Századok – 1955

Szemle - Zsigmond László: Adalékok a magyar ellenforradalmi rendszer külpolitikájához 1929–1945 (Ism. Kató István) 126

SZEMLE 127 C^ felé hajló csoportja nem győzte ezért hangsúlyozni, hogy ők Németországot csak a Szovjetunió ellen támogatják, de a nyugati kapitalista hatalmakkal szemben nem. Ε diplomatizálások azonban mindkét részről kudarcot vallottak. Anglia és az Egyesült Államok hosszas huza-vona után az antifasiszta közvélemény és szövetségesük követelésére mégis csak kénytelen volt hadiállapotba lépni a horthysta Magyarországgal ; Németország és a magyar burzsoázia német-barát csoportjai is keresztülvitték a hadi • állapot bejelentését Angliával és az Egyesült Államokkal szemben. Az amerikai és angol imperialisták amikor felismerték, hogy a német fegyverek a szovjet népekkel szemben vereséget szenvedtek, újabb diplomáciai manőverekbe kezdtek. Terveket kovácsoltak újabb szovjetellenes övezetek létrehozására, a fasizmus alól felszabaduló népek forradalmának meggátlására, az ott uralkodó burzsoá klikkek átmentésere. Zsigmond igen érdekesen részletezi a különféle tervek délkelet-európai változatait, a Habsburg-monarchia visszaállításának új elképzelését, a török vezetés alatt álló balkáni föderációt stb. A magyar burzsoázia lavírozgató csoportja a tervekről természetesen tudomással bírt és ennek felhasználásával akarta újra megtalálni az angol és amerikai imperialisták ideiglenesen elengedett segítő karját. A Bethlen—Kállay csoport hosszas ingadozások után, a fasiszta blokk szétesésekor már szerette volna elkötni szekerét a szakadékba rohanó német fasizmus mellől. A háborúból kilépésre egyetlen út az volt, amelyet a Kommunista Párt tárt a nemzet elé·: szembefordulás a német megszállókkal, együttműködés a közeledő Szovjet Hadsereggel, összefogás minden németellenes nemzeti erővel. Erre azonban a magyar burzsoázia németektől elforduló csoportja képtelen volt. Ahogy a szovjetellenesség, a területrablások, a népgyülölet, ingadozásai és ellentétei dacára belehajtották a burzsoáziát a német függőségbe, úgy tették most ezek a vonások képtelenné arra, hogy kilépjen a háborúból. Kállay és Lakatos titkos tárgyalásokat kezdtek a távollévő nyugati hatalmakkal, de elzárkóztak a magyar határok közelében küzdő Szovjet Hadseregtől, folytatták a föld alá szorított németellenes erők gyilkos pusztítását azt remélve, hogy angol-amerikai fegyverek segítik majd őket népellenes uralmuk megtartásában, a cégér kisebb átfestésével újabb szovjetellenes intrikák bázisául. Ε tervek is összeomlottak, de ez igen sokba került a magyar népnek, hazánk a nyilas martalócok zsákmánya és hosszan-tartó nehéz harcok színtere lett, míg a Szovjet Hadsereg felszabadította. Zsigmond könyvének egyik értékét azoknak a leleplező erejű tényeknek és összefüggéseknek a feltárása jelenti, amelyekkel megvilágítja az amerikai és angol imperializmus és a magyar burzsoázia reakciós politikájának összefüggéseit. Mindezt azonban olyan szemszögből tárja elénk, ami gondolatmenetének fő vonalát eltorzítja és a részleteket túlzóan leegyszerűsíti. Az a helyes szempont vezeti, hogy felszabadulás utáni történetünkben az ellenforradalmi erőket támogató amerikai imperialisták szerepéhez világítsa meg a történelmi előzményeket. Ezt azonban nem úgy teszi, hogy ennek a gyökereit, hajtásait, fejlődését mutatja meg a felszabadulás előtt, hanem a reakciós erők felszabadulás utáni állapotának arányait vetíti vissza az előző időszakra, Ugyanolyan jellegűnek és súlyúnak tekinti az amerikai és az angol imperialisták szerepét a két világháború közötti időben változatlanul, mint a felszabadulás után. Ez odavezet, hogy eltűnik a második világháború időszakában a fasiszta Németország, mint a béke és függetlenség legfőbb ellensége a könyv hasábjairól,és helyébe kerül az amerikai és angol imperializmus. Zsigmond helyesen tárja fel az amerikai és angol imperialisták törekvéseitfa háború alatt, új kapitalista egységfrontra Németországgal, könyvében megbecsülendők az erre vonatkozó adatok és szempontok, de csak erre figyelve, megfeledkezik teljesen a dolog másik oldaláról, hogy továbbra is megvoltak az imperialista ellentétek, amelyek más tényezőkkel, a Szovjet Hadsereg gyors győzelmével és a néptömegek nyomásával szemben lehetetlenné tették új München létrehozását. Zsigmond könyvének első részében — bár távolról sem szerepének megfelelően —, de itt-ott még foglalkozik az imperialisták egymásközötti ellentéteivel, de a Szovjetunió elleni háború megkezdése után ezt a tényezőt teljesen elhanyagolja. Ezért olyan hamis optikáját adja a nemzetközi viszonycknak, mintha az egységes szovjetellenes kapitalista blokk kerekedett volna felül a háború alatt, nem pedig a németellenes demokratikus szövetség, amelynek létezését meg sem említi. Helyes Zsigmondnak az a törekvése, hogy leleplezze az amerikai és angol imperialisták háború alatti reakciós mesterkedéseit a fegyvertársi kötelezettség szabotálására, de a nemzetközi helyzetnek elferdített felfogásából kifolyólag egyenlőségi jelet tesz egyfelől a fegyveresen támadó fasiszta ellenség: Németország ; másfelől az ingadozó, szabotáló szövetséges : Anglia és Egyesült Államok közé. Ezáltal nemcsak a főellenség tűnik el a nemzetközi élet porondjáról, hanem a szövetséges is. Ügy tűnik, mintha nem a Szovjetunió szigetelte volna el a háború alatt a fasiszta Németországot, hanem fordítva, a kapitalista államok a Szovjetuniót.