Századok – 1953
Tanulmányok - Berkovits Ilona: A magyar feudális társadalom tükröződése a Képes Krónikában 72
92 BERKOVITS ILONA szörnyű fájdalom miatt rövid idő múlva elhala«(48). Már most a miniátor úgy ábrázolja egy miniaturán Péter megvakítását, hogy két jelenetet kapcsol össze. Az egyik jeleneten a földön fekvő, megkötözött Pétert — akinek királyi koronája mellette hever — a testén ülő katona megvakítja ; két szeme helyén, miként Vazulnál, vérfolt vöröslik. E jelenet mellett egy hosszú, sovány püspök áll, aki — miközben a megvakítás jelenete felé néz — a már kezében lévő királyi koronát a mellette álló, alacsonyabb András herceggel együtt fogja (30a lapon). E miniatura festésével a szöveggel szemben a miniátor Péter megvakítását nemcsak az ifjú András hercegnek tulajdonítja, hanem egyházirányította cselekedetnek is. Itt különben a miniátor az egyház hatalmát a hercegnél magasabb püspök méreteivel és középpontba helyezésével is kidomborítja (6. kép). Vagy nézzük például II. Géza halála után fia, III. Istvánnal szemben fellépő II. Géza öccse és Vak Béla fia, IV. István ellenkirály festését, aki »bitorolta a koronát öt hónapig«.(73) Itt, a szövegben egyáltalán le nem írt, kissé értelmetlen s szinte megmagyarázhatatlan ábrázolásban* középen két díszes öltözékű püspök áll, ezek egyikének kezében van a királyi korona : mellettük egy lovas vágtat el a koronávai, míg a másik oldalon ül hercegi kalpagban István, kinek egy udvaronca súg valamit (7.kép). A középen álló két püspök vagy meg akarja koronázni az ellenkirályt, vagy tőlük rabolják el a koronát. Mindenesetre a kép középpontjában a két püspök áll a királyi Upronával ; vagyis a miniátor felfogása szerint a király és ellenkirály választás kérdése az ő kezükben, illetve az egyház kezében van (61a lapon). Ez ellentmond természetesen annak a történeti ténynek, hogy a XII. századi magyar trónküzdelmekben ez a szerepe elsősorban Bizáncnak volt. A Képes Krónika miniátora megfesti a flagellánsokat is : azt az eretnekmozgalmat, amely a későbbi időkben azután az egyház fennhatósága alá került. Négy, önönmagát sebesre ostorozó flagellánst festett a művész : görnyedő hátuk meghajlott vonalával érzékeltetve az önsanyargatás fájdalmát. Mögöttük a sziklás háttérbe négy templomot festett (63b lapon). A miniátor a flagellánsok festésénél különben már kialakult ikonográfiái típust követett. Már korábban, egy nápolyi templom freskóin láthatók flagellánsok. Itt a Hét szentség freskósorozaton található három önmagát ostorozó flagelláns, a Képes Krónika miniaturájával rokon ábrázolásban. De a nápolyi freskón korántsem találjuk meg a hasadt ruhának, a vérző sebnek és az ostorozásnak oly kifejező érzékeltetését, mint a Képes Krónikában.2 5 A miniaturista továbbá fontosnak tartotta megfesteni azt, amit különben a szöveg is részletesen leír, — hogy egy »Vilhelm nevű olasz« szekszárdi apát, kihallgatva Vid és Salamon királynak Géza herceg megvakítására vonatkozó terveit, »levetvén a barátruhát s világi öltözetet öltvén és kardot kötvén lóra üle, és a herczeghez nyargala« értesíteni a fenyegető veszélyről.(58) A festő csakugyan megörökítette azt a pillanatot, amint a tonzúrásfejű apát lovagi ruhában, oldalán karddal megjelenik az ágyban fekvő Géza hercegnél (41a lapon). De nem elégedett meg azzal, hogy az apátnál csak megfesse a lovagi ruha és a tonzúra furcsán ható ellentétét. Fontosnak tartotta megörökíteni azt is, amint az apát gyors igyekezettel átöltözik a lovagi ruhába. Két szolga segít a meztelen felsőtestű tonzúrás apátnak, ki hosszú harisnyában, rövid alsóban igyekszik magára ölteni a lovagi öltözéket. Hogy miért festette meg 86 A nápolyi Chiesa d'Incoronata e freskójának képét közli : Venturi, A. : Storia dell'arte italiana. V. köt. 643 1. 524. kép.
