Századok – 1954

Tanulmányok - H. Balázs Éva: A parasztság helyzete és mozgalmai (1780–1787) 547

.552. H. BALÁZS ÉVA s ez esetben csak annyi engedményt tesz, hogy a parasztság helyzetét jogilag feltétlenül enyhítő rendelkezést a nagy erdélyi román parasztfelkelés következményének tekinti. Holott a rendelet már előbb megjelent s a Horia és-Closca vezette felkelés eredménye csak az volt, hogy a 1783-as rendeletet 1785-ben, miután a megrémült uralkodó osztály ellenállását feladta, újból \ ki lehetett hozni. Tehát a felkelés nem Bécset és Józsefet, hanem a magyar birtokosokat kényszerítette engedményekre. Az évtized úrbéres pöreinek. mozgalmainak levéltári anyaga és az 1790. évi parasztforrongások ugyanis kétségtelenné teszik, hogy a Habsburg-birodalom országainak egységes kezelése ezúttal pozitívumot hozott, a fejlettebb cseh és osztrák viszonyoknak, a polgári fejlődés irányában tett engedményeknek a visszahatása jelentkezik Magyarországon. f A parasztság a rendelet kihirdetése idején azt hitte, hôgy felszabadították. Ebbe a tévhitbe csak addig esett, míg a rendeletet félreértette és az úrbéri kötöttségek megszüntetésének vélte. Tévedéséből a hatóságok s maga József hamarosan kigyógyították. A »jó császár«-hit, a bizalom, hogy a közvetlenül, nap mint nap tapasztalt földesiiri kizsákmányolás ellen az uralkodó nyújt védelmet, tovább élt ugyan a 80—90-esévekben, de megyénként és községenként a bizakodókesetről-esetre megkapták a maguk keserves leckéjüket. A parasztság bizalmát részben megmagyarázza az, hogy József valóban puritán egyénisége hatást gyakorolt azokra, akik találkoztak vele. "Nagy élmény volt az egyszerű parasztembernek, aki faluja megbízásából sok nehézség árán feljutott Bécsbe, hogy bemehetett a Burgba és a híres korridoron, a fogadások lebonyolítására szolgáló folyosón személyesen találkozhatott a császárral. De még nagyobb élmény lett és keserves tanulság, hogy ezek a bizakodókérvényezők bizalmuk áldozatává lettek. Az udvar, József végül is a helyi hatóságoknak vagy a földesuraknak adott igazat, s a Bécset járó parasztok mint bujtogatok, a közbéke megzavarói, turbulens elemek a legméltatlanabb megaláztatásokon estek át. Volt plyan, akit pandur-kézen kísértek haza, másokat megszégyenítő kényszermunkára vittek, volt, aki elvesztette ottho• nát, kiüldözték még a megyéből is, mások arcukon megbélyegezve dunai vagy tiszai hajót vontatva átkozhatták hiszékenységüket, s voltak olyanok, akik a jó császárba vetett hitükért életükkel fizettek. Ezt a legsúlyosabb leckét kellett megtanulnia Horiának és Closcának, a román parasztfelkelés vezetőinek, akik éppen II. József 1783-as erdélyi utazásában.s a nála tett bécsi követjárásokban bízva nyúltak fegyverhez. Az erdélyi román parasztfelkelés és a magyarországi mozgalmak Az úrbérrendeletet is nélkülöző Erdélyben, de mindenütt az országban az eredeti felhalmozás jelenségei egyre súlyosabb helyzetbe sodorták a parasztságot. Az úrbérrendezést követő regulációk már nemcsak a falusi földközösség utolsó maradványaival végeztek, hanem kikezdték a faluhatár közös haszonvételeit, veszélyben forgott a legelő, az erdő, s egyre több írtásföld esett a földesúri mohóság áldozatául. A kisajátítások komoly méreteket öltenek. A kisajátított nincstelen parasztokat, akik nem adják magukat zsellérsorsra, az uralkodóosztály rablóknak tekinti. Ezeknek a rablóknak országos viszonylatban nagy számára utal a helytartótanács 1783-as igeii részletes rendelete. Ez a szigorú szankciókat azzal indokolja, hogy »a rablók« a szegény