Századok – 1954
Vita - A Századok kibővített szerkesztőbizottságának vitaülése 148
158 A SZÁZADOK KIBÖV1TBTT SZERKESZTŐBIZOTTSÁGÁNAK Y1TAÜLÉSE mányában az egyetemes történetbe való bekapcsolódásnak következetes hangsúlyozását. Kellő felkészültség esetén nem munkatöbblet ez, hanem könnyebbség. Az összehasonlító anyag hirtelen rámutathat a magyar anyagban a közösre, a lényegesre, rendszerezi az adatok halmazát és a kutatóban a nagy összefüggések felé való haladás örömét ébreszti. Nézetem szerint az a munka, amely addigi ismereteinket meghaladva, általános összefüggések hiteles megállapításáig jutott, máris kész, teljes feldolgozásnak számítható, mert egy fokkal közelebb visz bennünket az ebjektív törvényszerűségek felé. Hajnal István professzor ezután hosszasabban ismertette közeljövőben megjelenő könyvének ered» ményeit. az írástörténet köréből. Nem érzem magamat hivatottnak arra, hogy még csak megközelítőleg teljes programmot is ajánljak a középkori magyar és idegen társadalmak feudális szerkezetének összehasonlítására. De hivatkozom a szovjet történetíró szavaira : a feudalizmus is a termelés története, az anyagi javakat termelők története, a nép története. Molnár Erik szerint a feudalizmus lényeges vonása az, hogy az úr feudális földtulajdona egybekapcsolódik a földnek, a legfontosabb termelőeszköznek birtoklásával a paraszt részéről. Az úr csak gazadaságonkívüli kényszerrel veheti ki hasznát a földből. A parasztság mindennapos haladó küzdelme tehát e történet a termelőeszközök birtokában tartásáért. Ügy látom, ez a lényeges vonás, ami a feudalizmust magasabb fejlődósfokká teszi az antik rabszolgatársadalommal szemben, a bekövetkezett kultúrsüllyedés és a nyomor és szenvedés ellenére is. A haladó küzdelem örökös harc és nyílt forradalom is ; de széles alapja a nép mindennapos termelőmunkájának módszereiben keresendő. Úgy gondolnám, hogy ha konkrét anyagon általános képet akarunk kialakítani a magyar feudalizmusról, célszerű lenne elsősorban a termelőeszközök összehasonlító vizsgálatára irányítani munkánkat : a föld birtokjogára és az agrártechnika minden módszerére. Ez azonban még mindig óriási feladat s az agrártechnikát ületőleg a források igen elmosódottak. A források bősége és egyszerűsége szempontjából igen célszerűnek látszanék az, ha a hatalmaskodási pörök anyagát vennénk elő egy bizonyos időszakból és hasonlítanánk össze más országok ily nemű anyagával. De még ez a feladat is talán túlságosan sokoldalú a megindulás számára. A magam részéről egyetlen feladatot tudnék határozottan javasolni, mert oly konkrétan megragadható, akár az archeológia problémái ós mert forrásanyaga bőséges. Az agrártechnikával összefüggő, a paraszt, az úr és a kézműves közt elhelyezkedő vízimalomnak történetére gondolok. Az antik ismerte ezt a mechanizmust, áz elsőt, amit a természeterőre bízott az ember, de csak kuriózumként használta, mert a rabszolgaerőben jobban megtalálta számításait. A középkor paraszti társadalma azonban már korán és általánosan beillesztette termelőeszközei közé. Mi volt a vízimalom sorsa Keleteurópában és Magyarországon? Jól szervezett s aránylag nem is nagyarányú munkaközösség, úgy vélem, biztos és új eredményeket hozhat e kérdésben, amelyben a társadalom szóles rétegeinek érdekei tükröződnek. S úgy képzelem, hogy egy kiadvány a vízimalom történetéről kedvelt olvasmány is lehetne társadalmunk legszélesebb köreiben is. Egyáltalán úgy érzem, szükséges felhívnunk a figyelmet akkor, amikor a nép örökös szenvedéseiről szólunk a feudális rendszerben, egyúttal a nép halhatatlan érdemeire is, dicsőségére a termelőeszközök fejlesztése, tehát az európai kultúra megalapozása körül. Nem középkor-imádat az, ha a termelőmunka szervezetében rejlett haladó elemeket kiemeljük. Mai munkásságunknak ismernie kell a régi szenvedéseket, de ismernie kell a régi termelőmunka Európát megalapozó világraszóló teljesítményeit is. Pályám elejétől foglalkoztam azzal a feladattal, hogy a polgári osztály fejlődésének megértését ugyancsak a mindennapos munka egyik, materiálisán érzékelhető eszközének, az íráshasználatnak vizsgálatával közelítsem meg. Már említettem, hogy Akadémiánk megbízásából már elkészült munkám, amely talán egy lépéssel előreviszi ismereteinket. Az íráshasználat kérdését igyekeztem kiemelni eddigi szűkebb paleográfiái-diplomatikai korlátozottságából és az írásos iskolázás kialakulásával és fejlődésével kapcsolatba hozni. Az egyetemi oktatás nagy szerepe kínálkozóvá teszi számunkra ezt a feladatot, hogy beható összehasonlító vizsgálat alá vegyük a magyar és a szomszédos lengyel, cseh és osztrák íráshasználatot, — hiszen a XVI. század derekától a magyar diákok ezrei és ezrei tanultak a krakkói, a prágai és a bécsi egyetemen. Nyilvánul-e az iskolának ez a közössége Keleteurópában az íráshasználat formáiban, módjaiban, társadalmi szerepében is? A keleteurópai írás és egyúttal iskolázás sajátos vonásainak vizsgálatára Akadémiánk nagyobbarányú fényképanyag beszerzését kezdeményezte a szomszéd országokból. Elekes Lajos tanulmánya erősen hangsúlyozza a kultúrtörténeti és tudománytörténeti kutatások fokozott szükségességét. Véleményem szerint a legkonkrétebb anyagot az iskolatörténet kínálná, amely egyben a legalkalmasabb a nemzetközi összehasonlításra is.
