Századok – 1955
Tanulmányok - Hanák Péter: A dualizmus válságának elmélyülése a XX. század első éveiben 359
386 HANÄK PÉTER hazánkban is a tőke és a munka ellentétét, a városi és falusi proletariátus és a feudális maradványokkal összefonódott imperialista burzsoázia közti ellentétet tette. Ebbe a központi ellentétbe olvadt bele — mint elsősorban megoldásra váró kérdés — az egész dolgozó nép ellentéte a feudális maradványokkal. A társadalmi fejlődés objektív menete tehát nálunk is megkövetelte, hogy a feudális maradványok felszámolásáért folytatott harcot a burzsoázia ellenében, a munkásosztály vezetésével vívják meg, és a harcot továbbvigyék az osztrák-magyar dualizmus egész imperialista rendszere ellen. Mindez lehetővé tette az osztályfrontok tisztázódását. Mégis, az újkori Magyarország politikai fejlődésének az a sajátossága, hogy a pártviszonyok alakulása fölöttébb bonyolultan tükrözte az osztályerők alakulását, és hogy az osztályfrontok tisztázatlanok voltak, az imperializmus kialakulásával sem változott meg, sőt bizonyos fokig még jellemzőbbé vált. A központi társadalmi ellentét tisztázódását keresztezte a parasztság megosztottsága és a nemzeti kérdés, egyrészt Magyarország függősége Ausztriától, másrészt a magyarországi nemzetiségi elnyomás. A parasztság felbomlásának erősen előrehaladott állapotában egységes politikai fellépését csak a munkásosztály tudatos vezetésével, forradalmi proletárpolitikával lehetett volna megvalósítani ; hasonlóképpen a kétirányú nemzeti elnyomás bonyolult kérdését is csak forradalmi marxista nemzeti programmal lehetett volna megoldani. A parasztság politikai megosztottsága, a nemzeti kérdés sajátosságai, továbbá a földbirtokos és burzsoá pártviszonyok alakulása következtében rendkívül összekuszált frontok tisztázása, tehát az érlelődő forradalom táborainak szétválasztása döntő mértékben a munkásosztály taktikájától, a szociáldemokrata párt politikájától, célkitűzéseitől függött. 4. Az opportunizmus elhatalmasodása a Magyarországi Szociáldemokrata Pártban Az új korszak nemzetközi méretekben új feladatok elé állította a proletariátust. A századvég »békés« évtizedeinek elmúltával az »erőgyűjtés«, a proletár-tömegszervezetek lassú építgetésének korszaka lezárult és »átnőtt a kapitalizmus közvetlen ostromának új korszakába«.1 »Az új időszak, az osztályok nyilt összeütközéseinek időszaka« azt követelte, hogy »az erőket közvetlenül elő kell készíteni az imperializmus megdöntésére, arra, hogy a proletariátus a hatalmat kezébe ragadja.«2 Az imperialista reakció megerősödése idején, a mindenható finánctőke uralma ellenében az új feladatok megoldásához azonban a régi szervezeti formák és harci módszerek elégtelenek voltak. Az imperialista háborúk és a proletariátus forradalmi harcainak közeledtével egyre szükségesebbé vált a II. Internacionálé felépítésének és egész tevékenységének felülvizsgálása. »Ki kellett űzni« a mozgalomból, mondja Sztálin, »a filiszterséget, a korlátoltságot, az elvtelen politikai mesterkedést, az árulást, a szociálsovinizmust, a szociálpacifizmust«.3 Ezt a történelmi harcot azonban nem lehetett a régi típusú szociáldemokrata pártok keretén belül elvégezni, 1 Sztálin, Művei, 6. k. Bpest, 1951. 80. 1. 2 Uo. 186. 1. 3 Uo. 90. 1.
