Századok – 1954

Vita - Makkai László: A „Magyarország története” egyetemi tankönyv első kötetének vitája 636

A »MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE« С. EGYETEMI TANKÖNYV I. KÖTETÉNEK'VITÁJA 647 tekintette a tankönyv egyik legnagyobb érdemének, hogy véglegesen bebizonyítja : nem külföldi pénzekből tartották fenn a magyarországi végvári vonalat, mert az ország megfogyott adójövedelme is több volt, mint amennyit a Habsburgok a védelemre fordítottak, tehát elesik az az érv, melynek hangoztatásával az.aulikus magyar történetírás a Habsburg-centralizációt magyar érdeknek igyekezett feltüntetni. Ezen a vonalon, de valamivel általánosabban nyúlt hozzá a problémához Kosáry Domokos, mikor hiányolta a világos állásfoglalást abban a tekintetben, hogy vajon a soknemzetiségű Habsburg-monarchia létrejötte olyan történelmi szükségszerűség volt-e, mely a török elleni védekezésnek az akkor egyedül lehetséges szervezeti keretet adta meg, s ha igen, mennyiben ós hogyan teljesítették a Habsburgok ezt à történelmi feladatot. A tankönyv második félkötetének szerzői erre a kérdésre általában negatív választ adnak, de felfogásukat sehol sem fejtik ki alaposan és egyértelműen. Különösen a Habsburgoknak a XVII. századvégi törökellenes hadjáratokban vitt szerepét illetőleg találta Benezódi László kevéssé meggyőzőnek a tankönyv negatív ítéletét, mert szerinte ekkor — ha átmenetileg és ellentmondásosan is —- a Habsburgok mégiscsak betöltötték az erők tömörítésének feladatát. Ezzel függ össze a polgári történetírás által oly sokat vitatott »két ellenség<c-probléma is, a Habsburg ós török hódítókkal szemben az idők folyamán elfoglalt különböző politikai álláspontok értékelése, amit — mint arra Elekes Lajos mutatott rá :— a tankönyvkötet szerzői, mellőztek. Ezeket a kérdéseket tehát valóban újra meg kell vizsgálni egész terjedelmükben, -de a centralizáció problematikája mégsem merül ki ezekben. Legalább olyan figyelmet érdemel, mint a honvédelmi szempontok, a centralizációnak a bélső fejlődést előmozdító vagy hátráltató hatása, valamint maga az a kérdés, hogy mennyiben lehet a XVII. században Magyarországon abszolút monarchiáról beszélni. A tankönyv ebben a viszonylatban édeskeveset mond a Habsburg- és az erdélyi centralizációról. Sem társadalmi bázisuk, sem hatalmi apparátusuknak szervezete nincs megfelelően ismertetve, még kevésbé párhuzamba állítva, nem is beszélve azoknak a problémáknak felvetéséről, melyek a keleti ós nyugati központosító törekvéseknek a gazdasági alapból adódó különbségeit illetik. Ez a hiány különösen erdélyi vonatkozásban tűnik fel s Borús József szóvá is tette, de a Habsburg-centralizáció jellege és nemzetközi háttere sincs sokkal jobban megvilágítva. A török hódítás katonai és politikai történetéről, különösen a végváriak hősi küzdelméről Sinkovics István sikerült ábrázolást adott s előadásához, a hozzászólók alig találtak hozzátennivalót. Annál súlyosabb problémák merültek fel azonban a török állammal és-társadalommal, valamint a török által meghódított területen élő magyarság sorsával foglalkozó fejezettel kapcsolatban. Fekete Lajos és Perényi József egyaránt hangsúlyozták, hogy a szerző a kutatás jelenlegi állásához mérten a lehető legjobbat nyújtja, de ő sem pótolhatta az előmunkálatok rendkívüli fogyatékosságait. A kép, amelyet megrajzol, szükségszerűen statikus.és sematikus, mert a forrásanyag és a feldolgozások csekély száma és szűk távlata miatt nem láthatjuk fejlődésükben a török viszonyokat. Fekete Lajos átmenetileg csak annyiban látja a szöveg megjavításának lehetőségét, hogy a terjeszkedés ós a hanyatlás jelenségeit két külön fejezetben összegezve lehetne érzékeltetni azt az átalakulást, mely a török birodalmon belül két évszázad leforgása alatt végbement. Perényi József szerint a rendelkezésünkre álló adatanyag ehhez sem elég, de amíg a török források közzététele nagyobb arányokban megindulhat, igen értékes tanulságokat lehet levonni a magyar forrásokból is, melyeknek kiaknázását ós marxista szellemű feldolgozását sürgősen meg kell kezdeni. Csak így lehet remélni, hogy a Fekete Lajos által javasolt. XVII. századi új fejezet létrejöhet. ' Wittman Tibornak az 1604—1648 közti évekre terjedő fejezetében a hozzászólók az éles és határozott elvi állásfoglalást emelték ki, mellyel a szerző elhatárolja a pozitív és negatív történelmi jelenségeket és ennek során meggyőzően domborítja ki az erdélyi fejedelemség haladó szerepét. Nem tartotta azonban szerencsésnek Benda Kálmán az 1606-os alkorszakhatár elejtését, mert így a függetlenségi harcok új mozzanata nem kap megfelelő hangsúlyt, de elmosódnak azok a gazdasági változások is, melyek a XVIÏ. század első felét a megelőző korszaktól elválasztják. Azt a javaslatát, hogy a XVII. század közepe táján külön gazdaságtörténeti fejezet foglalja össze azokat a fejleményeket, melyek a kuruckor eseményeinek alapjául szolgálnak,- a vita közvéleménye helyesléssel fogadta, bár az érdekelt szerzők megjegyezték, hogy ennek a kívánságnak a teljesíthetősége újabb kutatásoktól függ. Sokat foglalkozott a vita a félkötet 1648 és 1711 közé eső részével, a kuruckorral. Az adatkezelés egyenletessége és következetessége, valamint új problémafelvetései miatt a hozzászólók Heckenast Gusztáv fejezetét a tankönyv egyik legsikerültebb részletének tartották, de élénk eszmecserét váltottak ki'azok a szempontok, melyekkel a szerző