Századok – 1955

Tanulmányok - Hanák Péter: A dualizmus válságának elmélyülése a XX. század első éveiben 359

376 IIANÁK PÉTER képviselő pártok és politikusok óvatosabb programokat, »szerényebb« követeléseket állítottak is fel. Ismeretes, hogy a Függetlenségi Párt programja csupán a magyar vezényszónak — távolabbra : az önálló magyar hadseregnek — és az Ausztriától való gazdasági függés lazításának követeléseit tartalmazta. Az 1904-ben újból megalakított Apponyi-féle Nemzeti Párt pedig még mérsékeltebb kívánságokat hangoztatott. De ezekben a mégoly mérsékelt — és demagóg frázisokkal teleszőtt — programokban volt valami mag, ami nem demagógiából fakadt, hanem nagyralátó imperialista célokat árult el. Az Apponyi hirdette program például olyan »nemzeti regeneráció«-ról szólott, amelynek alkotóeleme »a nemzeti egyéniségnek érvényesítése kifelé és befelé«. Nem elégedett meg a csatlós szereppel sem : »A lemondó politika nem imponál, nem vonz . . ., ez a politika a gazdasági erők megvédésében sem lehet erős . . .« Csak a »valódi nemzeti politika« ruházhatja fel Magyarországot »azzal a presztízzsel és vonzóerővel, amely meghódíthatja a nem magyarajku« népeket. A »nemzeti regeneráció«, a »nemzeti egyéniség érvényesítése kifelé és befelé«, a magyar vezényszó, illetve magyar hadsereg : mindmegannyi részkövetelése a »birodalmi« politikának, az önálló magyar imperializmusnak, amely uralkodó helyzetet követel magának az egész Monarchiában, sőt egész Délkeleteurópában. És itt az a pont, ahol világossá válik az önálló és a csatlós imperialista irányzat közötti ellentét. Nemzetiségi elnyomás, szlávellenesség, balkáni expanzió : vallja az egyik is, a másik is. De ha Tiszáék, az »ortodox hatvanhetesek« azt hirdetik, hogy a magyar uralkodó osztályok hatalma »csak addig lesz fenntartható, amíg a Habsburg-ház életfeltételeivel ellentétbe nem jut«, akkor az önálló imperializmus hívei megfordítják a tételt : a Habsburg-ház uralma, a Monarchia csak úgy tartható fenn, ha alkalmazkodik a magyar uralkodó osztályok hatalmi érdekeihez. »Elszakadni Ausztriától, a Habsburgnagyhatalomtól? — írta Révai József — ezt nem akarták ezek az újfajta 48-asok«, az önálló magyar imperializmus képviselői. De nagy erővel törekedtek arra, hogy a Monarchia súlypontját Magyarországra, központját Budapestre, a hegemóniát pedig a magyar uralkodó osztályok kezébe helyezzék át. Ez az irányzat ezért állandóan és élesen támadta az elgyengülő, szétbomló osztrák politikai vezetést, az »osztrák imperializmus«-t, amelynek sem »történelmi alapja«, sem »politikai és katonai értéke« nincs. »Ez az imperializmus — írták — nem képes megvédelmezni semmit, tehát semmi európai érdeket, sőt, önmagát sem ... s amire támaszkodik, a hadsereg, csak akkor erős, ha Magyarország lelke költözik abba.« Az érvelés, amely a hadsereg magyarosításának szükségességét akarja alátámasztani, egyúttal az önálló magyar imperializmus európai létjogosultságát is bizonygatja. Ezt a gondolatot világosabban is kifejezésre juttatták : »Értse meg valahára a vén Európa, hogy a Habsburgok hatalmának alapja és ereje Magyarország . . . Ha tehát a Monarchia két állama közül valamelyik hivatva van egyensúly gyanánt szerepelni a nagy keleti szlávsággal szemben . . ., ha tehát a konzervatív európai érdek szlávellenes, akkor az érdeknek hordozója Magyarország, s nem Ausztria. És ha Európának szüksége van a Közép-Dunánál igazi nagyhatalomra, e nagyhatalmat csak az a Magyarország-Ausztria valósíthatja meg, melyben a vezetőszerep a gyorsan kibontakozó és fejlődő magyaroké, nem pedig a hanyatló és visszafejlődő németeké.« Az idézett sorok tömören és világosan összegezik az önálló magyar imperializmus lényegét, céljait. Utalnak arra is, hogy a német szövetséghez