Századok – 1955
Közlemények - Kleinné N. Zsuzsa: Küzdelem a Dunántúlon az ellenforradalom hatalomrajutása ellen (1919 augusztus–december) 211
KÜZDELEM A DUNÁNTÚLON AZ ELLENFORRADALOM HATALOMRAJUTÁSA ELLEN 3 227 tetni mindazt a kínt és szenvedést, amit a fehér terror zúdított a dolgozó népre ; azt a kegyetlenséget, dühödt vérszomjat, amivel a fehér tisztek tizedelték népünket. Nem volt különb a sorsuk azoknak sem, akik internálótáborokba kerültek. Ezeket a táborokat a román megszálló csapatok a magyar ellenforradalmi kormánnyal együttműködve állították fel, szerte az egész országban. A Dunántúlon a hajmáskéri és zalaegerszegi táborba internálták »az állam biztonságára vagy a közrendre és közbiztonságra veszélyes« egyéneket. Az internálótáborokban és a börtönökben igen rossz állapotok uralkodtak. Székesfehérvárott például a megszálló csapatok parancsnoka elrendelte, hogy a letartóztatottakat kenyéren és vizén kell tartani. Ugyancsak itt közbeavatkozásukkal megakadályozták, hogy az ügyészség akár csak' ki is hallgassa a foglyokat s gyakran maguknak tartották fenn az ítélkezés jogát.81 Népünk legjobbjainak nemcsak a fehér különítmények, de a román burzsoázia megszálló csapatai is veszélyt, szenvedést jelentettek. Együttműködve, közösen irtották a munkás embereket. A dolgozó nép ellenségei örömmel üdvözöltek minden akciót, bárki hajtotta is végre azt, ha az a munkások, a Tanácsköztársaság hívei ellen irányult. Sőt éppen Székesfehérvárott, ahol közismert volt Velinszky László embertelen kivégzése, a foglyokkal való kegyetlen bánásmód, a román burzsoázia csapatainak minden szörnyű tette '— az ellenforradalmi sajtó arra bíztatta a lakosságot : »Legyen a megszálló csapat iránt barátságos magatartással, ők nem a mi ellenségeink, hanem a kommunisták megfékezésére jöttek«8 2 — e csapatok feladatának, az ellenforradalom hozzájuk való viszonyának aligha lehetett volna pontosabb meghatározást adni. Az antant jóváhagyta, szentesítette az ellenforradalmi rendszer terrorját, sőt megkísérelte bebizonyítani azt, hogy terror nincs is. Horovitz amerikai ezredes jelentésében megállapította, »hogy az úgynevezett fehér terrorra vonatkozó híresztelések alaptalanok«.8 3 Maga az ellenforradalom a kegyetlen üldözés, a terror minden megnyilvánulását »népítélet«-nek igyekezett feltűntetni. Ezeknek az akcióknak azonban semmi közük nem volt a néphez. Ilyen népítéletekre akkor került sor, amikor a fehér tisztek megjelentek egy községben. A sajtó azonban (elsősorban a klérushoz közelálló lapok) azt igyekeztek bizonyítani, hogy fehér terror-csapatok tulajdonképpen nincsenek és a kegyetlenkedések is túlzó hírek csupán, hogy mindaz »ami a Dunántúl történik, az nem egyéb, mint a törvényes rend és nyugalom helyreállítása«.84 De ma már Horthy maga is kénytelen elismerni : »Nincs alapom ahhoz, hogy szépítsem, ami akkor igazságtalan és kegyetlen tettekben előfordult«. De véleménye szerint »az országot csak egy vassöprű tudta tisztára söpörni«85 az ellenforradalmi rendszer számára. Meg is tett mindent annak érdekében, hogy kiirtsa a nép legjobbjait. Jelentős karhatalmi erőt koncentrált már augusztus elején a Dunántúl »veszélyesebb« vidékein, s ezeknek az egységeknek 81 OL. ME. 1919—XXXVI. I.—45. Idézi : Az ellenforradalom hatalomrajutása. . . 174—175. 1. 82 Fejérmegyei Napló. 1919. aug. 12. (A Peidl-kormány ugyanilyen direkciót adott, amikor augusztus 3-án a román csapatok bevonultak Budapestre.) 83 HL. MNHF. 1919. iktatlan. Idézi : Az ellenforradalom hatalomrajutása. . . 189—190. 1. 84 Fejérmegyei Napló, 1919. aug. 17, Űj Somogy. 1919. szept. 11. 85 Horthy M., i. m. 127. 1.
