Századok – 1955

Tanulmányok - Elekes Lajos: A központosító politika belső erőforrásai a XV. század második felében 1

A KÖZPONTOSÍTÓ POLITIKA BELSŐ EKÖFOKBASAI 17 kezéből. Tehát egyre kevésbé törekedtek erre, egyre inkább kezdték beérni szerény engedményekkel, a városvezetésben való részesedésük valamelyes kitágításával. Viszonylagos gyengesége és kezdődő megalkuvása ellenére, a céhpolgárság még a század második felében is ért el bizonyos eredményeket, főleg oly módon, hogy kihasználta a városi szegénység megmozdulásait s a patríciusokat kisebb nagyobb engedményekre bírta. Az ekként elért eredmények megszilárdításában számíthatott a központi hatálom támogatására is. Kolozsvárott, ahol a céhpolgárság egy része és a plebejus elemek zöme magyar volt (szemben a német patríciusokkal), az osztályellentétek a németmagyar ellentét alakját öltötték fél, ennek jelszavaival jelentkeztek —a Budán korábban lejátszódott eseményekhez hasonlóan. A »németek és magyarok« ellentéteit Szilágyi kormányzó azzal akarta kiegyenlíteni, hogy kötelezővé tette az évenkénti bíróválasztást, oly módon, hogy egyik évben magyar, a másik évben német bírót kell választani, az esküdti és tanácsi tisztségeket szintén felesben osztva fel. Ettől kezdve valóban több magyar bírója volt Kolozsvárnak, s magyarok — egyben jómódú iparosok — szerépelnek a tanácsban is. Azonban ezzel az ellentétek nem szűntek meg. Utóbb Mátyás lépett közbe, mert a bíróválasztás körül »minden évben zúgolódások, csaknem lázadások« törtek ki. A király akkor Buda jogát adományozta Kolozsvárnak (ami a magyarok, illetve a vagyonosabb céhpolgárok részesedését biztosította) és fejvesztéssel fenyegette azokat, akik ezt megszegik. Szegeden, a tiszta magyar városban a harc nem öltötte fel » nemzetiségi« ellentétek alakját. Nem is jutott olyan fejlett formákig, mint Kolozsvárott, mert. a céhpolgárság viszonylag kisebb és gyengébb volt. Azonban a harcok itt is folytak, egyelőre csak a bíróválasztás rendszeres ismétléséért. (Ugyanis a patríciusok, mint más városokban a század elején, a választást elejtve, jelöltjeiket éltük fogytáig tartották tisztükben.) Mátyás engedett a követelésnek és elrendelte, hogy a bírót évente kell választani. Egyben azt is hozzáfűzte, hogy az új bíró rövid időn belül köteles megjelenni előtte megerősítés végett. A király tehát — a »rend« fenntartásának korlátain belül — támogatta a városvezetés demokratikusabbá tételére irányuló megmozdulásokat (ha ezek egyáltalán eljutottak hozzá) s ezt egyúttal arra használta fel, hogy közvetlen befolyását a városok vezetésében megerősítse. Ezek a jelenségek arra utalnak, hogy a király és városok általános szövetségén belül kezdtek kialakulni király és céhpolgárság bizonyos fokú együttműködésének formái. Ez az együttműködés a központosításra törekvő királyi hatalom s az ipar fejlesztésében akkor még élen járó, az anarchia és a nemesi behatolások leküzdésében kiváltképpen érdekelt céhpolgárság természetes egymásrautaltságának szükségszerű fejleménye volt. Hatékonysága megmutatkozott olyanféle intézkedésekben is, aminőkkel a király (például Kolozsvár esetében) polgári követeléseknek — éspedig elsősorban a céhpolgárok, sokkal kevésbé a nemesekhez húzó patríciusok követeléseinek — engedve jóváhagyta, hogy a városok területére beköltöző nemeseket kényszeríteni lehessen a városi közterhek viselésére. Természetesen az együttműködésnek, alapvető ellentmondásosságán túl (ami a királyi hatalomnak feudális jellegéből és a polgárság fejlődésének antifeudális tendenciájából eredt), megvoltak a céhpolgárság viszonylagos gyengeségéből, korán kezdődő bezárkózásából, gazdasági és politikai követeléseinek szűkkörűségéből is eredő korlátai. Király és városok, központosító politika és polgári követelések viszonyát vizsgálva, figyelni kell a tényre, hogy a polgárság rendi követelései — 2 Századok