Századok – 1954
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A nemzeti összefogás kérdése a Rákóczi-szabadságharcban 1
A NEMZETI ÖSSZEFOGÁS KÉUDÉSE A It.íKÖC'ZJ-SZABADSÁGHAKCBAN 13 lobbantottuk az tüzet, azon tűz támad az szegénységiül ellenünk«.6 6 Már ekkor levonja azt a következtetést, hogy a közteherviselést a jobbágyság javára kell szabályozni és a vármegyék visszaéléseit meg kell akadályozni, de csak éppen egy év múlva, Trencsén után, az 1708 november—decemberi sárospataki országgyűlésen vonja le azt a következtetést is, hogy teljesíteni kell a fegyverviselő jobbágyság, a szegénylegények fő követelését : a földesúri hatalom alól való végleges felszabadulást, földet és hajdúvárosi szervezetet azoknak a jobbágyoknak, akik a háború végéig fegyverben maradnak.6 7 A pataki végzés fontos dokumentuma a szabadságharcnak, Rákóczi nemzeti politikájának. Megmutatja, hogy a fejedelem végül is maradéktalanul beváltotta, törvénybe iktattatta a felkelés elején a szegénylegényeknek tett ígéretét, és a jobbágykérdésben, osztályának többi tagját messze meghaladva, elment addig, ameddig csak az adott viszonyok mellett a nemesi vezetésű szabadságharcban el lehetett menni ; megmutatja, hogy kitartott a nemzeti összefogás politikája mellett. De a pataki végzés ekkor — a szabadságharc hanyatló szakaszán — mégsem erősíthette meg már a nemzeti összefogás táborát, mégsem bővíthette ki, szilárdíthatta meg annak népi bázisát. Ahogy a vetési pátensben elfoglalt álláspont a nemzeti összefogást biztosította 1703-ban, de a mellette változatlan formában való kitartás már időszerűtlenné vált 1705-re ; úgy a jobbágykérdés rendezésének a pataki végzésnek megfelelő továbbfejlesztése új erőforrást nyithatott volna a nemzeti összefogásnak 1705-ben, de már nem menthette meg azt 1708-ban. AT, 1705 óta eltelt évek ugyanis — mint láttuk — további jelentős eltolódást hoztak az osztályok helyzetében és magatartásában : fordulatot hoztak a nemzeti összefogáshoz való viszonyukban. A nemesség ezekben az években nyiltan fellépett a katonáskodó jobbágyok lefegyverzésének és földesúri hatalom alá visszahelyezésének programmjávai ; a fegyverviselő szegénylegényeket pedig a felszabadulás reményében való csalódásuk és a földesurak restituciós kísérletei mindjobban elkedvetlenítették, egyre inkább eltávolították a szabadságharctól. A pataki végzés megkésett ; tömegeket már nem tudott mozgásba hozni. A belső ellentmondás már végsőkig éleződött, megkezdődött a nemzeti összefogás bomlása. S ez a bomlás a következő években rohamossá vált. A »kéntelenségből lett kurucok«, az elmúlt évek során Rákóczihoz csatlakozott nagybirtokosok s a köznemesség számos tagja dezertált a nemzeti harc táborából, vagy ha ott is maradt, már csak a »megegyezésre« gondolt, a Bécsnek való meghódolásra, feudális kiváltságainak fenntartása, birtokainak megőrzése fejében. Ezekben az években az udvar, ill. az egyházi reakció azzal is megpróbálkozott, hogy a parasztság egy részét maga mellé állítsa, Rákóczival szembefordítsa. Ezek a kísérletek azonban csúfos kudarcba fulladtak. Az áruló vagy árulásra készülő földesurakkal szemben sokezer jobbágykatona, szegénylegény fegyverét mindvégig kezében tartotta a nemzeti ügy mellett; de az elfáradt és a feudális osztályérdekek kíméletlen érvényesítésétől elkedvetlenített jobbágyok sem voltak hajlandók arra, hogy fegyvert fogjanak a nemzeti ügy ellen. A parasztság a szabadságharc bukása után is hű maradt Rákóczihoz ; a nemzeti harc szükségességének tudata olyan mélyen élt benne, hogy 66 Wettmann Imre: Az 1707. évi kassai országgyűlés tárgyalásai. Levéltári Közlemények. 1935. 50-51. 1. - 1707. dec. 67 L. Gróf Eszterházy Antal kuruc generális tábori könyve 1706—1709. Bpest, 1901. 286. 1. - 1708. dec. 18.
