Századok – 1954
Tanulmányok - Tretyakov; P. N.: A szlávok eredete 317
A SZLÁVOK EREDETE 331 a javára szól, hogy az erdősztyeppei »szkíták« kultúrája külön sajátságokkal bírt, sőt teljesen más eredetű volt, mint a délebbi, kétségtelenül szkíta törzsek kultúrája. Nemrég' ezt meggyőzően kimutatta A. I. Tyerenozskin14 és alátámasztotta B. N. Grakov, M. í. Artamonov és még más tudósok. Végül az is emellett a felfogás mellett tanúskodik, hogy a későbbi korszak kétségtelenül szláv (ú. n. zarubinyeckaja) kultúrája elég sok helyi »szkíta« elemet tartalmazott. A régi szlávoknak ez a csoportja, amely a szkíták szomszédságában lakott és a Fekete-tenger melléki szkíta kultúra sok elemét sajátította el, lett később a szláv gazdasági, társadalmi és később politikai élet egyik fő centruma. Ez a körzet volt kétségtelenül a keleti szlávok etnikai történetének legfontosabb központja. Amikor az i. e. első évezred végén a szkíta törzsszövetség széthullott és a szkíta kultúra minden jellemző vonásával eltűnt, a Középső-Dnyeper és a Dnyeszter vidékén élő szláv törzsek — amelyek ekkor az ősközösségi rend utolsó szakaszaiba jutottak — mint a keleti szlávság teljesen önálló, társadalmi-gazdasági tekintetben korukhoz mérten magas fejlettségi fokon álló csoportja jelent meg (ú. n. zarubinyeckaja kultúra). Ezek a törzsek leigázták és asszimilálták a nomadizálással ekkor felhagyó és a földművelésre áttérő szkíta-szarmata törzsek maradványait. Az i. u. első évezred első felében ezek a törzsek kéziipari jellegű termelést folytattak, ami megváltoztatta kultúrájuk arculatát, és nagymérvű kereskedelmet űztek a Fekete-tenger mellékén és a Duna mellékén élő lakossággal, amiről az Ukrán SzSzK központi és északi területein talált, i. u. első századokból származó sokszáz római pénzérme tanúskodik. Ezek a törzsek hosszú és széles sávban húzódó telepeik jellegéből, fejlett szántóvető földművelésükből, a nehézeke ismeretéből, a fejlett kéziiparból származó anyagi kultúrájukból, a déli vidékkel folytatott élénk kereskedelmükből, valamint termelésük, kultúrájuk és mindennapi életük egyéb vonásaiból ítélve, i. sz. elején már búcsút mondtak a patriarchális rendszernek és területi kapcsolaton alapuló faluközösségben éltek. Ezeket a törzseket az i. u. első évezred derekán »ant« néven ismerték Bizáncban és Nyugaton. Az ant törzsek hatalmas törzsszövetséget alkottak és egy évszázadon keresztül rendkívül nagy szerepet játszottak a Fekete-tenger északi vidékének és a Balkán-félszigetnek a sorsában. Jelentős mértékben előkészítették mindazt, ami a IX—X. századi Oroszország termelési, kulturális és politikai életére jellemző volt. Az i. u. VI—VII. században az ant törzsek egy része a Bizánccal folytatott háborúskodás során szomszédaival, a Közép-Európában élő szláv népekkel együtt behatolt a Dunán túl fekvő területre; a Balkán-félszigetre, amelyen akkor igen tarka lakosság élt : trákok, illírek, a szkíták és a szarmaták maradványai, hun törzsek töredékei stb. A letelepedés során ezt a lakosságot a szlávok felszívták, majd néhány évszázad alatt asszimilálták. A trák és illír törzseket csak ebben az értelemben tarthatjuk a déli szláv csoport őseinek. A marristák azt hirdették, hogy a trákok és az illírek stadiális átalakulás során szlávokká váltak. Ezzel szemben az az igazság, hogy e törzsek elszlávosodása a félszigeten megtelepülő szlávok közvetlen és igen erős befolyása alatt ment 14 А. И. Тереножкин: Памятники предскифского периода на Украине (Az ukrajnai preszkíta időszak emlékei). »Краткие сообщения Института истории материальной культуры«. XI. VII. 1952. ; — U. ő. Некоторые актуальные вопросы скифоведения (A szkíták kutatásának néhány aktuális kérdése). »Доклады VI. научной конференции Института археологии«. Kiev. 1953.
