt a kuruckodás független, mindenféle kizsákmányolástól felszabadult, vallási elnyomástól mentes életet jelentő értelmében. A szerző már a bevezetésben rámutatott, a befejező részben ismét kifejti, milyen módon nehezedik a gazdag paraszt nyomása a szegény parasztra az előnyökben való nagyobb, a terhekben való kisebb részesedésével. Az időleges egyvonalba állás oka a jobbágyparasztokra egyaránt súlyosodó elnyomásban van. A bukás okának minden szála a kifejtések alapján a felkelők társadalmi megosztottságának problémájához vezet, és ebből következik a cél hiánya és a teljesen alkalomszerű szervezkedés is. A bukás súlyos következményét Wellmann a fejlődés menetébe állítva vizsgálja. A mozgalom elfojtása az államhatalom fokozottabb kizsákmányolására adott alkalmat. A földesúr »... behatolt a faluközösségbe, a paraszti ellenállás bástyájába, a népnek a kizsákmányolás ellen vívott harcát a pénzjáradék-rendszer előnyösebb állásából a munka-és terményjáradék hátsóbb, kedvezőtlenebb vonalaiba szorította vissza, s utat tört magának hathatósabb kihasználási forma : árutermelő majorsági üzem bevezetése felé« (211. 1.). De van tulajdonképpen eredménye is, sokkal mélyebben rejlő : »A parasztság az egyedüli társadalmi osztály, mely fegyverhez nyúlt a hanyatló feudalizmus ellenében« (220. 1.). A tanulmány témájának kifejtése igen alapos, a kérdés feltárása lezártnak tekinthető. Következményeinek mérlegelése kívánhat még alaposabb tárgyalást. Egyes kérdések ismételt felvetése a részletesen magyarázó módszerből következik. Terjedelmét legfeljebb csak az egyéb e század paraszttörténetére vonatkozó tanulmányok közé helyezve találhatjuk hosszúra nyúltnak. A parasztság és az egész század történetének alapvető kérdésével foglalkozik Szántó Imre következő »A majorsági gazdálkodás uralkodóvá válása, a parasztság nagyarányú kisajátításának kezdetei« című tanulmánya. A tanulmány lényegében két részre bontja a kérdést, az első részben a földesúri majorságok kiterjesztését tárgyalja, a második, nagyobb felében a parasztságra gyakorolt hatását. A majorsági gazdálkodás kiterjesztésének előfeltételei a termelőerők növekedése ós a piac kiszélesedése. Röviden foglalkozik ezekkel, néhány ismert adattal támogatva bizonyítottnak veszi, hogy mindkettő elérte azt a fokot, mely elég alapot ad a mezőgazdasági árutermelés kiszélesedéséhez. A majorságilag művelt földek kiterjesztését egynéhány előkerült adattal bizonyítja. A Heves és Pest megyei H. József-kori felmérés adatai jól megmutatják az allodiális földek nagy kiterjedését. A földesúri árutermelésre felhozott néhány példa alapján leszt'íri az eredményt : »A jobbágytelki gazdálkodást az árutermelés fokozódásával a majorsági gazdálkodás váltotta fel« (240. 1.). Ezt még két megállapítással határozza meg közelebbről. Az egyik : »Ez az állapot az ország egyes részeibén különböző időkben következett be az árutermelés fejlettségének megfelelően« (240. 1.), a másik : »A majorsági gazdálkodás elsősorban a nagybirtokon vált uralkodóvá . . .« (242. 1.). Ezeket a »megállapításokat« így részadatok alapján általánosítva bizonyítottnak nem vehetjük. Hogy a jobbágy telki gazdaságoknak a majorságok melletti háttérbe szorulásán mit kell érteni, egyáltalán nem tűnik ki, s a majorsági gazdálkodás kiterjeszkedésének ilyen alapon való meghatározása igen kétséges. Maga a bizonyító anyag jóformán csak a Dunántúl és az Alföld egyes területeire vonatkozik, hogy az ország más területein milyen előrehaladás történt, nem derül ki. A majorságok kiterjeszkedését, a jobbágyterhek, különösen a robot megnövekedésével is bizonyítja. Ennek a tárgyalása is csak általánosságban mozog, semmi számadatot sem hoz megállapításai alátámasztására. Elszórt területekről származó adatok csak az allodizálás tendenciáját ábrázolják, ahelyett, hogy a kiterjeszkedés folyamatát és méreteit mutatnák be, illetőleg valószerűsítenék. Pedig míg átfogó jellegű adatok felkutatása alapján időben és területileg nem tisztázott a folyamat, addig csak általánosságban lehet más kérdések vizsgálatánál is a majorsági gazdálkodás uralkodóvá válásának tényére alapozni. Nem lehet megalapozott a paraszti kisajátítás kérdésének tárgyalása sem a majorsági gazdálkodás kiterjedésének pontos képe nélkül. A földközösség szétbomlásának, az irtványföldek elvételének, a telki állomány megcsonkításának számos felhozott adata tanúsítja a felhalmozás és a kisajátítás kétoldalú folyamatát. Ez a folyamat nem egészen egyértelmű. Szántó azt a megállapítást teszi egyik helyen : »A földesúr nem fosztotta meg a falusi termelőt földjének egészétől, hanem csak annak jelentős részétől, mivel szüksége volt robotmunkájára« (268. 1.). Egy másik példából pedig le kell vonnia azt a következtetést : »Az árutermelés fejletlensége miatt a Heves megyei földesurak még az úrbérrendezés korában is igyekeztek földdel ellátni a falusi termelőt« (269. 1.). Ez a két adat is bizonyítékul is szolgál arra, hogy ellentmondásokra vezet, ha az alkalomszerűen adódó példák felsorakoztatásával megelégedve, az egész problémát megoldottnak tekinti.