Századok – 1955
A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Niederhauser Emil: A bolgár történettudomány fejlődése 270
276 NIEDERHAUSE It EMIL ebből a témakörből publikált. Minthogy idővel rá kellett jönnie arra, hogy egy emberélet munkája nem elegendő ahhoz, hogy az egész bolgár történelmet monografikusán feldolgozza, kutatásai körét elhatárolta a középkorral. Öt kötetben akarta megírni a bolgár állam történetét, ebből kettő jutott volna az első bolgár cárság korára, kettő a második bolgár cárságra, egy pedig a bizánci hódoltság korára. Ennek a nagyszabású munkának (»A bolgár állam története a középkorban«) első kötete 1918-ban jelent meg és Borisz koráig tárgyalja a bolgárok történetét, a második kötete 1927-ben, ebben a bizánci hódítás koráig tárgyalja az eseményeket. Más korszakkal eddig csak esetlegesen foglalkozott, ekkor kezdett a bizánci hódítás korának a tanulmányozásához; 1934-ben ennek eredményeképpen jelent meg munkájának harmadik kötete. Most már a második bolgár cárságra került volna sor. Azonban ekkor már öreg volt, nem tudta folytatni munkáját olyan ütemben, mint szerette volna. A XIII. század közepéig terjedő korszakot is feldolgozta, halála után kózirati hagyatékából 1940-ben ki is adták a negyedik kötetet, ebben azonban már főképp másoknak a monográfiáira támaszkodott, előadása már sokkal kevésbé részletes, mint az előző kötetekben. Az ötödik kötet megírására már nem került sor. Összesen 213 műve jelent meg, ezen a nagy összefoglaló munkáján kívül csupa analitikus monográfia. Tehetségének ez a módszer felelt meg a leginkább, maga is tudta ezt és ezért is szerette. Nagy szintézisnek szánt összefoglalója is elárulja ilyetén hajlamát, legjobb részei a mellékletnek szánt analitikus kitérők, míg az összefoglaló szintézis követelményeivel nem tudott megbirkózni. Munkásságának ez az egyik egyoldalúsága, a másik pedig szinte kizárólagos érdeklődése a politikai történet iránt. Jellemző, hogy nagy munkájának a címe is nem a bolgár nép, vagy a bolgárok, vagy Bulgária, hanom a bolgár állam története. A gazdaság- és társadalomtörténet kérdései kevésbé érdekelték, mint a politikai történet apró-cseprő eseményei. Zlatarszki hatása kétségtelenül igen nagy volt. A kutatók és tanárok egész nemzedékeit ő nevelte fel, a ma vezető szerepet játszó történészek is többnyire még hallgatták őt az egyetemen, tanulmányai ma is nélkülözhetetlen forrásmunkák mindenki számára, aki a bolgár történelem régebbi korszakaival akar foglalkozni. Épp ezért — hiányosságai ós korlátai ellenére — a haladó bolgár történettudomány kellőképpen értékeli munkásságát és tiszteletben tartja emlékét. Zlatarszkinál valamivel idősebb nemzedékhez tartozik Ivan D. Sismanov professzor. Irodalomtörténésznek indult, az egyetemen ezt a tanszéket vezette. A bolgár megújulás korának íróival foglalkozott, így jutott el általában a bolgár megújulás problémájához, a történelem kérdéseihez. Sismanov egyrészt hatalmas anyagot gyűjtött össze a megújulás korára vonatkozólag, egy-egy író munkásságáról írt tanulmányai lenyűgöző anyagismeretről tanúskodnak, vaskos köteteket szentelt ennek a kornak, de az anyagközlésen túl megpróbált szintétikusan is közeledni ehhez a korhoz. Más polgári történészekkel ellentétben, akik tagadták ebben a korszakban osztályok létezését a bolgár társadalmon belül, és az egész mozgalmat pusztán egyházi vagy nemzeti harcként akarták beállítani, Sismanov felismeri, hogy ebben a korszakban a bolgár társadalom már különböző osztályokból áll, és az egész mozgalomnak az analógiáját az olasz renaissanceban látja, ahol szintén a polgárság kialakulása és anyagi felemelkedése a szellemi fejlődés rugója. Polgári korlátai természetesen nem engedték meg, hogy ezen a felismerésen túlmenve meglássa az osztályharc jelentőségét, azonban így is messze meghaladta a későbbi történészeket, akik még az osztályok létét sem voltak hajlandók elismerni. Sismanov érdeklődési köre azonban nem korlátozódott a megújulás korára, meg kell említenünk a bolgárok eredetére vonatkozó elméleteket ismertető és bíráló tanulmányát, vagy a régi bulgáriai utazókról írt cikkeit. A Zlatarszkival nagyjából egy időben működő történészek közt meg kell említeni az ókorral foglalkozó Gavril Kacarovot, a forrásanyag kiadásában jelentős szerepet játszó Jordán Ivanovot, a jogtörténész Sz. Sz. Bobcsevet vagy a török korszakkal foglalkozó D. A. Ihcsievet. Az első világháború utáni korszak egy ideig nem hoz változást a bolgár történetírásban. Az előző korszak szereplői még ekkor is működnek, és melléjük jönnek most az ifjabb nemzedék olyan képviselői, mint a bolgár gazdaságtörténettel foglalkozó Ivan Szakàzov vagy Petár Niköv. Nikov Zlatarszki utódja volt, a második bolgár cárság korával foglalkozott a legtöbbet, számos monográfiát szentelt ennek a kornak, ő dolgozta ki igen részletesen a XIII. századi bolgár-magyar kapcsolatok egyes fejezeteit, amellett kisebb népszerű összefoglalásai is vannak erről a korról. A középkor történetén túl a bolgár megújulás korával is foglalkozott, ő is azok közé tartozott, akik ebben tisztára egyházi mozgalmat
