Századok – 1953
Szemlék - Stejnberg; J. L.: A középkeleti brit agresszió története (Ism.: Niederhauser Emil) 445
446 SZEMLE Stejnberg rövid bevezetés után, amelyben általában felveti a gyarmatpolitika elvi kérdéseit és felvázolja az indiai gyarmatosítás kezdeteit, a nagy francia polgári forradalom korszakától kezdve kíséri figyelemmel részletesen a brit imperializmus behatolási kísérleteit. Az első nagyobbarányú hadműveletek a kilencvenes években • folynak le Majszur állam és az indiai francia gyarmatok ellen, s a majszuri uralkodó, Tipu szultán minden diplomáciai ügyeskedése és a majszuri harcosok hősiessége ellenére az angolok győzelmével végződnek. Franciaország ezzel elvesztette legfőbb indiai területeit, Délindiában pedig, ha forma szerint nem is, de lényegében megszűnt az az állam, amely eddig a legeredményesebben fel tudott lépni a brit behatolás ellen. A napoleoni háborúk idejében Anglia további lépéseket tett indiai uralma kiépítésére, megközelítette a Pendzsabot, szerződést kötött a szikhek államával ós a franciák minden próbálkozását meghiúsítva, kiépítette befolyását Iránban. Stejnberg részletesen ismerteti ennek a korszaknak a diplomáciai eseményeit, a franciák ismételt kísérleteit, hogy Oroszországot léptessék fel az indiai angol terjeszkedéssel szemben. Alig értek véget a napóleoni háborúk Európában, Anglia máris támad Indiában, először Nepal, majd a marathiak ellen, végül 1824—26 között elsőízben Burma ellen. Ezek a harcok ismét jelentékeny győzelmeket hoztak az angoloknak. Stejnberg hangsúlyozza, hogy ezeknek a győzelmeknek az oka nem az angol katonák valamiféle különleges hősiessége volt, hanem az angol csapatok hatalmas technikai fölénye ós az indiai fejedelemségek feudális viszonyai, állandó viszályaik, uralkodó köreik gyávasága ós olykor nyílt árulása. Az első nagyobbarányú kudarc az 1839—42-es afgán háborúban érte az angolokat. Az angol kormányt erősen nyugtalanították a cári Oroszország külpolitikai sikerei a Közeikeleten, ezért igyekezett minél előbb elfoglalni Afganisztánt, az Indiába vezető kapút, nehogy ez a cári kormányzat kezére juthasson és állandó fenyegetést jelentsen Anglia számára. A kezdeti sikerek után azonban ez a háború az angolok vereségével végződött ; vissza kellett vonulniok Afganisztánból. Igaz, hogy a következő évtizedek során Angliának sikerült ezt a csorbát némiképp kiköszörülnie, Afganisztánt az angoloknak kedvező szerződós megkötésére bírni, Irán ellen pedig győztes hadjáratot viselt, amely még inkább megerősítette az angol pozíciókat a Középkeleten. Az egész indiai és közópkeleti uralmat az ötvenes évek végén azonban egészen komoly formában tette kérdésessé az ú. n. ejzipoj-felkelés Indiában. Ez a nagyarányú mozgalom, amely először az angol szolgálatban álló indiai seregek között tört ki, de csakhamar sokkal szélesebb jelleget öltött ós általános népi felszabadító háborúvá szólsedett ki, — amelyhez még az indiai feudálisok egyes rétegei is csatlakoztak, — igen súlyos gondokat okozott az angol megszállóknak. Anglia kénytelen volt minden erejét összeszedni, hogy leszámolhasson ezzel a nagyszabású felkeléssel. Az angol lapok folyton a felkelők által elkövetett kegyetlenségek miatt siránkoztak. Marx ós Engels azonban számos cikkben leleplezték az angol uralom kegyetlenkedéseit és rámutattak arra, hogy az indiaiak tettei csak a végsőkig kizsákmányolt és meggyötört nép önvédelmének a megny i 1 vánulásai. A szipoj-felkelés leverése után a "közópázsiai orosz terjeszkedés okozott súlyos gondokat az angoloknak. Stejnberg részletesen ismerteti megint a két nagyhatalom tárgyalásait és diplomáciai mesterkedéseit, majd az angolok újabb afgán háborúját 1878—1880-ban. Ez a háború ismét számos angol vereséget hozott, nem öregbítette az angol lobogó dicsőségét, azonban az angol diplomáciának végeredményben mégis sikerült bizonyos előnyöket szereznie a békekötés során, bár az angol csapatokat ki kellett vonni Afganisztán területéről. Ez is mutatja, hogy katonai téren az angolok nem voltak olyan nagy fölényben a bennszülött törzsekkel szemben, annak ellenére, hogy technikai fölényük kétségtelenül igen nagy volt. De épp így megnyilvánult ez a hiányos erőfölény az északnyugati határterületek törzsei ellen folytatott harc során a múlt század utolsó évtizedeiben. Az angoloknak minden erőfeszítésük ellenére sem sikerült teljesen meghódítaniok ezt' a vidéket. Az imperializmus korában a gyarmatok lakossága, különösen az 1905-ös oroszországi forradalom hatására, mindinkább megmozdult kizsákmányolói ellen. Ezeknek a mozgalmaknak az elfojtására az angolok különböző módszereket használtak fel, az erőszakot és a látszatengedményeket egyaránt. Ugyanakkor ez a korszak a nagyhatalmak közötti ellentétek további kiéleződésének a kora, s a szerző ismét nagy külpolitikai háttérrel ismerteti ezeket a diplomáciai cselszövényeket és harcokat. Az első imperialista világháború alatt Angliának különösen a német behatolási kísérletek ellen kellett megvédenie gyarmati imperializmusának ezt az érzékeny részét. Iránban sikerül is a német befolyást felszámolni és végül, kezdeti kudarcok után, a törököket is legyőzik az angol csapatok s ezzel az Indiát fenyegető külső veszély látszatra el van hárítva. Ekkor azonban még sokkal veszélyesebb ellenfél lépett fel: a délázsiai országok nemzeti felszabadító
