Századok – 1954
Tanulmányok - Esze Tamás: II. Rákóczi Ferenc breznai kiáltványa 285
KSZE TAMÁS villanásszerű adatokból sejthetjük meg a kuruc propaganda mozgékonyságát, agitációs készségét. A vármegye, hűségének bizonyítására, a kiáltványt átadta Löwenburg szatmári parancsnoknak, az pedig Bécsbe küldötte fel. Ez lett a sorsa a pátens azon példányainak is, amelyeket Pap Mihály küldött át a Tiszán, a folyó túlsó partján vigyázó nemesi tábornak. »Beregszászból a Tisza felé húzódván, midőn a túlsó részen megyém embereit megpillanták — olvassuk Károlyi Emlékiratai-ban —, ők Rákóczi kiáltványát mutogatták és a fegyverletételt sürgették. Kisüttetvén pedig egymásra a fegyverek, Pap Mihálynak, Rákóczi felhatalmazottjának neve alatt írt levelekkel küldötték át rögtön a kiáltványokat, melyeket a megyei tisztek Löwenburg gróf úrnak adtak át, és iigy hiszem, hogy a kiáltvány már eredetiben mutattatott be a Fölséges Udvarnak.« Rákóczi kiáltványa tehát sem lelkesedést, sem bizalmat nem ébresztett a vármegyék nemességében, s hiába ismerte el a fejedelem Esze Tamás és Kis Albert parasztjait a maga hadinépének, kiáltványa sem hitelesítette őket a vármegyék szemében. A pátens a megyéket csak arról győzte meg, hogy a veszély nagyobb, mint gondolták, s gondoskodniok kell biztonságukról, úgy, ahogy tudnak. Támadásra azonban csak Szatmár és Ugocea határozta el magát, Bereget mindjárt kezdetben megbénította a kuruc támadás, Máramaros nemessége kétértelmű viselkedést tanúsított, Bihar valami kevés segítséget nyújtott a kurucok ellen készülődő Károlyinak, Szabolcs vonakodott átkelni a Tiszán.73 ч A breznai kiáltványnak nem csak a nemességet kellett meggyőznie, hanem a jobbágyságot is. »Nem annyira hadakozás céljára adom a zászlókat — mondotta Rákóczi a nála járt követeknek —, hanem inkább azért, hogy a nép hitelt adjon azoknak, akik ki fogják tűzni.«7 4 Már utaltunk arra, hogy a nép korántsem követte vezetőit oly vak bizalommal, »riadó lelkesedéssel«, mint ahogyan azt a parasztromantikára hajlamos történetírók feltételezik. Erős elszánás élt bennük, de óvatosság fékezte harcikedvüket, hiszen friss sebként sajgott még a Felső-Tiszavidék népében a hegyaljai nagy reménység fájdalmas megszégyenülése. A nép nagyhatalmú, nagytekintélyű vezérre vágyott, de mert hat esztendővel korábban ez a vágya nem teljesedett : Thököly nem jött el a hegyaljai kurucok közé, szívében gyanú élt : nem hitegetik-é most is vezetői Rákóczi vezérségével ? A breznai kiáltvány s a fejedelem gyönyörű lobogói eloszlatták a bizalmatlanságot, s a gyanú csak akkor ütötte fel a fejét újra, mikor Rákóczi késett. A fejedelem azt írja a Confessiones-ban is, a Mémoires-ban is, hogy a felkelők parancsának bevárása nélkül tűzték ki zászlóit, mert türelmetlenek voltak. »Ezeket csak rendeletem vétele után kellett volna kitűzni azért, hogy a nemzet lássa : ők nem garázdálkodni akarnak, haneni parancsomból ragadtak fegyvert.« A zászló ebben az időben még t-öbb mint hagyományos 73 Szatmár és Ugocsa magatartására 1. Károlyi Emlókirat-ai-t. — Beregre nézve Orosz György alispán május 28-án Munkácsról írt jelentését főispánjának : »Az nemesség mind dissipáltatott, itten négyen vagyunk, ez igen kurta tábor. Passusink praecludáltattanak, a réveket ők praeoccupálták, mellyeket is nagy várta alatt tartanak.« (Károlyilevéltár. Kuruckori iratok.) — Máramarosra br. Eytner huszti parancsnok levelét a vármegyéhez. (OL. Rákóczi-szabadságharc levéltára.) — Biharra nézve Nordermann diószegi prefektus levelét Károlyinak június б-én (Károlyi-Oklevéltár, V. 9 — 10.) — Szabolcsra Zimmermann Rezső publikációját : Adalékok II. Rákóczi Ferenc felkeléséhez Szabolcsvármegye levéltárából (Történelmi Tár, 1909). 74 Confessiones.
