Századok – 1954

Tanulmányok - Tretyakov; P. N.: A szlávok eredete 317

318 Р. Л'. TRETYAKOV Csak a kutatómunkához szükséges néhány elgondolást, munkahipotézist vethetünk fel, amelyeket azonban nem tarthatunk megdönthetetlennek. Ez teljes mértékben vonatkozik a szláv etnogenezis területén végzett kutatásokra is. * A szlávok — az orosz, ukrán, belorussz, lengyel, cseh, bolgár és más szláv népek elődei — eredetének kérdése az etnogenetikai kutatásokban az egyik központi helyet foglalja el. A szlávság Európa legnagyobb etnikai tömege, amely már régóta kiemelkedő szerepet tölt be Európa történetében. A szlávok távoli múltjában számos olyan mozzanat van, amely fényt deríthet a régi Oroszország történetének sok jelenségére. Itt találjuk meg a kulcsot középkori történetünk számos vitás kérdéséhez. A szláv törzsek és népek fejlődésével szorosan összefügg Közép- és Kelet-Európa sok más törzsének és népének fejlődése (akár rokon a szlávokkal, akár nem), ha ezek a szlávság gazdasági, kulturális és politikai befolyásának hatása alá kerültek. A XIX. század fordulóján nyêlvészeti kutatások segítségével megállapí -tották, hogy a szláv nyelvek az indoeurópai nyelvcsalád keretébe tartoznak, amely nyelvcsalád a szlávokon kívül a velük és egymással rokon latin nyelveket, a germán, görög, örmény, iráni, indiai, litván és több más nyelvet foglalja magába. Az indoeurópai nyelvek közül a szlávokhoz legközelebb a litván (balti) nyelvek állnak és kissé távolabb a germán nyelvek. A nyugateurópai nyelvekhez képest a szláv nyelvekben olyan elemek vannak, amelyek azt bizonyítják, hogy a szláv nyelvek régi kapcsolatban voltak az iráni csoport nyelveivel. A nyelvek osztályozása, és többek között a szláv nyelvnek a többi indoeurópai nyelv között elfoglalt helyének meghatározása a XIX. század fordulóján a burzsoá nyelvészet nagy vívmánya volt, amely még máig sem vesztette el jelentőségét. Másként kell azonban értékelnünk azokat az etnogenetikai elméleteket, amelyek ennek az osztályozásnak az alapján a XIX. és XX. század folyamán láttak napvilágot. Ezek magukon viselték a burzsoá társadalomtudomány összes sajátos hibáit. Ezek az »elméletek« történelemellenes, metafizikus szemléletükkel az etnogenezis menetét főképpen a régi etnikai egységek egymást követő egyszerű széthullásának, a nyelvek és etnikai csoportok sokasodásának folyamataként ábrázolták, holott a valóságban a fejlődés menete a számos nemzetiségi és törzsi nyelvtől a népek és nemzetek nyelvének csökkenő száma, a jövőben pedig egy egységes világnyelv felé halad. A burzsoá tudományban érvényesülő politikai tendenciák oda vezettek, hogy meghamisították a szláv törzsek etnogenezisét és őstörténetét. A tények ellenére azt állították, hogy a szlávok késői jövevények egész mai települési területükön. Tehetetlen tömegként ábrázolták őket, amely részekre bomlott és csak szomszédaik — a germánok, avarok és frankok — nyomására mozdult meg. Ezekre az »elméletekre« például szolgálhat A. A. Sahmatov akadémikus felfogása. Sahmatov azt vallotta, hogy a szlávok az indoeurópai »ősnép« széthullása után eredetileg egy törzset képeztek a Nyemen és a Nyugati-Dvina mellett élő litvánokkal. Ezután következett be a szlávok és a litvánok szétválása, mikor is a szlávok a Visztula medencéjébe költöztek. Az ezt követő időszakban a szlávok a mozgásba jött germán törzsek nyomására két részre oszlottak. Egyes törzsek ottmaradtak a Visztulánál, más törzsek — a keleti és a déli szlávok ősei — a Kárpátoktól északkeletre fekvő területre költöztek.