Századok – 1954
Tanulmányok - Tretyakov; P. N.: A szlávok eredete 317
A SZLÁVOK EltEDETE 327 törzsek a Volliiniában, a Visztula és Odera medencéjében lakó régebbi neolit lakossággal keveredve alakultak ki. Ezek nem voltak genetikus kapcsolatban a keleteurópai sztyeppék lakosságával, mint ezt egyes olyan archeológusok állítják, akik az indoeurópaiak őshazájának Kelet-Európa sztyeppéit tartják. Az i. e. második évezred fordulóján a feltételezett baltoszláv törzsek nagy arányokban kiterjesztették szállásterületüket. Az archeológiai leletek tanúsága szerint ekkor gazdaságukban különösen nagy jelentőségűvé vált az állattenyésztés. Minden valószínűség szerint azért költöztek szét, hogy megfelelő helyet találjanak állattenyésztésük számára, mert ilyen vidék nem volt gyakori Európa erdőkkel borított középső övében. így hát a Baltitenger keleti partvidékére, a Dnyeper felső folyásának vidékére és a Volga felső folyásának medencéjébe költöztek, tehát olyan helyekre, ahol főképpen vadász-halász életmódot folytató finnugor törzsek laktak. A baltoszlávok a Felső-Dnyeper vidékén (beleszámítva a Gyeszna mellékét is) és a Balti-tenger keleti partvidékének déli részén hamarosan felülkerekedtek a helybeli törzsekkel szemben és örökre megvetették itt a lábukat. A helyi törzsek által ezeken a területeken létrehozott anyagi kultúra fejlődése megszakadt. Ami viszont a Keleti-Baltikum északibb vidékeit illeti (Észtország és Dél-Finnország területeit) és a Felső-Volga-vidéket, itt a helyzet másként ala.Kult. Itt a feltételezett baltoszlávok archeológiai emlékei, amelyek a helyi lakosság archeológiai leletei szomszédságában csak néhány körzetben kerültek elő, egy rövidebb időszakaszra vonatkoznak (az ú. n. fatyanovi kultúra a Volga-mellékén és a »magános sírok« kultúrája a Baltikumban). Ebből adódik, hogy a jövevényeket a helybeli elő-finnugor törzsek megsemmisítették vagy asszimilálták. A baltoszlávok nyomai legtovább a Volga jobbpartján, az Oka torkolata és a Káma torkolata közötti vidéken maradtak fenn. Igen valószínű, hogy a csuvasban található rejtélyes nem-török és nem-finnugor elemek (amelyeket N. J. Marr »jafetida« elemeknek tartott) egy a rokonaitól elszakadt indoeurópai csoport hagyatékai. Az i. e. második évezred folyamán asszimilált baltoszlávok nyelvének nyomait vélik felismerni a nyelvtudósok a mai észt és más nyugati finn nyelvekben. Érdekes itt megjegyezni, hogy a nyugati finn nyelvek számos állattenyésztéssel kapcsolatos szót vettek át a baltoszlávoktól.1 0 Az ősközösségi rendben és a még továbbélő »kőkorszakban« annak a körülménynek, hogy a baltoszlávok szétköltöztek és bizonyos számú nemindoetirópai lakosságot magukba olvasztottak, azt kellett eredményeznie, hogy mind nyelvükben, mind anyagi kultúrájukban jelentős lokális különbségek jöttek létre. Az archeológusok jól tudják, hogy az i. e. második évezredben a feltételezett baltoszláv törzsek egyívású anyagi kultúrájából több különböző kultúra ágazott ki. Az ezt követő fejlett »bronzkorban« (az i. e. második évezred második fele) a lokális elemek a baltoszlávok kultúrájában és valószínűleg nyelvében is továbbfejlődtek. Nagyon lehetséges, hogy éppen akkor kezdett kiválni a Baltikum területén egy nagy törzscsoport, amelynek a dialektusa egy külön nyelv — a' balti, vagy lett-litván nyelv — alapját alkotta, amely közelebb áll a szlávhoz, mint a többi indoeurópai nyelv. Ugyanakkor valószínűleg a baltoszláv terület déli részén kialakult és egyre nagyobb teret hódított a szláv nyelv. Ez lenne az a közös szláv nyelv, amelyet a nyelvészeti rekonstrukcióknál az összes szláv nyelvek kiinduló anyagának tekin-10 »История Латвийской CCP« (A Lett SzSzK története). I. köt. Riga, 1952. 19. 1. 6*
