Századok – 1954

Szemle - Foster; William Z.: Az Egyesült Államok Kommunista Pártjának története (Ism.: Szamuely Tibor) 467

-470 SZEMLE 1-én két egymástól független kommunista párt jött létre. Egy év multán, V. I. Lenin és a Komintern útmutatásainak segítségévek sikerült egyesülniük az USA egységes Kommunista Pártjává, amely 1921-ben megalakította a legális Munkáspártot. Az USA Kommunista Pártjának létrejötte fordulópontot jelent az amerikai munkásmozgalom történetében. Ettől kezdve az amerikai proletariátus élén marxistaleninista-, újtípusú párt állott. De nehéz volt az út, amelyet az ifjú kommunista pártnak meg kellett tennie, míg valódi marxista-leninista párttá vált. A párt fejlődésének első szakaszában a még le nem győzött szektáriánus elhajlás jelentette a legfőbb veszélyt. Ez különösen az 1924. évi elnökválasztásnál nyilvánult meg, amikor a párt nem támogatta a La Follette körül kialakuló széles, demokratikus koalíciót, hanem megkísérelte, hogy ehelyett külön Farmer-Mimkáspártot hozzon létre. W. Z. Foster részletesen elemzi ezt a rendkívül fontos kérdést s utal arra, hogy a kommunisták számára ... »a mozgalomtól elszigetelődni — politikai tévedés volt. A kommunistáknak együtt kellett volna haladniok a La Follette-mozgalommal, miközben azt bírálatukkal segítik. Ilymódon nemcsak eredményes munkát végezhettek volna a megmozdult tömegek között, hanem a párt későbbi viszonylagos elszigeteltségét is elkerülhették volna« (268. 1.). Az 1923— 1929 közötti szakaszt Foster elvtárs az USA Kommunista Pártja bolsevizálásának korszakaként jelöli meg. Ezekben az években zajlott le a trockista ellenzék és a szektáns csoportok szótverése. A párt fejlődésében igen nagy jelentőségű volt Lovestone jobboldali-opportunista frakciójának felszámolása 1929-ben. Lovestone az amerikai kapitalizmus »kivótelességének« tudományellenes elméletére támaszkodva, — amely szerint az amerikai kapitalizmus nincs alárendelve a világkapitalizmus fejlődésére vonatkozó általános törvényeknek — a végletekig hibás következtetést vont le az amerikai kapitalizmus felfelé ivelő fejlődési tendenciájáról, az osztályharc megszűnéséről az USA-ban. Apárt Foster elvtárs vezetése alatt megsemmisítő csapást mért ezekre az opportunista »elméletekre«. Nagy érdeme a Kommunista Pártnak, hogy e korszakban a nemzeti kérdésről szóló lenini-sztálini tanítás alapján kidolgozta a nógerkérdésben követendő helyes irányvonalat. A párt határozottan szakított a munkásmozgalomban korábban hellyel bíró helytelen nézetekkel és elfogadta a néger-kérdés egyetlen helyes megoldási módjának jelszavát — az ú. n. Fekete-övezet (a déli államok körzete, ahol a lakosság túlnyomó többsége néger) néger lakossága nemzeti önrendelkezési jogának jelszavát. Foster elvtárs a következőképpen határozza meg_a Kommunista Párt érdemét, amelyet az elnyomott néger nép harcának segítése terén szerzett : m) A. kérdést az őt megillető magas politikai színvonalra emelte, felismerve azt, hogy az elnyomott néger nép a munkások legnagyobb szövetségese az osztályharcban, b) Határtalan bizalmát fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a néger nép és a fehérek tömegei között lehetséges az együttműködés, és számos utat-módot talált ennek megvalósítására, c) Elméleti szempontból a négerkérdést a nemzeti kérdés színvonalára emelte, és ezzel a néger népnek mint elnyomott nemzetnek megmutatta a helyes távlatot, d) Rámutatott a fehér sovinizmusnak a munkásosztály széles tömegeiben, de a párt soraiban is megnyilvánuló alattomos veszélyére, és már akkor harcolt ellene, amikor más szervezet erre még nem is gondolt, e) A négerkérdést olyan döntő fontosságú kérdésnek tekintette, melyen keresztül le tudja mérni az osztály integritását és a hatalmas munkásmozgalmon belül minden egyes egyén és szervezet politikai tisztánlátását.« (698 — 699. 1.) A két világháború között a párt tevékenységének egyik igen fontos tényezője volt a szakszervezeti mozgalom forradalmasításáért vívott harc, a szakszervezetek egységének fenntartása mellett. E célból 1920-ban megalakult a Szakszervezeti Nevelési Liga, mely 1929-ben átalakult Szakszervezeti Egysógligává. A Szakszervezeti Egységliga előtt a kezdődő gazdasági válság ós a munkásosztály helyzetének általános megváltozásának körülményei közepette már más feladat állott. E feladat — a szervezetlen munkásoknak új, hatalmas iparági szakszervezetekben való egyesítése. Mint ismeretes, a kommunisták nagy szerepet játszottak abban, hogy 1935-ben létrejött a CIO, az Ipari Szervezkedési Bizottság (később az Ipari Szakszervezetek Kongresszusa). A kötet részletesen tárgyalja e kérdés történetét s bemutatja a párt helyes irányvonalát, amely a munkásmozgalom baloldali és centrista elemei között blokk létrehozására irányult. »A baloldalnak és a centrumnak ez a blokkja hajtotta végre azokat a nagy szervező kampányokat és sztrájkokat, amelyek a nehézipar munkásainak szakszervezetekbe tömörítésére és a CIO megalakítására vezettek. Ez a tíz évig tartó együttműködés tette a CIO-t az amerikai szakszervezeti mozgalom vezető szervévé, ez tette építő erővé a világ szervezett munkásságának szervezetei között.« (429. 1.)