Századok – 1955

Vita - Vörös Károly: A Magyarország története című egyetemi tankönyv második kötete első felének vitája 451

460 VÖIIÖS KÁROLY f) A dolgozó nép, a parasztság ábrázolásának kérdése körül szintén heves vita támadt, mely egyaránt kiterjedt a paraszti társadalom ábrázolásában és a parasztság politikai szerepének értékelésében megmutatkozó hiányosságokra. Vörös Károly méltánytalanul szűkreszabottnak találja a parasztsággal kapcsolatos kérdések tárgyalását, emellett kifogásolja a paraszti társadalom rajzának bizonyos sematizmusát. Megmutatkozik ez először a parasztság differenciálódása mértékének nem elég alapos kibontásában. A parasztság differenciálódását illetőleg a tankönyv nem mutat rá megfelelő súllyal a középrétegek nagy jelentőségére. De nem veszik tudomásul a szerzők a parasztság jogi differenciáltságát sem, a szabad paraszti kerületekről (jászok, hajdúk), a parasztpolgárságról, a rtnzővárosi lakosságról igen kevés szó esik. Pedig e területeken már félig vagy akár egészen is magszűnnek a földesúri kötöttségek, és ugyanakkor helyüket —- bár a feudális környezettől erősen befolyásolva —- már az osztályharc új, magasabb típusa : a gazdag és szegény parasztok közötti harc kezdetei foglalják el. Érzése szerint a szerzők — nyíltan ugyan ki sehol nem mondva —• de bizonyos fenntartással kezelik a parasztság polgárosodási törekvéseit, s bennük túlzott mértékben is hajlandók a kulákosodás előfeltételeinek kialakulását látni. Jellemző, hogy az örökváltságról beszélve is a kérdésnek azonnal ezt az oldalát hangsúlyozzák, mint ahogyan a mazővárosi polgárság 03 a szabad parasztság kérdésének háttérbe szorulása is erre a szemléletbeli egyoldalúságra vezethető vissza. Úgy véli, hogy a szerzőknek a kérdést tágabb perspektívában kellene nézniök, s 1848 előtt e törekvésekben fokozottabban kellene meglátni a parasztság felszabadulásra irányuló vágyait is. Szűkkeblűen kezeli a tankönyv a parasztmozgalmak jelentőségét is. Kétségtelen, hogy a mozgalmak bár objektíve a haladást szolgálták, magának a feudalizmusnak megdöntését nem akarták, s elsősorban a kizsákmányolás csökkentésére irányultak. Jelentőségük mégsem csak abból áll, hogy megrémítik a földesurakat, és a középnemességet a haladó politika irányába tolják el. Hatalmas nevelő jelentőségük van befelé a falu felé is, és ebben a vonatkozásban még az ellenállás csendes, nyílt megmozdulások nélküli, szívós pareskedésekben megnyilvánuló formáit is értékelni kell. Ezek során formulázódnak mag, s tudatosodnak a faluban a parasztság jogos igényei, földhöz, legelőhöz, árendához ugyanúgy, mint a falu politikai, közigazgatási felszabadításának jelszavai is. Ezek azok, malyek 1848-ban is m aj d egyik napról a másikra lehetővé teszik a parasztságnak, hogy barátai és ellenfelei között oly gyorsan tudjon tájékozódni. A mozgalmaknak ezzel szemben egysíkúvá való torzítása szintén hozzájárul a parasztság képének elszűkítéséhez, s amellett érthetetlenné teszi a 48-as parasztmozgalmakat s a parasztság szabadságharc alatti politikai magatartását is. Ugyanakkor a sematikus paraszti társadalom sematikus ábrázolásával párosulva, nem is indokolja meggyőzően a földesuraknak a mozgalmaktól s a néptől egyre erősebbé váló félelmét. Szántó Imre az 1790-i parasztmozgalmak rajzánál.hiányolja kirobbanásuk általános (regulációk, maradvány földek elvétele, irtásvisszaváltások, robotemelés stb.) és közvetlen (szárazság okozta éhség, II. József a parasztságra vonatkozó rendeleteinek visszavonásától való félelem) okainak rajzát. Rámutat egyúttal e mozgalmakban a mezővárosok különleges, a szabad királyi városokétól sokban eltérő problematikájára, mely szorosan összefügg a mezővárosi osztályharc bonyolult viszonyaival is. Szabad György szerint az 1836-i országgyűlés utáni parasztmozgalmakban új tényezők jelennek meg : a legelőelkülönözés körüli harcok, melyeknek célja a jobbágygazdaság és földesúri gazdaság szétválasztása. Ε cél a parasztság önálló saját gazdaság felé mutató igényével adja mag e mozgalmak új jellegét, elválasztva őket a problematikájukban még erősen a múlthoz kötött 1831 -i mozgalmaktól. Kanak Péter egyetértve a parasztság helyzetének, harcai ábrázolásának hiányosságait bírálókkal, kifogásolja, hogy a tankönyvben a parasztság osztályharcának nemzeti tartalmáról nem esik szó. A tankönyv több helyen is mintha valósággal védené a parasztokat a nemzetellenesség vádja ellen, másutt magyarázza, miért álltak ellent az ellenségnek. Holott le kell szögezni, hogy az antifeudális parasztmozgalom objektíve nemzeti, s a polgári átalakulás egyik legfontosabb előmozdítója. Tisztázni kellene a parasztságnak a gyarmatosítók elleni gyűlöletét is: „a jó király" ideológia, mely közvetlen elnyomóival szemben védeimet nyújtó osztályfeletti szervet lát az uralkodóban, nem adhat alapot arra, hogy a parasztságnak a gyarmatosítókkal szemben illúzióit vagy barátságát feltételezzük. A 48-as hazaszeretetnek is megvannak a maga konkrét anyagi alapjai : nem a semmiből nő ki, hanem minőségi változással ugyan, de a mindig meglevő alacsonyabb fokú hazafiságból, földjük, munkájuk, közösségük szeretetéből táplálkozik. È problémakörhöz tartozik Borús József felszólalása is, mely hiányolja, hogy a tankönyv az 1848 előtt önállóan nem létező magyar hadsereg tényóből kiindulva, feleslegesnek tartja a Habsburg hadseregben szolgáló és harcoló — többségükben éppen a