Századok – 1954
Szemle - Maskin; N. A.: Augustus principátusa (Ism.: Hahn István) 218
220 •SZEMLE az ergastulumokat is« ; Sextus Pompeius seregét Augustus egyenesen »rabszolgahad, seregnek« nevezi és legyőzése után nem kevesebb, mint 30 000 szökött rabszolgát vet fogságba és ad át gazdáiknak. A proseriptiok idején a rabszolgák sokszor juttatták hóhérkézre kegyetlen gazdáikat ; máskor a »jószívű« gazdák rabszolgáiknak köszönhették életüket. Mindez azt mutatja — és ez a lényeg Augustus prineipátusa létrejöttének megértésében — hogy a köztársaság végvonaglásának kataklizmájában a rabszolgák — minden közvetlen akciójuk nélkül is — jelentős szerepet vittek a társadalmi harcokban ós ezzel — szinte öntudatlanul — aláaknázták a rabszolgatartó társadalmi rendet, amely éppen a rabszolgák »beszélő szerszám«-ként való kezelésén alapult. Tehát részben a rabszolgák közvetlen osztályharca (Spartacus-felkelés), de részben — és ennek felismerése Maskin érdeme! — a szabadok társadalmi harcába való bevonásuk ós ebben elfoglalt jelentős helyük magának a rabszolgatartó társadalomnak létét veszélyeztette. Ebben az összefüggésben világítja meg Maskin Augustus egész politikai rendszerét. A rabszolgatartó uralkodó osztálynak elsősorban olyan politikai rendszerre volt szüksége, amely a lehetőséghez képest kiküszöböli a szabadokon belüli réteg- és frakcióharcokat — akár katonai diktatúra árán is — és ezzel már önmagában is elejét veszi a fenyegető jelenségek megismétlődésének. A probléma ilyen felvetése mellett másodlagossá és esetlegessé zsugorodnak a polgári tudomány olyan kérdésfelvetései, hogy a szabadokon belül milyen csoportokra támaszkodott. E kérdés alapjában hibás feltevését mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a polgári tudósok szögesen ellentétes eredményekre jutnak. E. Meyer és napjainkban a holland Laet, Augustusbad a senatori rend érdekeinek képviselőjét látják, aki a régi »nobilitas« kiváltságainak fenntartására törekszik, Symo éppen ellenkezőleg a »homines novi« szerepét emeli ki Augustus pártjában ; szerinte Augustus tudatosan törekedett a szenátori rend háttérbeszorítására. Maskin egyik felfogást sem teheti magáévá : Augustus az egész rabszolgatartó osztály képviselője ; annál is inkább, mert kora ama történeti korszakok közé tartozik, amelyekben — Engels kifejezése szerint — »a küzdő osztályok (ez esetben : az uralkodó osztály egymással harcoló rétegei ; H. I.) az erőknek olyan egyensúlyát teremtik meg, hogy az államhatalom egyidőre bizonyos önállóságra tesz szert a két osztállyal (ez esetben : az uralkodó osztály rétegeivel) szemben...« (ld. Maskin 488.1.) Főcélja az, hogy az uralkodó osztály három fő alkotórésze : a senatori és lovagrend és az italiai municipiumok polgársága, valamint Róma lakossága között az egyetértést fenntartsa. Jelszava : »concordia ordinum«, vagy »consensus senatus et equestri ordinis poptüique Romani« — amint ez Augustus pénzein is olvasható (v. ö. Maskin VI. tábla 7. ábra). Ez általános megállapításokon túlmenően Maskin konkrét adatokat is hoz Augustus társadalompolitikájára. Szembefordul azzal az E. Meyerre visszanyúló nézettel, amely Augustus társadalompolitikáját szembeállítja Caesaróval és annak reakciójaként tünteti fel ; Maskin mindkettejük egyaránt lavírozó jellegére mutat rá. Hasonlóképpen kimutatja, hogy Cicero filozófiája nem volt közvetlen hatással Augustus politikájára ; ezt mindenkor a pillanat szükségletei határozták meg, de Augustus — aki kora filozófiai átlagműveltsógének birtokában volt — megtalálta azokat a »jelszavakat«, amelyek eljárását filozófiailag is alátámaszthatták. Innen a Cicerótól átvett olyan kifejezések, mint »concordia ordinum«, »libertás« s a »princeps« fogalmának egyes vonásai. Semmiképpen sem állítható azonban — ahogy Syme beállítani törekszik — valamiféle következetes antagonizmus Augustus és a régi szenátori rend között. Augustus szenátusának jelentős részét alkották a régi nemesi családok leszármazottai. Az elszegényedett nemeseket Augustus anyagilag is támogatta abban, hogy a szenátusi tagsághoz szükséges cenzussal rendelkezzenek. Azok az önmagukban érdekes adatok, amelyeket Syme a szenátori rend hanyatlásáról hoz, részben a Claudius császárok korára vonatkoznak, részben pedig számos szenátori család gyermektelenségére vezetendők vissza, tehát nem Augustus tudatos visszaszorító politikájának művei. Augustus principátusának Maskin által tisztázott társadalmi alapjából vezethető le hatalmának politikai és jogi jellege. A szerző művében fordított sorrendben halad — előbb a hatalom jogi jellegét tárgyalja és csak azután tér rá annak — imént ismertetett — társadalmi alapjaira. Maga is elismeri, hogy fordított sorrend észszerűbb lenne (305 — 6.1.), de a források hiányos volta kényszeríti erre a sorrendre. Ennek ellenére talán előnyösebb lett volna a logikusabb sorrendet megtartani. így derült volna világosság Augustus problémáján keresztül az egyénnek a történelemben való szerepére — a marxistaleninista történetszemlélet egyik sarkproblémájára. Világosabban kidomborodott volna, milyen erők sodorták Augustust a monarchikus hatalom kiépítése felé. Maskin Augustus hatalmának kialakulását történelmi sorrendben tárgyalja. Rávilágít hatalmának két kritikus szakára. Az i. e. 27. óv hozta meg számára az »Augustus« címet, 4 évvel később — Murenának, consultársának összeesküvése évében-—mond le az addig folytatólagosan
