Századok – 1954

Tanulmányok - Szabó István: Az 1351. évi jobbágytörvények 497

516 ' SZABÓ ISTVÁN urak kedvezőbb szolgáltatási feltételekkel ne vonhassák el és ne csábíthassák magukhoz egyköimyen egymás jobbágyait? Ha e kérdésre igennel tudunk felelni, akkor az a további kérdés áll elénk, hogy a kilenced ilyen kötelező egységesítését mi tette időszerűvé 1351-ben, összefüggésbe hozható-e a »nagy halál« 1349. évi magyarországi pusztításával, vagyis azzal a körülménnyel, hogy a pusztítás következtében Magyarországon, mint Európa más részein, kevesbedett az a termelő erő, amit az ember — akkor döntően a jobbágy — jelentett, viszont így a földesurak részéről a jobbágyerő irányában nagyobb kereslet mutatkozott, a jobbágyságnak pedig ugyanakkor fokozódott belső vándorlása? Ha erre a kérdésre is igennel lehet felelnünk, akkor alig kerülhető el a két kérdés összekapcsolása s végső fokon — idézett korábbi tanulmányom eredményének megfelelően — az összefüggés megállapítása az 1349. évi nagy halál s az 1351. évi kilencedtörvény között. Ami az első kérdést illeti, elsősorban is azt kell megállapítanunk, hogy a törvénycikkben nincs szó kifejezetten a rendelkezés okáról vagy céljáról. Mégis ilyen szempontból is sokatmondó : Ca törvény nem azt írja elő, hogy a kilencedet minden jobbágy köteles megfizetni, hanem azt, hogy a kilencedet minden földesúr köteles beszednp Első helyen kötelezte magát a király, hogy a kilencedet ő és a királyné — á kőfalas városokat kivéve •— minden szántó •és szőlőbirtokos jobbágyától beszedi. Ezután a törvénycikk a bárókat és a, nemeseket, végül a főpapokat és az egyházi férfiakat köteleztte a kilenced hiánytalan beszedésére. A beszedési kötelezettség teljesítésének a törvény alkotói biztosítékot is óhajtottak szerezni s ezért kimondtál^ hogy ha akadnának »rebellis«-ek, akik a kilencedet a maguk jobbágyaitol nem szednék be, akkor ezek jobbágyaitól a kilencedet minden csökkentés nélkül szedje be a király a maga hasznára.) Ha más adatok nem is szólnának a földesúri kilencedről ebben a korban az 1351. évi törvény kiadását megelőzően, a törvény szövege maga is bizonyosan sejtetné, hogy a kilenced ekkor már sokfelé dívott : mint a többi földesúri szolgáltatás, törvényes fundamentum nélkül a feudális gazdasági rendnek megfelelően szokásszerűen fejlődött ki. A törvény azonban arra is következtetni enged, hogy a földesurak sok helyen nem szedtek kilencedet, sőt talán elengedik, ha eddig szedtek is. De miért tennék ezt? Nyilvánvaló, hogy a jobbágyok kedvezőbb helyzetben vannak ott, ahol kilencedfizetés nem terheli őket. Ha pedig egy-egy birtokon kedvezőbb feltételek között él a jobbágy, mint a másikon, igyekeznek a kedvezőbb helyre költözni. Anélkül, hogy e helyen a jobbágyköltözködés kérdésének szélesebb fejtegetésébe bocsátkozhatnánk, utalni kívánok arra, hogy a szabad költözés korában vagyunk, amikor az elköltözködni óhajtó jobbágy — ha a gyakorlatban esetenként akadályokba ütközött is — célját sokszor tudta elérni. Ilyen következtetések útján jutottam tanulmányomban arra az eredményre, hogyja törvénynek a kilenced általánossá tételével és minden földesúrra kötelességszerűen előírt beszedésével a terheknek ezen a ponton bizonyos egyenlősítése, a más jobbágyát csábító kilencedtelenség kiküszöbölése, végül is a jobbágyvándorlás megállítása volt a céljaj Azt, amihez annak idején a törvény logikája alapján végzett következtetéssel juthattam el, nevezetesen az egységesített kilencednek a jobbágyvándorlás és a jobbágycsábítás «lien irányuló célzatát, most okleveles forrásadattal meg tudom erősíteni. Az oklevelet Albert király adta ki 1438-ban, tehát közel egy évszázaddal kilencedtörvényünk meghozatala után, tanulsága azonban véleményem szerint nem hagyható figyelmen kívül az 1351. évi kilencedtörvény kérdésénél.