Századok – 1954
Vita - Sándor Pál: A magyar agrár- és paraszttörténet polgári irodalmának kritikájához 373
386 SÁNDOR PÁL \ ményeit«.7 1 Természetesen ez a beállítás eszményitése annak a középnemességnek, amelyet a gazdasági fejlődés kényszere mellett elsősorban a külföldi forradalmak és a magyar paraszttömegektől való félelem billentett a forradalom útjára. Különösen élesen jutott kifejezésre ez a polgári átalakulást és polgári rendet idealizáló beállítás Márkinál. Márki egyenesen arról ír, hogy 1848 után megszűnik a magyar társadalom osztályokra szakadása és valami megfoghatatlan osztálynélküli egység jön létre. 1848, mondja, »végre látni engedte azt az utat, melyen a nemzetnek haladnia kell, hogy osztályokra nem szakítva, közösen munkálkodjék a hon és a társadalom javára«.7 2 A feudális osztályelnyomás feltárása egyfelől, a tőkés osztály szerepének, a kapitalizmus osztályviszonyainak (s ezzel együtt a tőkés kizsákmányolásnak) idealizálása másfelől: ez jellemezte a késői liberális paraszttörténeti irodalom képviselőinek történetszemléletét. De a polgári osztálykorlátok mellett, a magyarországi tőkés fejlődés elmaradott viszonyai következtében nem egy esetben az uralkodó feudális ideológia jelentékeny maradványai is átszi'iró'dtek e polgári felfogású műveken. Sőt, a kapitalista fejlődés korlátozottsága a magyar agrár- és paraszttörténet kibontakozását nemcsak késleltette, de egyszersmind erősen egyoldalúvá is tette. Ez utóbbival függött össze az a szembetűnő jelenség, hogy a fejlődésnek ebben az első szakaszában Wenzel kísérletén kívül nem született meg magyar agrártörténeti feldolgozás. Amint az imperializmus a kapitalizmus rendszerében konzerválta a feudális maradványokat — ezzel is fékezve a polgári fejlődés ütemét —, úgy a későn születő polgári agrártörténeti irodalom sem fejlődött elég erőteljesen ahhoz, hogy az első gyenge kísérleteken túl maradandó értékű agrártörténettel gazdagította volna a magyar történettudományt. Amikor ugyanis a magyar agrártörténelem e téren még kifuthatta volna magát — a forradalom utáni évtizedekben —, még nem született meg. Amikor viszont megszületett — rövid életű fellángolás után —, már nem bontakozhatott ki a maga polgári, viszonylag haladó jellegében. Jellemzően példázza ezt az elhanyatlást az alig megszülető kezdetek után a Magyar Gazdaságtörténe1 mi Szemle nem több, mint egyévtizedes értékes működésének kényszerű megszűnte. 1906, a folyóirat megszűnte után évtizedekig nem látott napvilágot a magyar mezőgazdaság történetét feltáró jelentősebb alkotás. így a 30-as évek elejéig lényegében érvényesek maradtak Acsádynak azok a szavai, amelyek még 1893-ban hangzottak el, megállapítva, hogy »egyetlen egy idevágó probléma sincs még eddig megfejtve .. . nincs egyetlen egy termelési ág általános fejlődése, egyetlen egy vidék, város vagy uradalom gazdasági élete történetileg feldolgozva.«73 A feladatot akkor abban jelölte meg, hogy olyan mezőgazdaságtörténetet kell írni, amely a kérdéseket »történeti fejlődésében világítja meg.«7 4 De ilyen munka még hosszú ideig nem akadt. Az uralkodó feudális ideológia behatása emellett még más formában is kitűnt. Wenzel munkája pl. a mezőgazdaság kapitalista fejlődésének korszakát szinte egyáltalán nem tárgyalja, sőt még a XVI—XVII—XVIII. 71 1. m. 558.1. 72 1. m. 521. 1. 73 Acsády: A magyar mezőgazdaság története. Közgazdasági és Közigazgatási Szemle. 1893. I. 19. 74 Uo. 18. 1.
