Századok – 1955
Közlemények - Kleinné N. Zsuzsa: Küzdelem a Dunántúlon az ellenforradalom hatalomrajutása ellen (1919 augusztus–december) 211
216 KLEINNÉ ST. ZSUZSA volna a Tanácsköztársaság életét, akkor az ellenforradalom minden nagyobb zökkenő nélkül átvehette volna a hatalmat. A valóságban azonban nem ez történt. Augusztus hónapban a tömegeknek még fegyver volt a kezükben, a Vörös őrség és a Vörös Hadsereg számos egysége a Dunántúlon tartózkodott . Ez a fegyveres erő tette lehetővé, hogy szembeszálljanak az előnyomuló ellenforradalommal. Az ellenforradalom két irányban támadott : fel akarta számolni a munkástanácsokat és le akarta fegyverezni a népet. Az ellenforradalmi támadással szemben tehát szintén két irányban nyilvánult meg az ellenállás. Egyfelől megkísérelték a helyi tanácsok, direktóriumok hatalmának megtartását, megvédését, másfelől a felfegyverzett munkásság jelentős része megtagadta a fegyverek harc nélkül történő átadását. A munkások és szegényparasztok nem minden esetben a szervezett fehér csapatokkal kerültek szembe. Gyakori volt az az eset, amikor a helybeli ellenforradalmi tisztek, régi urak csoportjával kellett megküzdeniük. A tanácskormány lemondásának hírére az »ellenforradalom hajnalának remélői« levetették az álarcot. Bár az ellenforradalmi kormány csak augusztus 8-án adta ki azt a rendeletet, amely utasítást ad a tanácshatalom szerveinek felszámolására, a helyi ellenforradalom mindenütt már augusztus 2-án jelentkezett a hatalom átvételére. Ilyen módon augusztus első felében az egyik legfőbb kérdéssé vált : kinek a kezében lesz a közigazgatási hatalom ? A munkások, parasztok igyekeztek megvédeni saját hatalmi szerveiket. Ez ideiglenesen is — az esetek többségében — csak fegyveres harc árán sikerült. Ehhez a fegyveres harchoz azonban nem volt elegendő az a néhány fegyver, ami egy-egy község sokszor csak 4—5 tagú vörös őrségének és a lakosságnak birtokában volt. A döntő fegyveres erőt ezekben a küzdelmekben a Vörös Őrségnek azok a különleges, állandóan mozgó egységei jelentették, amelyek a tanácshatalom idején, a belső ellenforradalom elleni harcban is következetesen védték a dolgozó nép hatalmát, érdekeit.1 4 Ellenállásra, harcra azonban nem mindenütt kerülhetett sor. Tolna megyében nem volt lehetőség arra, hogy harcba szálljanak a munkáshatalom védelmében. Horthy hadserege dunántúli átkelését itt hajtotta végre s a tiszti különítmények a direktóriumok tagjait, azokat a becsületes embereket, akik támogatták a Tanácsköztársaságot, azonnal elfogták. Szekszárdon már augusztus 2-án »az összes otthonlevő elvtársakat letartóztatták, letartóztatták az egész városi és megyei direktóriumot, persze nem minden tagját, mert néhány szociáldemokrata vezető szabadon maradt. Alefogottakat ütötték, verték, kínozták. A fehér terror vette birtokába az egész várost.«16 (A KMP megalakulása és harca a proletárforradalom győzelméért, a Magyar Tanácsköztársaság). Rákosi Mátyás nemcsak a dunántúli ellenállásra utalt, hanem az ország más részében is lezajlott küzdelmekre. A további kutatások feladata, hogy feltárja, megismertesse ezeket is. A jelen cikk írója a tanácsköztársaság történetének egyes kérdéseit csak a Dunántúl vonatkozásában kutatja. így most is csak arra szorítkozik, hogy az augusztus elseje utáni ellenállás dunántúli eseményeit mutassa be. 14 Ezeket az egységeket Szamuely Tibor nevelte, tanította. Szilárd, forradalmi meggyőződésük, az ellenforradalmárokkal szemben tanúsított kérlelhetetlen szigoruk miatt az ellenforradalmi és szociáldemokrata történetírás a leggyalázkodóbb hangon írt róluk, gyűlöletük fekete áradatával akarták elhomályosítani nagyszerű tetteiket. 15 Kövendi Sándor: A proletárdiktatúra Szekszárdon. Sarló és Kalapács. 1936· 10. sz.
