Századok – 1955

Tanulmányok - Elekes Lajos: A központosító politika belső erőforrásai a XV. század második felében 1

10. ELEKES LAJOS sedését mutatják, egyebek mellett, a jobbágyok egymással és városi polgárokkal kötött hitelügyleteiről szóló okiratok, valamint az, hogy az ilyenekből keletkezett ellentétek és peres ügyek elintézési módját dekrétumban kellett szabályozni. (Mátyás 1486-i törvénykönyvének 29. cikkében olyan »kereskedők, üzletezők és más szegények« szerepelnek, kik földesúri hatóság alá tartoznak, de »akár kereset, akár megélhetésük biztosítása céljából. . . keresztül-kasul járják az országot«. A törvény szerint ezeket gyakran letartóztatják és megkárosítják. Mátyás eltiltja ezt és elrendeli, hogy az ilyen »kereskedőt vagy szegényt«, ha adósságát nem fizeti ki, a megyésispánnál kell beperelni ; az ispán meginti az adós földesurát, és amennyiben az nem ad elégtételt, annak javaiból kárpótolja a hitelezőt. Az már a földesúr dolga, hogy ilyen esetekben hogyan számol el az adóssal. Olyan esetben, ha a földesúr elismeri az adós terhét, köteles őt bíróság elé állítani s a hitelezőt az ítélet szerint az adós javaiból kielégíteni. Világos, hogy itt jobbágyok, személyi függésben levő emberek hitelügyleteiről van szó.) A paraszti árutermelés számottevő kiszélesedése mellett új jelenség, hogy most a földesurak növekvő része kezd bekapcsolódni az árutermelésbe, pontosabban : a paraszti munkával előállított termékek piaci értékesítésébe. Régebben ilyesmi csak kivételesen és egyes könnyen értékesíthető árunemeknél (bor, élő állat) mutatkozott. Most azonfelül, hogy a földesurak egy részének bor- és állatkereskedelme kiszélesedik, mutatkoznak kísérletek arra is, hogy a jobbágyoktól kilenced fejében elsajátított szemesterményeket gazdatisztek útján, piacon értékesítsék. (Például a Várdaiak birtokain a gazdatisztek rendszeres feljegyzéseket vezettek a kilencedgabona eladásából bevett pénzösszegekről.) Az ilyen esetek a kezdeteit jelzik annak a folyamatnak, melynek végén a földesurak előző törekvéseiktől eltérően nem a paraszti árutermelés hasznának lefölözésére törekszenek (a jobbágyok pénzadóinak növelése útján), hanem a mezőgazdasági termények piaci értékesítéséből remélhető hasznot közvetlenül iparkodnak megszerezni (és ennek érdekében kiépítik allodiumaikat). Hangsúlyozni kell : mindez csak kezdeteket jelent. A földesúri allodiumok számottevő szemtermelésének, vagy éppen terjeszkedésének ebben a korban legfeljebb egyes, egészen kivételes esetei mutatkoznak. Az allodiumok általában megmaradnak régi, szűk kereteik közt, szántóterületüket nem terjesztik. Saját felszerelésük (ekéik stb.) száma, ahol van ilyen, csekély. A jobbágyokkal szemben támasztott robotkövetelések általában (néhány különleges esetet leszámítva) alacsonyak. Előfordul, hogy az urasági majorokban szükséges mezőgazdasági munkákat, kivált az aratást, gyér számú cselédek mellett, fogadott napszámosokkal végeztetik, általában azonban ezek száma sem nagy. A szemtermelő földesúri üzem rendszere tehát — sem a fizetett, sem a kényszermunkán alapuló formában — nem alakult ki, legfeljebb egyes csírái voltak meg. Más szóval ez annyit jelent, hogy a földesurak a mezőgazdasági árutermelés rendszerébe — annak ekkor legfontosabb részébe : a szemtermelésbe — számottevő mértékben nem kapcsolódtak be. Némileg más a helyzet a bornál és az élő állatnál. Megszaporodtak a földesurak, kik állatokat áruként tenyésztettek. Ezzel függ össze, hogy a bomló falusi földközösség kaszálóiból és legelőiből egyre nagyobb darabokat próbáltak maguknak megkaparintani — most már nem csupán azért, hogy ezek használatáért pénzt csikarjanak ki a jobbágyoktól, hanem azért is, hogy ott saját állataikat legeltessék. Egyes összeírásokban — például a Györgyi Bodók bodrogmegyei birtokain — élesen elkülönítik a »közös«, az »engedélyes«