Századok – 1953

Tanulmányok - Berkovits Ilona: A magyar feudális társadalom tükröződése a Képes Krónikában 72

86 BERKOVITS ILONA egyházaji közt Ion kiosztva". (69) Ezekután egyáltalán nem csodálkozni való, hogy amikor a vérengzés következtében a magyar főnemesek megtagadják királyukat és helyébe Kálmán király és Vladimir Monomachos kievi nagyfejedelem leányának fiát, Boriszt akarják megválasztani, a krónikás fölöttébb fölháborodik. »Minthogy pedig a magyarok mindig igazságtalanul háborognak, mint a sós tenger . . .« — írja — »követeik által hivogatják Vala a fattyú Boricsot«. (69) A trónkövetelő Borisz, aki egyaránt veszélyezteti az egyház világhatalmi politikáját híven kiszolgáló II. Béla és utóda, II Géza hatalmát , a krónikában fattyúvá lesz, minthogy így »nem méltó az ország koronájára« (69) és »fattyúgyeimekkeí az egyháznak semmi közössége« sincs. (71) Viszont amikor ugyanaz a II. Béla király egyházi érdekeket sértő cselekedeteket követ el, egyszerre borivóvá lesz, aki részegségében udvaroncai minden kívánságát teljesíti. így »Pócs és Saul egyházi férfiakat részegségében ellenségeik kezébe adá, kik is Ítélet nélkül megölettek«. (69) Az aradi országgyűlés vérengzését megfestette a miniaturista : a szöveg méltató soraival, a krónikás egyházi érdekeket képviselő lelkes beállításával éles ellentétben : az uralkodóra és hitvesére korántsem hízelgő módon (5. kép). A miniátor a vérengzést elsősorban a királyné cselekedetének minősíti. ГГ. Béla vakon, bábszerűen ül a királyné mellett, aki két karját előrenyújtva figyeli és irányítja a kivégzést, az előtte térdeplők lefejeztetését (57a lapon). A vérengzésnek ilyen leegyszerűsített megfestésével a miniaturista mentesíti a szövegben szereplő »egész népet« a vérengzés vádja alól. Ezt kifejezetten a királyi pár, elsősorban a királyné kegyetlenkedésének tulajdonítja : csak a kivégzendőket és a hóhért festette, de senki mást az »egész nép« közül. A miniátor Borisz trónkövetelő harcait nem festi meg. II. Gézánál megörökíti, amint Konrád császár keresztes hadával Magyarországon át Jeruzsálembe megy : és a császár pajzsával védi magát a magyarok nyila ellen (60a lapon). III. Istvánt, III. Bélát, Imre királyt és Ш. Lászlót csak konvencionálisadban mutatja be, jelentősebb történelmi események festése nélkül. A krónikás fölöttébb elfogult II. András király tetteinek leírásánál, kit csak dicsőíteni tud : mivel leánya, Erzsébet szent, s mivel Jeruzsálembe vezet hadat, hol »dicsőén győzedelmessé lesz«. (78) Bánk bán merényletét, mint már említettük, szűkszavúan tényként rögzíti. Természetesen nem említi az aranybullát, az ezt előidéző belső harcokat, Andrásnak Imre királlyal szemben folytatott trónkövetelő harcát, amely határozott pápaellenes mozgalmat idéz elő az országban, a hazai főpapság egy részének támogatásával. A krónikás nem vesz tudomást az interdictumról sem : avagy a kereszteshadjárat szerencsétlen kimeneteléről, amikor András, tanulva az elődöktől, ezt saját hatalmi törekvéseinek, egyéni érdekeinek szolgálatába állította. Amidőn az András vezette nagy sereg tömegei az éhinség és nélkülözések következtében elpusztultak s lemorzsolódtak, a király, megmaradt harcosaival a szultán csapatait messze elkerülve, fosztogatott és pusztított. A krónikás győztesként állítja be a királyt, aki »királyi kincsét feltárva, különböző szentek ereklyéit összevásárola : úgymint Szent István első vértanú koponyáját, szent Tamás apostol és Szent Bertalan jobb kezét, továbbá egy darabot Áron vesszejéből, és azon hat korsó egyikét, melyekben Krisztus a vizet borrá változtatta, és sok egyebet , amit akkor öszszegyüjthetett«. Csakugyan elképzelhető, hogy a cinikus, eszes király kereszteshadjárata kudarcát idehaza különböző ereklyék hozatalával igyekezett tompítani, amely ereklyék arra utalnak, hogy árusításukra nemcsak az egyház, de a mohamedánság is jó kereskedelmi érzékkel rendelkezett.