Századok – 1955
A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Pach Zsigmond Pál: Tanulmányúton a Szovjetunióban 241
TANULMA NYŰTON A SZOVJETUNIÓBAN 255 s ez az exaktság nem valósítható meg az előbbiekbén jellemzett követelmény nélkül. — Kétségtelen, hogy ezt a követelményt nekünk is alaposan át kell gondolnunk. Nálunk a legutóbbi években — pl. a tankönyvviták során — joggal merült fel az a kritikai észrevétel, hogy történészeink jelentékeny része nem tud »írni«, joggal merült fel az irodalmi, művészi igény a történetírással, a történetíróval szemben. Kevésbé hangoztattuk azonban a tudományos exaktság igényét ebben a vonatkozásban. Pedig : ha a történésztől, mint írótól, meg kell követelni az irodalmi, művészi törekvést, nem lehet kétséges, hogy mint tudóstól — s végtére a történetírás mindenekelőtt tudomány — feltétlenül el kell várni a tudományos exaktságot. Szólnom kell ezután a vitaszellem és alkotókedv fontos serkentőjéről — a történettudományi folyóiratokról, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Történettudományi Intézetének nagyszámú periodikájáról. A Voproszi Isztoriin kívül — amely, mint ismeretes, az Intézet legfőbb folyóirata, a szovjet történettudomány központi sajtóorgánuma, s amelyben magában is egyre jelentősebb rovattá fejlődött a legutóbbi évek során a Viták és eszmecserék (Gyiszkussziji i obszuzsgyényija) rovat —• az Intézet egy sor más folyóiratot is kibocsát. Ezek sorában fontos helyet tölt be a Dokladi i Szoobscsényija Insztyituta c. tavaly megindított folyóirat, amelynek célja kimondottan az Intézet belső tudományos életének tükrözése. Ez a kiadvány mindenekelőtt az Intézetben elhangzott fontosabb dokladokat közli és az ahhoz kapcsolódó vitákról hoz ismertetést, s mint ilyen, fontos serkentője az előadások és hozzászólások magasabb színvonalra emelésének. Az Intézet többi periodikája : az Isztoricseszkije Zapiszki, Vesztnyik Drevnyej Isztorii, Vizantiszkij Vremenyik, Szrednyije Veka, Isztoricseszkij Arhiv, (az utóbbi a Marx-Engels-Lenin-Sztálin Intézettel és a Levéltári Központtal karöltve), továbbá az előkészületben levő Ucsonije Zapiszki po Novoj i Novejsej Isztorii és a Problemi Isztocsnikovegyenyja a tervek szerint 1955-ben már teljes rendszerességgel, több közülük évente hat számban fog megjelenni. S az Intézet igazgatója, Szidorov elvtárs kijelentette : abban az ütemben, ahogy az Intézet munkája átszerveződik és mindegyik szektor kellően megerősödik, mindegyiknek lesz külön folyóirata. Ez — úgymond — természetes folyamat, hiszen a tudományos folyóiratok nagy száma és gyakori megjelenése jelentős ösztönzője a tudományos alkotásnak, fontos feltétele a pezsgő tudományos életnek, nagy előrelendítő je a tudomány fejlődéséhez nélkülözhetetlen szabad és alkotó szellemű vitáknak. Ezt a példát — ha persze a mi viszonyainkhoz mérten is — a lehetőséghez képest követnünk kell. Ami a Történelmi Társulat folyóiratát, a Századokat illeti, Pankratova elvtársnő maga is nyomatékosan javasolta : tegyünk meg minden erőfeszítést e folyóirat gyakoribb megjelentetésére. Ha még nem tudunk havi megjelenést biztosítani, azt mindenképpen próbáljuk elérni, hogy legalábbis hatszor egy. évben, vagyis kéthavonta lásson napvilágot a Századok egy-egy száma, egyenként 10—12 ív terjedelemben. Ugyanakkor azt is tanácsolta : hozzunk kisebb cikkeket, átlag 30 — 35 gépelt oldal terjedelműeket, hadd írjanak minél többen a folyóiratba, hadd foglalkozzék az minél többféle kérdéssel. Mindezt a magyar történettudomány további fejlődése igen fontos feltételének tartja, aminek teljesítése rendkívül megélénkítené a történészfront életét. Bizonyos, hogy a Századok szerkesztősége az előbbiekben felvázolt általános tapasztalatokat és konkrét javaslatokat komolyan fontolóra fogja venni. Ami pedig magának Történettudományi Intézetünknek folyóiratát, Értesítőnket illeti, a szovjet tapasztalatok csak alátámaszthatják azt a meggyőződésünket, hogy Értesítőnk, amely szovjet és népi demokratikus történeti cikkek fordításának közlésével éveken keresztül kétségtelenül jó szolgálatot tett történészeinknek, ebben a formájában már nem felel meg fejlődésünk jelenlegi követelményeinek. Úgy gondolom : ami a Szovjetunió és más baráti országok történészei cikkeinek, tanulmányainak fordítását illeti, ezt a következő években nem az Értesítő szűk keretei között, hanem fordításkötetek sorozatos közrebocsátásával kell megoldani. (Ezen az úton síz első lépést jelenti két — már említett — fordításkötetünk még ez év folyamán való kiadása.) Értesítőnket pedig — a lehetőséghez képest — abban az irányban kell továbbfejlesztenünk, ill. átalakítanunk, amelyet a moszkvai intézet Dokladi i Szoobscsényija kiadványa jelez. Hiszen már az elmúlt években is volt rá eset, hogy többé-kevésbé színvonalas viták anyaga veszendőbe ment, vagy legalábbis az Intézet falai közé korlátozódott ilyen jellegű kiadvány hiánya miatt ; s biztosra vehető, hogy ha előbb-utóbb meg tudjuk valósítani Értesítőnknek ilyenirányú átalakítását, ez nálunk is nagymértékben hozzá fog járulni az Intézet belső tudományos élete megélénküléséhez, intézeti vitáink színvonalának emeléséhez. Azok a jellemző vonások, amelyekről az imént a vitákkal kapcsolatban, a beszédstílussal és írói stílussal kapcsolatban tettem említést, megmutatkoznak a moszkvai
