Századok – 1955
Tanulmányok - Arató Endre: A magyar nemesség és az osztrák udvar nemzetiségi politikája a szabadságharc előtt 191
'206 ARATÓ ENDRE és a szlávok hozzájuk fordulnak, olyanokhoz mint akiknek dönteniök kell vitás kérdésekben, illetőleg egyes nemzetiségeket meg kell védeniök a másikkal szemben. Hasonló feladata van — írta Metternich — a kormánynak az egyes szláv népek között felmerülő nézeteltérésekkel kapcsolatban is. A kormánynak »pártatlannak« kell lennie. Másképpen, mint a kiegyenlítés politikájával nem lehet biztosítani a kormány, a dinasztia uralmát az olyan soknemzetiségű monarchiában, mint amilyen Ausztria. Hasonló nézeteket fejtett ki egy esztendővel később Metternich, József nádorhoz írt leveleiben. Metternich elmondta, hogy az olyan országban, ahol »a nemzetiségi érzelmek egymást ellenségesen érintik«, ahol a harmadik rend még csak »csirázófélben van« stb., ott csak felülről jöhet a segítség. Egy másik levelében Metternich ismét kifejtette a kormány nemzetiségi politikájának lényegét. A nemzetiségi ellentéteket — amint írta — »a görcsös idegenségig túlzott magyarizmus idézte elő«, ami Horvátországban »beteges illirizmusba« ment át. A feladatot Metternich abban jelölte meg, »hogy a mérleg nyeltére ügyeljenek és azon legyenek, hogy annak serpenyői egyensúlyban maradjanak. Ezt nemcsak lehetségesnek, de még könnyűnek is tartom — írta —, ha az arra vezető utakat követjük«. Metternich emlékirata és a nádorral folytatott levélváltás a divide et impera politikájának új változatát tükrözi, éspedig a nemzetiségi ellentétek szítása helyett azok kiegyenlítését. Erre azért volt szükség, mert a nemzetiségi ellentétek — éppen a nemzetiségi mozgalmak fejlődése következtében — oly-magasra csaptak, hogy a régi módszer alkalmazása a birodalom számára veszélyessé váltjolna. Különösen amiatt, mert a nemzetiségi mozgalmak — nem utolsósorban — a haladás irányába fejlődtek és sok tekintetben a magyar nemzeti mozgalomhoz hasonló liberális célkitűzéseik voltak. Ag_osztrák abszolutizmust tehát a fejlődő nemzetiségi mozgalmak egyaránt veszélyeztették. Nyíltan kifejezésre juttatta ezt a nézetét József nádor, aki egy levelében 1842-ben párhuzamot vont a magyar és horvát mozgalom között, s elment addig a megállapításig, hogy »az illirizmus az ultra-magyarizmussal közeli rokonságban van, hogy Gájt joggal lehetne a horvát Kossuthnak nevezni«. József nádor még azt az aggodalmát is kifejezte, hogy e mozgalmak még összefognak a'z ultra-liberalizmus követésében. Metternich és József nádor ismertetett nézetei azonban nem jelentették azt, hogy a divide et impera politikája alapjában megváltozott volna. »A mé rleg nyelvére való ügyelés« a gyengébb nemzetiségi mozgalom támogatását, persze óvatos támogatását jelentette. Széchenyi, de különösen az aulikusok törekvése, amely a nemzetiségi ellentétek élét igyekezett elvenni, igen sok rokon vonást mutatott a divide et impera politikájának ezzel az új formájával. Ugyanígy azonosak voltak a nemzetiségi mozgalmak keletkezésére vonatkozó nézeteik is, amelyek szerint a türelmetlen nemzet iségi politika idézte elő a szláv és a többi nemzetiségi mozgalom megindulását. Az7osztrak kormány politikájának megfelelően a nemzetiségi mozgalmaknak támogatása jól megfért, sőt összefonódott az ugyanazon nemzetiségek mozgalmának megfigyelésével abból a célból, nehogy azok a birodalom számára nem kívánatos irányba fejlődjenek. A metternichi politika szellemét tükrözte az uralkodó egy 1843-ban kibocsátott kézirata, amely végetvetett az illir politikai szervezkedésnek, megtiltotta az illir elnevezést s ugyanakkor türelmet ajánlott a magyar törvényhatóságoknak is. Egy sor olyan további intézkedésről is tudunk, mely akadályozta az egyébként támogatott illirizmus ügynökeinek
