Századok – 1955

Vita - Vörös Károly: A Magyarország története című egyetemi tankönyv második kötete első felének vitája 451

458 VÖIIÖS KÁROLY c) A fentiekben kifejtett ellentetek megmutatkoztak a reformnemesség politikai magatartásának értékelese körül kialakult vitában is. Barta István szerint a tankönyv bizonyos, az indokoltnál erősebb tartózkodást és kritikát érzékeltet mind az egész reformnemesség, mind egyes képviselőinek megítélésénél. A reformkor lazán kapcsolódó széttöredezett ábrázolásából erősen hiányzik a pátosz és az emelkedettség, s a főszereplők negatív vonásainak egyidejű kiemelésével, azonnali bírálatukkal a tankönyv lelohasztja az olvasó ébredezni kezdő szimpátiáját. Természetes nem szabad idealizálni a szereplőket, de ez az előadásmód nem járul hozzá a szereplők —· fogyatékosságaik ellenére is — szimpatikus ábrázolásához. Különösen erős a negatívumok kiemelése a 48-ban ugyan lemaradó, de a reformkorban a maguk módján mégis pozitív jelentőségű személyek : Deák, Batthyány, Szemere, Bezerédi, vagy akár Nyáry Pál, Szentkirályi vagy Pázmándy esetén. Anélkül, hogy egy fokra akarnók emelni őket a végig kitartó következetes radikálisokkal és demokratákkal, azért érzékeltetni kell, hogy korábban milyen eszközökkel járultak hozzá a haladás táborának sikeréhez. Ehhez a véleményhez csatlakozik Kovács Endre is, mikor a kor irodalmi jelenségeinek ismertetését illetőleg a tankönyv részéről bizonyos szűkkeblűséget emleget a kor egyéniségeinek megítélésénél. A továbbiakban hozzászóló Hanák Péter ebben a bírálatban iát is némi igazságot, s ennek a hibának kiküszöbölésére azt ajánlja a szerzőknek, hogy valamely személy korlátaira működésének retrográd szakaszában mutassanak rá, s ezeket ne pozitív korszakában hangsúlyozzák. Polemizált a szerzőknak a nemesi reformpolitika 1848 eleji csődjét emlegető felfogásával, kifejtve, hogy valójában a Metternich-rendszer kormányzati válságáról van szó. A nemesi reformpolitika legfeljebb emiek megoldására képtelen már. A kormányzati válságot megelőzte a több évi magyarországi belpolitikai kísérletezés, mely bebizonyította, hogy az uralmon levők már nem tudnak a régi módon kormányozni. De még inkább előidézte a válságot — mégpedig a magyarországinál korábbi időpontban — a különben sehol nem ismertetett osztrák belpolitikai helyzet. A Metternich-rendszer e kormányzati válsága magyar viszonylatban legfeljebb a vele összeszövődött magyar arisztokráciát érinti ; a sok szempontból — főleg nemzeti vonatkozásban — szintén elnyomott középnemességet nem. A tömegek forradalmasodásának bemutatása a forradalmi helyzet másik oldalán még jobban hiányzik. A parasztmozgalmakat, a parasztság hangulatának forradalmasodását jobban előtérbe kell állítani annak bemutatására, hogy a forradalmi helyzet Magyarországon belülről alakult ki. Kár, hogy a tankönyvnek éppen a 48 márciusát közvetlen megelőző részei feltűnően elnagyoltak. Ε bírálatokkal kapcsolatban Mérei igazat ad Barta Istvánnak és a nyomán járó többi felszólalónak : a reformnemesség egészének s egyes személyeinek melegebb ábrázolása érdekében (egyes reformpolitikusok humanitása, a néphez közeledő, ennek felemelésén fáradozó magatartása valóban melegebb hangú tárgyalást igényel) meg kell fogadnia Hanák tanácsát. Nem helyes tehát a pozitívumok mellé rögtön odaírni a korlátokat is akkor, ha azok csak később jelentkeznek az illető pályáján. Ott kell ezekről beszélni, ahol az illető kezd lemaradni a haladástól vagy éppen szembefordul vele. Beszélni azonban kell róluk, mert máskülönben a reformereket polgári forradalmárokká lóptetnők elő, ami csak a nemesi ellenzék szélső balszárnyára áll. A nemesség zöme ezzel szemben helyzetének ellentmondásossága, osztályhelyzetének korlátai miatt felemás programot hirdetett s a nyelvkérdésen túl alig vitte előre a reform ügyét. A nagy rész Deák mögé sorakozott, s így lassította a reformok megvalósulását. Egyetért Hanákkal abban, amit 1847-ben a metternichi rendszer és a magyar arisztokrácia uralmának válságáról mond. Nem ért azonban egyet vele akkor, mikor Hanák tagadja a nemesi reformpolitika válságát. Ennek tényét Révai szépen kifejti. d) A reformnemesség politikai magatartásának értékelése kapcsán természetesen szinte elkerülhetetlenül merült fel Széchenyi különben szintén elég hűvösnek talált értékelésének kérdése is, amit a hozzászólók több oldalról, számos új szempont felvetésével bíráltak meg. Tilkovszky Lóránt Széchenyi politikájának a 30-as évek elején már megfigyelhető, a nemzeti egységet létrehozni kívánó vonásaira hívja fel a figyelmet. Tilkovszky véleménye szerint a nemzeti egység reformok általi fokozatos kiépítésének Széchenyi-féle programja lényegében a gyarmati bilincs lerázásának, lazításának, a nemzeti függetlenség elérésének elengedhetetlen feltételét kívánta megteremteni. Hibája az volt, hogy e nemzeti egységhez — mely feltótele volt a nemzeti függetlenség Béccsel szemben való érvényre juttatásának —· a szükséges reformokat Széchenyi az ezektől vonakodó megyei nemesség ellenére is az akkori, liberális húrokat pengető kormányra támaszkodva akarta kicsikarni. A kormány reformellenessége 1832—36-ban bebizonyosodik, Széchenyi pedig az egyoldalúan sérelminek vélt politikát folytató