Századok – 1955

Vita - Hegedüs Viktor: Hozzászólás Sándor Pál: „A magyar agrár- és paraszttörténet polgári irodalmának kritikájához” c. cikkéhez 107

HOZZÁSZÓLÁS SÁNDOR PÁL: »A MAGYAR AGRÁR ÉS PARASZT TÖRTÉNET POLGÁRI IRODALMÁNAK KRITIKÁJÁHOZ« C. CIKKÉHEZ A Századok szerkesztőbizottsága az 1954. 2 —3. számban vitára bocsátotta Sándor Pál : »A magyar agrár- és paraszttörténet polgári irodalmának kritikájához« c. cikkét. A cikkhez a következőkben kívánok hozzászólni. Természetesen nem törekszem arra, hogy a problémákban igen gazdag anyaghoz minden oldalról hozzászóljak, inkább egy-két olyan kérdést kívánok felvetni, amelyek historiográfiai munkánknak alapvető módszertani problémáihoz tartoznak. Elöljáróban hangsúlyoznunk kell, hogy Sándor Pál úttörő, nagy jelentőségű munkát végzett. Sokan és több alkalommal hangoztatták már, hogy jelen fejlődési fokunkon a historiográfiai munkának milyen nagy jelentősége van. A kezdeményezés érdeme, melyet már joggal várhattunk volna előbb is, Sándor Pálé, aki cikkében nagyjában megadta polgári agrár- és paraszttörténeti irodalmunk kritikájának fő vonásait. Nem lehet azonban egyetérteni Sándor elvtárs felfogásával a következő kérdésekben. ' A cikk címében történeti irodalmat említ, ami sokkal nagyobb anyag feldolgozására kötelezte volna a szerzőt. Polgári agrár- és paraszttörténeti irodalmunknak csak egy részét közli a cikk, még ha az a leglényegesebb része is. Több helyen a történeti irodalom bírálatát egyes történészek, vagy történész csoportok munkásságának jellemzésével azonosítja. Ez a módszer a következő hibákhoz vezetett. 1. Az anyag összeállításánál nem jutott kellő hely az egyes történeti iskolák, irányzatok egymással szembeni harcának. Különösen a cikk első fejezeténél tűnik szembe ez a fogyatékosság. A cikk szerint az ellenforradalom korszakát megelőzően lényegeset csak Wencel, a Magyar Gazdaságtörténeti Szemle, Tagányi, Acsády és Márki adott a magyar falu történetével kapcsolatban. Ezzel a módszerrel még akkor sem lehet egyetérteni, ha figyelembe veszszük, hogy »— a szétforgácsolódás veszélyét kerülni igyekezve —« csak a nagy önálló feldolgozásokat elemezte. Ebből a nézetből az említett korszak történetírásának leegyszerűsítése, szűkítése következett. 2. Ebből következik, hogy a cikkből nem látjuk, hogy a marxizmus mikor és hogyan jelentkezett agrár- és paraszttörténeti irodalmunkban. Nem vitás, hogy ez a kérdés is ide tartozna, minthogy, nem valószínű, hogy a szerző a szociáldemokrata történeti irodalmat egészében véve a nem polgári irodalomhoz sorolná, vagy úgy vélekedne, hogy a marxizmus csak a felszabadulás után kezdett behatolni a magyar történetírásba. 3. A Művelődéstörténeti Iskola munkásságának ismertetésénél kitér a helytörténeti kutatások, a részletmunkák fontosságára, de ugyanakkor semmi teret nem szentel arra, hogy bemutassa polgári helytörténeti, agrár- és parasztirodalmunk vagy az ezt részben pótoló egyéb irodalom kritikáját. Ez annál is