Századok – 1954

Vita - Makkai László: A „Magyarország története” egyetemi tankönyv első kötetének vitája 636

A • MAGYARORSZÁG TÖRTÉSETE« С. EGYETEMI TANKÖNYV I. KÖTETÉNEK VITÁJA 641 állam létrejötte után még félévszázadig prefeudális társadalmi viszonyok állanak fenn. Ezt az utóbbi ellentmondást Lederer Emma úgy próbálja feloldani, hogy a magyar államalapításban nagy szerepet tulajdonít egyrészt a szláv hatásnak, másrészt a nyugati lovagok ós főpapok tevékenységének. Ez utóbbiak jelentőségét Pefényi József szerint a szerző Géza ós István magyar kíséretének rovására értékeli túl. A szláv hatás tényét elvben nem vonták kétségbe a, hozzászólók, de Győrffy György és Perényi József egyaránt helytelenítették a pannonszláv állam előtérbe állítását, mert szerintük ilyen államnak a létezése sem bizonyítható. Annál több figyelmet kellett volna azonban fordítani a bolgárszláv hatásra, melynek lehetőségét a tankönyv nem vizsgálja. P. Ratkos szerint sem indokolt »a dunántúli pannonszláv állam fontosságának túlméretezése«, ő viszont nyilván morva hatást tételez fel. Konkrét adatokkal azonban a bolgárszláv vagy morva elméletet még kevésbé lehet alátámasztani, mint a pannonszláv feltételezést, s így a végleges megoldást további kutatásoktól, főleg ásatásoktól kell remélni. Mind Győrffy György, mind Perényi József azonban a szláv hatás méreteit is szűkíteni kívánták, amennyiben kótségbevonták, hogy egyes szláv elnevezésű intézményeink (pl: megye, ispán) szláv eredetűek lennének. Szerintük a szláv kifejezések csak a magyar belső fejlődós során kapták a feudális államszervezethez kapcsolódó jelentésüket. Molnár Erik ezzel az érveléssel szemben zárszavában leszögezte, hogy »amikor a korai magyar államélet terminológiája szinte teljesen szláv jellegű, a magyar államnak szláv alapjait tagadni nem lehet«. Viszont »szem előtt kell tartani, hogy a magyar állam kialakulása, bármennyire is sietteti ezt a szlávok leigázása, a német lovagok segítsége, végső soron a magyar fejlődósben gyökerezik«. A részletekre vonatkozólag Molnár Erik is további kutatásokat tart szükségesnek, s ezek során nyilván az ő általa felvetett két szempont helyes egyensúlyának fenntartásával kell eljárni. A magyarországi prefeudális korszak periódushatárát a vita tehát nem dönthette el végérvényesen s Molnár Erik sem mint konkrét javaslatot, hanem mint megfontolandó elgondolást vetette fel, hogy a prefeudális korszakot 970-el kellene lezárni s a 970-től kb. 1060-ig terjedő időt a feudális társadalom és a feudális állam kialakulása korának lehetne nevezni. A feudalizmus kialakulása után következő periódust Lederer Emma 1061-től kb. 132Ö-ig vezeti és a »fokozódó szóttagoltság korszaká«-nak nevezi. Még a tartalmi áttekintés szűkszavú fogalmazásában is feltűnt a lengyel bírálóknak, hogy a tankönyvben a feudalizmus kialakulását közvetlenül a feudális széttagoltság kora követi. Ezt a periodizációt a lengyel szakvélemény vitathatónak tartja, nyilván abból az egyetemes történeti tapasztalatból kiindulva, hogy a feudális társadalom és állam létrejötte együttjár a központi hatalom viszonylagos túlsúlyával, melyet a feudális széttagolódás csak bizonyos idő múlva tud meggyöngíteni. A lengyel történelem periodizációjában a központi hatalomeviszonylagos túlsúlyánakkorát a »korai feudális monarchia« szakaszának nevezik (1000—1138), melyet egyébként szorosan kapcsolnak az előzményekhez, és a prefeudális terminus mellőzésével a feudalizmus elemeinek létrejöttétől a széttagolódás jelentkezéséig tartó egész szakaszt korai feudalizmusnak nevezik. A magyar tankönyvszöveg azonban nem ismeri a korai feudalizmus kategóriáját, sőt ennek megfelelő periódus problémáját sem veti fel. A »korai feudális monarchia« fejlődési szakaszának kiejtését, anélkül azonban, hogy összefüggésbe hozták volna általános periodizációs kérdésekkel, a vita hozzászólói közül többen kifogásolták. Ide vonatkoznak elsősorban a feudális széttagoltság kérdése körül támadt nézeteltérések. Győrffy György szerint a XI—XII. században a feudális széttagoltságnak nem volt meg a reális alapja, mert a XII. században a legnagyobb magyarországi magánbirtok is alig haladta meg az ország területének 1 %-át s az is szórt állapotban, a hercegség intézménye pedig, mivel sem állandó, sem örökölhető nem volt, szintén nem válhatott a széttagolódás alapjává. Ezért az úri csoportharcok magyarázatát ebben a korszakban nem lehet a feudális széttagolódásban keresni, mint azt a tankönyvszöveg teszi. Perényi József arra mutatott rá, hogy a »feudális széttagolódás« fogalmához hozzátartozik a politikai szóttagolódás, a szinte független részfejedelemségek kialakulása, mint az az orosz, lengyel és más népek történetében valóban meg is történt. Magyarországon is megvoltak ezek a tendenciák, de megvalósulni legfeljebb a XIII. század végén tudtak néhány évtizedre. Ezekre a tényekre mutatott rá Sproemberg professzor is bírálatában. A feudális széttagolódás magyarországi érvényesülésének túlságos leszűkítése ellen nyilatkozott Molnár Erik, mikor zárszavában leszögezte, hogy a szóttagolódás a feudalizmusnak kezdettől fogva fennálló törvényszerű tendenciája, s ha »a magyar történetben a klasszikus formák elmosódtak, ki kell tudni tapintani a „feudális szóttagoltságot a nagybirtok katonai, igazságszolgáltatási, közigazgatási, hogy úgy mondjam felségjogaiban. . . A feudális szóttagoltság folytonos harc, változó ered'10 Századok