Századok – 1954
Vita - Sándor Pál: A magyar agrár- és paraszttörténet polgári irodalmának kritikájához 373
416 SÁNDOR PÁL \ sével. Szakmailag értékes, politikai kihatásaiban pedig hasznos munkát végzett Soós Imre akkor, amikor — a polgári agrártörténetírásban valójában elsőnek — koncentrálta a jobbágyság kisajátítására a soproni parasztság XVIII. és XIX. századi múltjának történetét. Az a tényanyag, amelyet a paraszti munkával termékennyé tett »irtásföldek« nemesi elrablásáról — erről a polgári szakirodalom által annyira homályban tartott kérdésről — közöl, nemcsak úttörőjellegű, de maradandó értékű is. Nem véletlen, hogy ezek az adatok többnyire ott szerepelnek a későbbi, főleg marxista szerzők munkáiban. De Soós Imre könyve bizonyos tekintetben figyelmeztetőül szolgálhat mai marxista történetírásunk számára, főként »baloldali« gyermekbetegségeink kiküszöbölésére, a merev sémákban gondolkodás, a történelmi fejlődés sokszínűségét mesterségesen elszürkítő leegyszerűsítés kiküszöbölésére. Fiatal marxista történeti irodalmunk ugyanis a tömegek történelemformáló erejét rendszerint csak a nyílt, fegyveres osztályharcban, függetlenségi küzdelmek esetében emeli ki. Nem, vagy csak a legritkább esetben teszi ezt a viszonylag békés korszakokra vonatkoztatva, amikor a tömegek alkotó, teremtő tevékenységének kiemelése volna a feladat. Ez pedig történetellenes leegyszerűsítése a valóságnak. A néptömegek alkotó, építő munkájának hangsúlyozását ugyanakkor a reakciós elméletek és politikai magyarázatok is szükségessé teszik történet- és főleg gazdaságtörténetírásunkban. Hiszen ismeretes az a Szekfű Gyulától elterjesztett felfogás, mely szerint a nagybirtokosok nemcsak a magyar függetlenség százados »oltalmazói«, de a török pusztította hazai föld »kultúrtájjá« alakítói is lettek volna.24 5 Ezzel a hamis beállítással kellene szembeszegezni a magyar paraszt és a nem magyar nemzetiségi dolgozók döntő szerepét, a töröklakta, elpusztított tájak termékeny földekké tételében. Marxista irodalmunk azonban az ilyen természetű feladatoknak még korántsem tett eleget. Ezt a szempontot pedig egyes polgári munkák, így elsősorban Soós Imréé, még a felszabadulást megelőzően, helyesen emelték ki. A helyi irtásföldek »meghódítása« — írja Soós — »úgy is, mint anyagi haszon, de úgy is mint kultúrtény, méltó kifejezése a sopronmegyei parasztság hatalmas erőfeszítéseinek. A másfélszázados lassú belső honfoglalásnak értékét csak emelni tudja az a körülmény, hogy az irtáste'rületeknek kb. fele f.. olyan terület .. . amely az irtás, illetőleg mocsár kiszárítás előtt mindenki számára hasznavehetetlen volt.«24 0 Soós Imre a paraszti földek elfoglalását tanúsító adatok nagy tömegének felvonultatásával többek között kimutatta, ))hogy a Széchenyieket — legalább sopronmegyei viszonylatban — parasztjaik tették hatalmas uradalmakkal rendelkező nagybirtokosokká, az Eszterházyak pedig uradalmi szántóik jelét köszönhetik volt jobbágyaiknak«, 247 A hosszú évtizedeken át tartó földesúri földrablások ilyen határozotthangú leleplezése úgyszólván egyedülálló példa az ellenforradalmi korszak polgári agrártörténetírásában. Mindez természetesen nem jelentette azt, mintha Soós Imre alapjában polgári-demokratikus történetszemléletének ne lettek volna bizonyos kor-245 Szekfű Gyula: A magyar nagybirtok történeti szerepéről. 310 — 312. 1. Nézetét átvette Wellmann Imre: Domanovszky-Emlékkönyv. 682. 1. 246 Soós Imre, i. m. 30., 16., 49. 1. 247 I. m. 51. .
