Századok – 1955

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Niederhauser Emil: A bolgár történettudomány fejlődése 270

278 NIEDERHAUSE It EMIL III Ha az 1944. szeptember 9-ig, a döntő fordulatig eltelt korszak történettudományi munkásságának keresztmetszetét akarjuk megkapni, az tűnik fel legelőbb is, hogy a »hivatalos« történettudomány szinte kizárólag az ostor és a középkor iránt érdeklődött, még a török uralom korát is elhanyagolták. Legfeljebb még a bolgár megújulás története iránt volt nagyobb érdeklődés, azonban jobbára olyanok részéről, akik az irodalomtörténet felől közeledtek a történelemhez, mint például Sismanov. Az 1878 utáni korszakkal jóformán senki sem foglalkozott a történészek közül. Az újkori és legújabbkori történelmi kutatásnak ez az elhanyagolása persze általában jellemző vonása annak a burzsoá történetírásnak, amely a burzsoázia győzelméig többé-kevésbé hajlandó meglátni a fejlődést, a burzsoázia uralomra jutásával viszont a legszívesebben lezárná a történeti fejlődést, hogy ilyen úton is biztosítsa a burzsoázia uralmának örökkévalóságát. Ezen az általánosan érvényes okon túlmenően pedig a bolgár történészek főképp a sorozatos háborús katasztrófák után különösen indokoltnak látták azt, hogy a múlthoz, még hozzá a minél távolabbi múlthoz forduljanak. Hosszas vitákat kavart fel és számos tanulmánynak volt a szülője az ún. protobolgároknak, tehát a Balkán-félszigetre települt szlávokkal szövetkező nomád népnek az eredete. A szláv betelepülés tényét Drinov megállapításai óta a történettudomány általában elfogadta, annál nagyobbak az eltérések a protobolgárok kérdésében. Az első korszakban felvetődött elméletet, hogy bennük is szlávokat kell látni, illetve a szintén szláv hunoknak a leszármazottait, a történettudomány persze elvetette. Drinov finncsud elmélete sem igen talált követőkre. A többé-kevésbé általánosan elfogadott nézet az volt, hogy a protobolgárok törökök ; egyesek a hunokkal hozták őket közvetlen kapcsolatba, mások a Pontus környékén feltűnt kutrigurokkal és utigurokkal, de vannak olyanok is, akik vegyes, hun-ugor származásúaknak tartják őket. Az első bolgár cárság történetére vonatkozó források száma annyira csekély, hogy a kutatók szinte csak feltevések alapján dolgoznak. A korszak sokat vitatott kérdése a szláv és bolgár elemnek egymáshoz való viszonya, illetve a bolgár elemnek a teljes beolvadása. Amikor azt mondjuk, hogy a középkor történetére vonatkozóan igen sok feldolgozás jelent meg, ezzel távolról sem akarjuk azt mondani, hogy ezek a tanulmányok minden problémát, vagy legalábbis a legdöntőbbeket, kimerítették volna. A legtöbb igen egyoldalúan csak a politikai történelem kérdéseivel foglalkozott, még a burzsoá történészek is elismerték, hogy a gazdaság- és társadalomtörténet kérdéseit teljesen elhanyagolták. A török korszakkal érdemlegesen tulajdonképpen senki sem foglalkozott. Ez a korszak sem a nemzeti hiúság legyezgetésére nem nyújtott különösebb lehetőségeket, sem a politikai történet mezejére nem csábította a történészeket, így hát nem törődtek vele. Nagy akadályt jelentett a nyelvi nehézség is. Az előző korszakokban a forrásanyag gyér volta, a török korszakban viszonylagos hozzáférhetetlensége okozott nehézségeket. Ezek a nehézségek azonban szinte megszűnnek a bolgár megújulás korára vonatkozólag. A kutatók számára itt már bőségesen akad anyag, épp ezért sokan is foglalkoztak ezzel a korszakkal. Persze itt mutatkozott meg talán a legkirívóbban a polgári történetírás tehetetlensége a történeti fejlődés magyarázatában. Ezt a megújulási mozgalmat, melynek az alapjai a kialakuló bolgár polgárság mozgalmában a mi szemléletünk számára nyilvánvalóak, nem tudták, és idővel tudatosan már nem is akarták a gazdasági és társadalmi fejlődés tényeire visszavezetni, hanem minél légiesebb és elvontabb kulturális vagy legföljebb politikai-forradalmi mozgalomnak beállítani, amelynek semmi köze az élet anyagi vonatkozásaihoz. Vagy ha elismerték is azt, hogy a gazdasági fejlődés is bizonyos szerepet játszott ebben a mozgalomban, azt csak mint a fejlődés egyik »tényezőjé«-t, faktorát tekintették. A részlettanulmányok száma igen nagy, azonban összefoglaló munkát, akár csak olyant, mint a középkorra Zlatarszkié, a burzsoá történettudomány nem tudott adni. Ami pedig teljesen kimaradt a »hivatalos« történetírás tematikájából, az Bulgária történelme az 1878-as felszabadulás utfin, egészen a legújabb korig. A történészek hivatalosan azt tartották, hogy ez a terület már nem tudomány, hanem politika, és ezért többnyire gondosan elkerülték. így az 1878 utáni korszak a politikusok és közírók kezére jutott. Ezek pedig vagy önmaguk igazolására írták meg emlékirataikat, vagy elvi álláspontjuk kifejtését próbálták a legújabbkori bolgár történelem adataival illusztrálni. Ha akadtak is történészek, akik ezzel a korral foglalkoztak, akkor elmerültek a diplomáciatörténetben. A belpolitika kérdései az egymással marakodó politikái pártok apologetizáló memoáríróinak a kezén maradtak. Természetes azután, hogy itt mutatkoz^