Századok – 1953
Tanulmányok - Tarlé; J. V.–Pankratova; A. M.–Tretyakov; P. N.: A Magyar Történész Kongresszus 52 - I. Tóth Zoltán: Bălcescu Miklós 52
60 I. TÖTH ZOLTÁN a nép lelkébe és azután fegyvert adni a kezébe és azt mondani : Most már van hited, légy kész meghalni érte!«2 5 Ez a helyzet felveti a forradalmi vezetés és diktatúra kérdését. A forradalmi bizottmány kisebbségben lévő radikális tagjai nélkül a mozgalom kísérletet sem tett volna a hatalom átvételére. De Bälcescu és társai elkövették azt a hibát, hogy a hatalomátvételt a forradalom győzelmének tekintették, könnyűszerrel kiadták kezükből az első napokon birtokolt hatalmat és ahelyett hogy azt szorosabbra fogták volna, hagyták a kormányhatalmat elmosni az áriüás útjára hamar rálépő mérsékeltek által. Nem szervezték fegyelmezett forradalmi párttá a radikálisokat, nem vették kezükbe a hadsereget és a belügyi kormányzást, nem zúzták szét a régi államapparátust, melyet az árulók vehettek újra kezükbe. Maga Bälcescu később felismerte ezt a hibát : »túl érdektelenek voltunk a hatalom iránt s ezáltal mi okoztuk a forradalom bukását. Nem azért lettünk forradalmárokká, hogy megkaparintsuk a hatalmat. . . . Ha becsvágyóak lettünk volna, megpróbáltuk volna a forradalom győzelme után a hatalmat kizárólag saját kezünkben megtarfani és talán helyesen cselekedtünk volna.«26 Bälcescu hibáját azért követte el, mert maga is lehetőnek tartotta a forradalom lebonyolítását »a testvériség köteléke és az összes társadalmi osztályok megőrzése által« és összeolvasztásukat »egyetlen széles érzelemben«,27 vagyis hitt az osztálybékében. »Erkölcsileg és anyagilag megjavítani a szenvedő munkások [értsd parasztok] sorsát, megőrizve és megjavítva a felső osztályok anyagi és erkölcsi jólétét — ez volt a nehéz probléma, — írta 1850-ben — melynek megoldását a nemzeti párt románjai 1848-ban keresték.«2 8 Késő volt, amikor később megállapította a radikálisokról, hogy »Az engedékenység szelleme által elragadtatva elfelejtették, hogy az előjogosok sohasem bocsátanak meg egy forradalomnak, mely szétzúzza a privilégiumokat ; megalkudtak elveikkel és [ezáltal] a bojárokat támogatták.«2 9 A mérsékeltek árulása és a radikálisok hibái a forradalom erőit nagy mértékben meggyengítették. Menekülése után a kormány a bojárok megnyerése kedvéért formálisan is elejtette a jobbágyfelszabadítás kérdését. A forradalom ezután úgyszólván csak annyiból állt, amennyire a hatalom eszközeivel alig rendelkező, a forradalmat következetesen képviselő Bälcescu és egy-két segítőtársa erejéből telt. Bälcescu nagyszerű lendülettel igyekezett megújítani a forradalmat. Kezébe vette és forradalmi eszközzé avatta a sajtót, létrehozta a forradalmi kormánybiztosok intézményét, sürgette a forradalmi néphadsereg megteremtését, síkraszállt a függetlenség eszméje mellett, szorgalmazta az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását és újra felvetette a jobbágyfelszabadítás kérdését. A Popolul Suveran (Az uralkodó nép) című hírlapban tüzes, mozgósító erejű és sokszor tudományos megalapozottságú cikkekben dobja fel újra és újra a forradalom időszerű kérdéseit. De ezt a lapot csak az értelmiség és a városi tanult elemek olvassák, ezért megszervezi a Foaea Satului (A falu lapja) nevű népújságot, hogy a parasztság mozgósításának eszközévé tegye. A falu mozgósításának másik eszköze Bälcescu kezében a nagy francia forradalom hagyományaiban gyökerező forradalmi kormánybiztosok, a komisz-25 BVI 134. 1. 26 BVI 133, 134. 1. 27 Opere I. k. 2. r. 7. 1. 28 1. h. 7. 1. 29 Opere I. k. 2. r. 68. 1.
