Századok – 1954
Vita - Sándor Pál: A magyar agrár- és paraszttörténet polgári irodalmának kritikájához 373
414 SÁNDOR PÁL \ mást féltékenyen kirekesztő hatalmi csoport, hanem új és új erőkkel telítődött a jobbágyparasztság kimeríthetetlen népi medencéjéből«.23 4 A középkori magyar társadalom tehát — Sinkovics leírása szerint — az osztályharctól mentes társadalmi béke otthona volt, olyan ideális »társadalmi szerkezet«, amelyből hiányzott az urak osztályönzése és féltékeny hatalmi elszigetelődése a nép soraitól, amelyben az egyes osztályok egymásbaolvadó »hullám«-zása már szinte az osztályhatárokat is elmosta. A XIV—XV. századi feudális állapotoknak ez az idealizálása a történeti kiindulópontja — és egyben történeti igazolása is — az úr-parasztegység reakciós ideológiájának az 1940-es évek elején. De az 1514-et követő »rendi gondolat« győzelme »mereven szétválasztó jogi határvonalat« húzott »az egymáshoz közelálló és sokféle kapcsolódásban összefűzött rétegek közé«23 5 — folytatja gondolatmenetét a szerző. Vagyis, Sinkovics szerint csak a XVI. század eleje hozta meg az osztálytagozódást, »a magyar társadalom élő egészének szétszakításá«-t.23e De még ez a »szakadás« is — mint Sinkovics megjegyzi — gazdasági és társadalmi vonatkozásokat szinte alig érintve, csak »jogi« vonalon következett be. Ezzel a tételével a szerző megadta a politikai és egyben logikai áthidalását az osztályharcot kiküszöbölő történelemszemlélet folytatásának: ha jogi vonalon nem is, de a »valóságban«, társadalmi téren tovább lehetett fűzni az »egységes« társadalom elvének reakciós gondolatmenetét. Szabó István, a második tanulmány szerzője ki is emelte, hogy »a nemesség és a parasztság társadalmi törése a valóságban sohasem volt olyan határozott, amilyennek a jogi tételek világánál mutatkozott«.23 7 Szabónál — mint rámutattunk — korábban is megvolt a hajlandóság az osztályellentétek tompítására, sőt olykor elmosására, az osztályharc gondolatának kiszűrésére a történelmi fejlődés menetéből. De míg ez a történelemellenes szemlélet a magyar parasztság történetéről írott könyvében még nem lett úrrá — bár szembetűnő volt —, a »Nemesség és paraszt-ság Werbőczi után« c. tanulmányában már eluralkodott és a tanulmány politikai vezérgondolatát képezte. Szabó István Magyar parasztságtörténet-ében még a fokozódó nemesi elnyomás és ennek nyomán a parasztság »süllyedésé«-nek történelmi útját rajzolta meg. Ebben a munkájában nemesség és parasztság lényegében mint ellentétes érdekű osztályok játszották történelmi szerepüket. Az olvasó ugyanakkor megállapíthatta azt is, hogy kinek a pártján van Szabó István. 1940-ben parasztpolgári nézeteknek hangot adni a történetírásban, bármennyire- is viszonylagosan, mégis a haladás pártolását jelentette. Utóbb azonban — bárminő szándék vezette is a tanulmány szerzőjét — mérlegelve munkájának objektív hatását, azt kell mondanunk, hogy még ennek a viszonylagos progressziónak is nyomaveszett. Végeredményben reakciós fordulatról kell beszélnünk. A »Nemesség és parasztság Werbőczi után« lényegét tekintve nem más, mint a Horthy-fasizmus »népi közösség«-ét hirdető szemfényvesztésének történelmi alátámasztása. Ezen a tényen a szubjektív célkitűzés mitsem változtat. Ebben a munkájában nem is beszél Szabó István parasztpolgári követelésekről, a parasztság társadalmi romlásáról, hanem valami 234 I. m. 38. 1. 23 5 I. m. 38-40. 1. 23 6 I. m. 40. 1. 237 I. m. 48. 1.
