Századok – 1955

Krónika - A történészfront hírei - 308

KRÓNIKA 313 levéltári szervezet és a történettudományi szervek szoros kapcsolatot tartanak. A törté­nettudomány és a levéltárak munkájának összhangját elsősorban a Főigazgatóság mel­lett működő, 21 tagból, főleg történész professzorokból és vezető levéltárosokból álló tanácsadó szerv biztosítja. Emellett a Fő­igazgatóság közvetlenül is kapcsolatban van az Akadémia társadalomtudományi osztályával és forráskiadványok tervét készítő albizottságával. Ezenkívül az Akadémia Történettudományi Intézetében legújabban levéltári osztály is alakult, amely levéltár­tudományi munkák tervének kidolgozásával foglalkozik. Elkészült a Levéltárak Országos Köz­pontjának kiadásában megjelenő »Levél­tári alapleltárak« c. sorozat 9. kötete, az Országos Levéltár filmtárának alapleltára, amely az 1953. június 30-ig filmrevett anyagról ad tájékoztatást. A fordulat éve óta rohamosan fejlődő filmtár a levéltári anyagnak lefényképezése útján való bizto­sítását, mentését, a kevésbé hozzáférhető anyag felderítését s legalább filmen való begyűjtését, továbbá a külföldi magyar vonatkozású forrásanyag filmjeinek meg­szerzését tekinti feladatának. Nagy szerepe van a levéltári dokumentációban is. Ennek megfelelően anyaga igen változatos. Meg­találhatók benne az Országos Levéltár és a vidéki levéltárak legfontosabb, ere­történetírAsunk 1955, januárjában jelent meg a Szikra Könyvkiadónál Nemes Dezső: »Magyar­ország felszabadítása« c. munkája. A munka első része Magyarország helyzetével foglal­kozik a második világháború idején és a fel­szabadulás előestéjén. A »Magyarország felszabadulásának első szakasza« c. részben a magyarországi hadmüveletek kezdetét, a horthysta klikk »kiugrási« kísérletét, a Buda­pesti Hadműveletet, a kommunisták vezette munkásosztály és nép harcát a felszabadulá­sért és a partizánharcokat tárgyalja a szerző. A harmadik rész Magyarország demok­ratikus nemzeti újjászületésének, Budapest felszabadításának, az antifeudális agrár­forradalomnak és Magyarország teljes fel­szabadításának történetével ismerteti meg az olvasót. * 1954 novemberében jelent meg Eckhart Ferenc : »A földesúri büntetőbíráskodás 10 Századok detiben is meglevő iratainak filmjei, valamint olyan filmek, amelyeknek erede­tije elpusztult, ezenkívül filmcsereakciók keretében vagy egyes kutatók kívánságára beszerzett kisebb-nagyobb sorozatok film­jei a bécsi, vatikáni, velencei, lengyel­országi, csehszlovákiai és romániai levél­tárak anyagából. Legteljesebb az 1526-ig terjedő magyarországi okleveles anyag filmrevétele. A levéltárban ismertetett anyag túlnyomórészt a ΧΠΙ—XIX. szá­zadból származik, a XX. századi iratokról készült felvételek száma viszonylag kevés. A kutatók a filmeket leolvasógép segít­ségével használhatják, de sok esetben nagyítás (fotókópia) is rendelkezésükre áll. Az alapleltárat a filmtár vezetője, IIa Bálint készítette. * 1954 végén — több évi szünet után — újból megjelent a magyar levéltárosok folyóirata, a Levéltári Közlemények. A 28 ív terjedelmű szám a folyóirat új felada­taival, a magyar levéltárügy fejlődésével, néhány időszerű elméleti kérdéssel ós a Rákóczi-szabadságharc forrásainak ismer­tetésével foglalkozik. A Károlyi-kormányra vonatkozó forrásközlés mellett kisebb cikkek számolnak be a külföldi levéltárak munkájáról, valamint az utóbbi években megjelent magyar forráskiadványokról. A folyóirat részletes ismertetésére még visszatér a Századok. ÜJABR TERMÉKEI a XVI—XVII. században« c. munkája. A monográfia a földesúri bíráskodás történetét elsősorban a legnagyobb ura­dalmak területén mutatja be. A szerző a XVI. századra vonatkozólag az úrbéri összeírásokban található s a jogszolgál­tatásra vonatkozó anyagokat, a XVII. századra a perekről és ítéletekről készült jegyzőkönyveket használja fel : forrás­anyagát túlnyomó részben a családi levél­tárak szolgáltatják. * A Magyar Tudományos Akadémia kiad­ványai között a közelmúltban jelent meg az Acta Historica 1954. ΙΠ. kötete, amely Incze Miklós : »A néptömegek helyzete Magyarországon az 1929—33. évi világ gazdasági válság idején«, Pach Zsigmond Pál : »A nemzeti összefogás kérdése a Rákóczi-szabadságharcban« és »A magyar történettudomány helyzetéről és feladatai-

Next

/
Oldalképek
Tartalom