Századok – 1955
Tanulmányok - Elekes Lajos: A központosító politika belső erőforrásai a XV. század második felében 1
A KÖZPONTOSÍTÓ POLITIKA BELSŐ EKÖFOKBASAI 23 Mátyás egyes királyi birtokok, kivált a mezővárosi úton fejlődő helységek részére gyakran adott kisebb-nagyobb kedvezményeket, időszakos adókönnyítésektől állandó, mezővárosi jellegű kiváltságokig. Ezenfelül valószínű, hogy ilyen helyeken az adószedés is másképp mént végbe, legalább a földesúri tisztekkel magánbirtokon eleinte gyakori összetűzések elmaradtak. Az is előfordulhatott, hogy a király nem rótta ki az állami adót olyan területekre, melyek után neki mint földesúrnak am úgyis volt jövedelme. Mindez megtörténhetett a Hunyadiak családi birtokain is. A birtokosok egyes országgyűlési panaszaiból arra lehet következtetni, hogy ez valóban megtörtént. Ebből eredt, hogy a nép a király, illetve a Hunyadi-család birtokait úgy kezdte tekinteni, hogy ott a jobbágynak jobb sora van. A parasztok, ha tehették, igyekeztek oda kerülni. Máskor a katonai beszállásolások keltettek ilyen, a király birtokaira irányuló mozgásokat. Kétségtelen, hogy a király, illetve anyja birtokain nagyobb volt a személyes és vagyonbiztonság, mint bármely más földesúr területén. Mindez növelte az elnyomottak tömegeiben a török háborúk és a ligaharcok korából eredő meggyőződést, hogy a Hunyadiak — és személy szerint Mátyás is — az ő »pártfogóik« és »védelmezőik«. Ilyen formában és ebben az összefüggésben ez természetesen illúzió : Mátyás sem mint földesúr, sem mint feudális uralkodó nem lehetett az elnyomottak védelmezője. De mint király és egyben földesúr, birtokai jövedelmének növelése céljából érdekelve volt abban, hogy azok népessége növekedjék és módja volt ezt a többi földesurakkal szemben kedvezményekkel biztosítani. Mint központosító, érdekelve volt a dolgozók állami adófizető képességének megóvásában és ennek érdekében bizonyos határig — amíg nem a fennálló rend lényegéről, a feudális földtulajdon rendszeréről volt szó — lépéseket tehetett az egyházi és földesúri kizsákmányolással szemben is. Mindkettőt megtette-s ezzel objektíve kétségkívül az elnyomottak érdekét — nem alapvető érdekét, csupán sorsuk elviselhetőbbé tételét célzó követeléseit — engedte érvényesülni. Városokra támaszkodni kívánó uralkodónak érdeke a jobbágyköltözés biztosítása. Mátyás elvileg a jobbágyok szabad költözése mellett volt (a földesuraknak a földbér és egyéb járandóságok lerovásában kifejezett alapvető érdekei fenntartásával). Összefügg a központosítás korlátaival, hogy mint apja, ő is többízben engedményekre kényszerült e téren. A nemesek 1459-ben, 1463-ban, 1468-ban, 1474-ben — eleinte felkelésre, utóbb a rendkívüli adóra hivatkozva — kimondották, hogy a jobbágyköltözés bizonyos ideig (általában egy évig) szünetel. A szabad költözés elvileg érvényben maradt, sőt Mátyás 1486-i, örökérvényűnek szánt törvénykönyve külön nyomatékkal hangsúlyozta. A jog érvényesítése a jobbágy számára ekkor is rengeteg nehézségbe ütközött. (Az 1486-i törvénykönyv a költözést erővel vagy csalafintasággal nehezítők ellen is tartalmaz intézkedéseket.) A költözés gyakorlatát tekintve, a jobbágy helyzete annyiban javult, amennyiben az utak biztonsága nőtt, az anarchikus állapotok szűntek. Javult annyiban is, amennyiben a király fellépett a jogsértőkkel, a költözést akadályozó vagy jobbágyokat erőszakkal elhurcoló földesurakkal szemben, s mert hatalma megnőtt, általában több eredménnyel, mint elődei. Mátyás ilyenkor elsősorban a jövendő földesúr (vagy város) érdekét védelmezte, ám ugyanakkor a jobbágyi követelést is érvényesíttette. A szabad költözés fenntartása a jobbágyság egyik elsőrendű osztálykövetelésének érvényesülését jelentette. Egyben előmozdította a mezővárosok fejlődését is. Ebben a korban, amennyire az adatokból gyanítható, a mező-
